19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16

Kérlek jelentkezz be

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Elmélkedések
Következő oldal

CJKrisz 19447 2013. június 25. 20:51   Válasz erre: 19446
A bankokat személy szerint azóta rühellem úgy szívbõl és igazán, amióta egyszer egy komolyabb(?) összeget kellett felvennem a saját megtakarított pénzembõl. Ti. amikor 2010-ben lecseréltem a TDM-et, akkor annak az ára kb. 1 hónapra bekerült a banka a többi megtakarítás mellé és amikor jött a lehetõség, hogy vehetem a másik motort, akkor hirtelen hozzá kellett jutnom a saját pénzemhez. Nem titok, 1,8mFt-ot akartam felvenni és ezért cserébe leakasztottak rólam egy olyan ötszámjegyû(!) összeget, hogy csak pislogtam, mint hal a fürdõkádban. Forintra pontos összeget nem tudok, de valami 15 000Ft körüli összeget lenyúltak tõlem azért, hogy megkaphassam a saját pénzemet. Úgy összesen nem kamatozott annyit, mint amit levontak. Na utána mondtam, hogy anyátokat és szépen meg is szüntettem a számlámat, a munkahelyemen pedig meg tudtam beszélni, hogy nekem ne utalgassanak, mert nincs hova, hanem kp-ban kérem a havi apanázst. Azóta a "kispárnába varrva" tartom a megtakarítást. Tõlem ne nyúljon le holmi semmirekellõ magánvállalat egy fityinget se azért, mert hozzá akarok jutni a saját pénzemhez.
    

tsanyi 19446 2013. június 25. 18:16   Válasz erre: 19445
De ebben még az a szép (nekik), hogy gyakorlatilag mi vesszük nekik a bankokat, hogy legyen mivel minket tovább rabolni.....
    

tsanyi 19445 2013. június 25. 17:56  
No, csak kibújik a szög a zsákból, hát ez volt a baj a karvalymulti bankokkal....., hogy azzal nem õk szakítanak, na majd ezután: http://index.hu/gazdasag/2013/06/25/demjan_es_torocskei_bankjaba_is_beszallt_az_allam/


....nem csodálkoznék ha átvennék a gonoszságos bankoktól a devizahiteleket (amiket persze örömmel adnának most már) és utána jönne valami jóságos dolog.....
    

CJKrisz 19444 2013. június 25. 17:47   Válasz erre: 19443
Ehh, pitsába, most böjtölhetek 3 hétig. :)))
    

tsanyi 19443 2013. június 25. 17:44   Válasz erre: 19442
Ne mentegetõzz, elkéstél....:)))..viseld a következményeit..:))
    

CJKrisz 19442 2013. június 25. 15:19   Válasz erre: 19441
Konkrétan nem olvasom (rendszeresen legalábbis biztosan nem), csak a tegnapi óta kíváncsi voltam, hogy van-e valami fejlemény és azt láttam, hogy az utolsó hat hozzászólást te jegyzed. :))
    

tsanyi 19441 2013. június 25. 15:16   Válasz erre: 19440
Hónapok óta......,de nem zavar mert amint a példád is mutatja gyakorlatilag mindenki olvassa a topicot csak különbözõ okokból nem írnak ide....engem nem zavar, én csak kérdezek vagy állítok....a válaszokat mindenki saját maga találja meg....
    

CJKrisz 19440 2013. június 25. 15:14   Válasz erre: 19439
Sanyi, te reggel óta magadban beszélsz. :)) Mondjuk nem keveredsz vitába magaddal. :))
    

tsanyi 19439 2013. június 25. 15:11  
Nyilván elõre tudják, hogy a karvaly ájemef (ja, õk már nem) és a gyirmótosító eu újabb adókat követel meg tõlünk......és azt persze nekik kell elõbb beszedni, tulképp miért kell még több adót fizetnünk nap mint nap?....a kormány adókivetésben és megszorításban jobban teljesít!: http://www.origo.hu/gazdasag/20130625-uj-adocsomag-a-lathataron-oszi-torvenykezesi-menetrend.html
    

tsanyi 19438 2013. június 25. 10:05  
Nagy tanár volt......az viszont kár, hogy a saját bõrünkön tapasztalhattuk a könyvben leírt negatív utópiát.....aminek azért úgy fest van némi nosztalgiája valószínûleg az egyenlõbbeknél: http://www.mult-kor.hu/20130625_fikcios_nyelvet_teremtett_a_110_eves_orwell

" Itt készült el 1948-ban legnépszerûbb könyve, világhíres negatív utópiája, az 1984, amely azt vizsgálja, mivé lesz a rend szabadság nélkül. E mûnek "köszönhetjük" a mindentlátó Nagy Testvér, a Gondolatrendõrség fogalmát, és a fikciós nyelvet, az újbeszélt is. A könyvbõl 1984-ben megrázó film is készült, John Hurt és Richard Burton fõszereplésével."
    

tsanyi 19437 2013. június 25. 09:27  
: http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20130621-elelmiszerdragulas-hozhat-a-juliustol-bevezetett-elektronikus-utdij.html

"Az állam kiveti a fuvarozóra, a fuvarozó a gyártóra hárítja, a gyártó a vevõre tolja. Ez az útdíj, amelyet sebtében vezetnek be, de az idén már 75 milliárd forintot várnak tõle. A teher lassan, de eljut a fogyasztókhoz, emelkedhetnek az élelmiszerárak is miatta.



Néhány nap, és indul az elektronikus útdíj. Ez nem egy elszeparált, egy-két üzleti szektort érintõ új helyzetet teremt: amikor a boltba bemegyünk, a pénztárcánkon is meg fogjuk érezni, hogy egyetlen ágazatra kirótt pluszteher, egy kilométerenkénti 17 és 130 forint között mozgó díj hogyan drágítja meg mindenki életét."
    

tsanyi 19436 2013. június 25. 09:03  
Egy elgondolkodtató hsz innen: http://www.origo.hu/itthon/20130624-lazar-az-ellenzek-politikai-pocsolya.html

"Akinek nincsen semmije, az annyit is ér” – mondta egyszer egy fideszes észosztó. Mások mást mondtak.
„Gyermektelenül halsz meg Epameinondasz!” – mondták neki barátai, mikor a kiváló hadvezér, a súlypontképzés, a támadási fõirány megjelölés, a mélységi manõver feltalálója, a zseniális thébai hadvezér mellébõl kihúzták a lándzsát – „de van két gyönyörû leányom: a fényes leuktrai és mantenaiai gyõzelem” – vigasztalta a körülállókat a zseniális katona, majd kilehelte a lelkét, mikor kihúzták mellébõl az athéni lándzsát. Mikor a thébai állam képviselõi felnyitották magára maradt házát, abban a házban egy gyékényt, egy hússütõ nyársat és pár személyes holmit találtak. Akinek nincsen semmije, az annyit is ér.
„Állj félre, mert elveszed a napsütést” – förmedt rá a nagy Alexandroszra Diogenész, Korinthosz cinikus bölcse, aki a piacon, fényes nappal, lámpával „embert keresett”. A kutyaéletû Diogenész hordóban biztosan nem lakott, lévén a vasabroncsos-dongás hordót az antik kor még nem ismerte, hanem talán egy csorba cserépbödön volt a szállása. Volt ugyan egy fából faragott ivókupája, de mikor látta az egyik szurtos inasgyereket a piacon a kútból a kezébõl inni, elhajította, mondván, lám, íme, ez is fölösleges. Hát mert, akinek nincsen semmije, az annyit is ér.
Gantha Szidhartának mindene megvolt. Gazdag, hatalmas, elkényeztetett ifjú volt. Mindenét szét is osztotta, mondván, amit birtokolsz, az birtokba vesz téged. Csak a tökéletességet kereste. Megvilágosodott – Buddha – lett belõle. Lévén, hogy akinek nincsen semmije, az annyit is ér.
Éhenkórász parasztnak született, mindenét csak kardjának köszönhette. Soha nem akart vagyont, nemeslevelet is csak haditetteiért kapott. A császár vértes ezredesébõl kuruc tábornok lett. „A rajtam lévõ mentérõl sem tudom, hogy az enyém-e, és nem is érdekel. Csak a haza sorsa érdekel.” – mondta Vak Bottyán János. Nem volt semmije, és annyit is ért. Egy tábori sátorban halt meg. Az se az övé volt.
József Attila után egy kalap és egy felöltõ maradt. Rózsa Sándor, a betyárkirály után egy pipadohányos zacskó és egy szûr. Chopin és Mozart után semmi. Utóbbi olyan szegény volt, hogy felesége rendesen el sem tudta temettetni. Ma is mindenki úgy tudja: ennyit is ért. Jeltelen sírban nyugszik, mint Rejtõ Jenõ, a munkaszolgálatos, kinek testét minden nélkül nyelte el Oroszország földje, ahol hazáját szolgálva a vörös nácik ellen kellett küzdenie, vagy Radnóti Miklós, kit Gyõr határában érte el a tarkólövéses a barnainges kommunistáktól. „Vagyontalan vagyok” – mondta kivégzõi szemébe Damjanich János. Nem hazudott: annyija volt e földön, mint Petõfi Sándornak. Szerb névvel, magyar szívük, semmi másuk, és nyilvánvalóan annyit is értek.
Zakariás fia, a sivatag toprongyos prófétája, János, ki a Jordán vizével keresztelt, egy szakadt csuhát hordott. Eledele sáska és vadméz. Nem kért többet a teremtõtõl. Akinek nincsen semmije, még feje se, az annyit is ér."
    

tsanyi 19435 2013. június 25. 08:55  
Ez egy hozzám hasonlóan egyszerû embernek is érthetõ összefoglalás arról, hogy kinek kedvezett vagy nem a zemútháromév: http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20130621-az-orban-kormany-nagy-penzszerzo-es-adocsokkento-intezkedesei-a-jovedelmek-ujraosztasa.html
    

tsanyi 19434 2013. június 25. 08:46   Válasz erre: 19433
A vicc, hogy ezzel igazából senkinek semmi baja nem lenne kivéve a másik fél hasonszõrû figuráit, de a köznép számára ez érdektelen lenne.......lenne, ha....ha csak egy keveset is visszaosztanának munka formájában a zembereknek, de nem.....98-02' között ezt tették ezért nem érdekelt igazából senkit az ilyen ahogy a maszopos leosztások sem hisz nem mindegy kié a nagy lé ha hagyják élni a kisembert?.....viszont ma már nem ez a módi a vezéréknél, nagyon besértõdtek a 02'-es vereségen és teljes pálfordulást hajtottak végre és szemléletváltást.....ma már csak annyit csinálnak meg amennyit kötelezõ a közbeszes melókból és azt csak azokkal akik jó haverok és a többi lét azonnal eltüntetik....a többi lehetõleg tûnjön el az országból is....
    

desiderus 19433 2013. június 24. 21:41  
MIért nem csodálkozom ?

http://index.hu/gazdasag/2013/06/24/30_milliardos_kozbeszerzest_nyert_a_kozgep/
    

tsanyi 19432 2013. június 24. 19:27  
Ki is mondta, hogy nem mi fogjuk megfizetni? ....igaz van akinek mindegy mert még van állása és jó fizetése.....: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/komoly_dragulas_johet_mire_keszul_a_tesco_es_az_auchan.557569.html
    

tsanyi 19431 2013. június 24. 19:01   Válasz erre: 19430
Egy ilyen szervezet pont annyi méltóságot és tiszteletet érdemel amennyit õ ad a választóinak....és amit a jobbik csinált még kevés is volt...
    

CJKrisz 19430 2013. június 24. 15:51   Válasz erre: 19428
Igazad van, kétségtelen, de valahogy úgy kellene csinálni, hogy az Országgyûlésnek megmaradjon a méltósága, a tekintélye.
    

CJKrisz 19429 2013. június 24. 15:28   Válasz erre: 19427
Na, az még egy bicskanyitogató bagázs! Alszik, olvas, pornót néz, pasziánszozik... Olyan munkahelyet sem nagyon ismerek, ahol ezeket büntetlenül lehet csinálni. Õket is pi..án lehetne, sõt kellene rúgni ezért.
    

tsanyi 19428 2013. június 24. 15:27   Válasz erre: 19426
Pedig pont ez az egyetlen elvarhato viselkedes egy olyan parlamentben ahol a minelnok kijelenti' hogy ne szorakozzanak a 2/3-dal......sikerult eljutnunk felazsiaba legalabbis a hiveknek es ahogy a vezeruk mondta ok csak az erobol ertenek..........
    

qqriq64 19427 2013. június 24. 15:17   Válasz erre: 19426
Ok Krisz igazad van.
A höbörgés egy aktivitást feltételezö tevékenység.
Mi van azokkal akik a másik végletet képviselik és aludni járnak oda?
Mármint a munkahelyre.
A Parlamentbe. Amit meg kéne tisztelni.
    

CJKrisz 19426 2013. június 24. 13:57   Válasz erre: 19425
Én viszont úgy vélem, hogy az Országgyûlést meg kell tisztelni egy ahhoz méltó viselkedéssel. Az, hogy néhányan mindenféle transzparensekkel birkacsorda módjára felvonulnak a képviselõi pulpitusra, majd onnan óbégatnak, skandálnak, nem méltó a Parlamenthez, de még csak országgyûlési képviselõhöz sem. Az ott egy munkahely és ilyen viselkedést egy munkahelyen sem lehet megengedni, a Parlamentben legkevésbé. A kocsmában esetleg, de amikor a kocsmárosné azt mondja, hogy elég legyen és húzzon mindenki a helyére, akkor ott rend lesz.
Nem mellesleg semmilyen célt nem értek el vele, viszont legalább hülyét csináltak magukból. Utána meg ott állt az egész bagázs, már kiéhezve várták, hogy a jöjjön már közelebb a média, hadd mondhassák már el, hogy õk milyen kemények és állnak mindenféle következmény elé. Ennek a szánalmassága nekem konkrétan mosolyt csalt az arcomra. Aztán amikor majd kézhez kapják a csekket 150eFt-ról, akkor mind ott fogja verni a nyálát, hogy nem fizet és majd jól meg fogják mondani a strasbourgi óvónéninek a csúnya bácsit, aki meg akarja büntetni õket. Magyarul: mégsem vállalják a következményeket.
Ez most pártállástól független, nekem mindegy, hogy jobbik, rosszabbik, balabbik, vagy milyen nevû gittegylet parádézik milyen törvénnyel kapcsoltban, ilyen viselkedés nem elfogadható a Parlamentben egyiktõl sem.
    

tsanyi 19425 2013. június 24. 12:47  
Azért a pénteki jobbikos megnyilvánulás ott volt a szeren....ez hiányzik a többiekbõl....nem beszélve arról, hogy ezzel egyet lehetett érteni....számomra most lett világos ahogy olvasgattam a tv.-t, hogy én mint magyar polgár nem vehetek földet a hazámban......ellenben egy eu-s polgi ha van agrár végzettsége azonnal megteheti ezt.....

....ugye a föld azé aki megmûveli, szól a fityisz duma.....hát fén mostanában agyaltam azon, hogy mivel úgy fest abba kell hagynom amit csinálok ezért újra kezdeném az állattartást amit 23 éve abbahagytam.....tehát Bp. közelébõl el és a lakásért kapott pénzen földet venni és gazdálkodni......viszont ezt nem tehetem meg ezután magyar létemre....pedig látunk benne rációt......amennyiben rosszul értelmeztem a tv.-t annak örülnék még ha nem is kezdenék gazdálkodni......,de azt hiszem nem véletlen, hogy a vezért hazaárulózza a kisdiákja....
    

tsanyi 19424 2013. június 23. 19:21   Válasz erre: 19420
Viccelsz?...minden téren ez megy csak van ahol ez már nyilvánvaló és van ahol még csak látens.....
    

tsanyi 19423 2013. június 23. 19:21   Válasz erre: 19419
Ez csak felszínesen van így....miért is kell a szegény országokban a polgárnak, hogy sok gyereke legyen?...mert azok tartják el az állam helyett.....azok a társadalmak ahol egy jobb életszínvonal fejlõdött ki ott nem kell a sok yger4ek hisz a nyugdíj biztosítja a nyugodt öregkort....és akkor mit akarunk mi?...indiát, kínát, arab országokat?....ahol kell a sok gyerek, hogy amikor már nem tudunk dolgozni legyen aki enni ad?...ezt sikerült a szoci és utána a lenézett demokrácia alatt magunk mögött hagyni.....miért mennek a szegények a lenézett és pusztuló nyugatra?...mert ott nem csak azonnali megélhetést hanem nyugodt öregkort is láthat....nemrég hallottam egy riportban, hogy a legjobb születés szabályozás a nyugati demokráciákban és a fogyasztói társadalomban jelent meg.....ott nincs miért vég nélkül szülni, gyereket nevelni....ott van miért élni a magunk öröméért...márpedig az élet akkor miért van?....azért biztos nem, hogy a vezér és szánalmas követõi szolgái legyünk....
    

tsanyi 19422 2013. június 23. 19:12  
Ahogy már többször írtam, mindenkire sor kerül, nincs az a kis fillér ami ne kéne nekik...persze nem a fillér kell hanem az általa gyakorolt hatalom a legkisebb állampolgár felett is, függnie kell tõlük mindenkinek, ebbõl nincs mit idézni illetve az egészet kéne: http://morgasjoga.blog.hu/2013/06/22/vajon_mit_allamosit_legkozelebb_a_fidesz?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_06_23&utm_campaign=index
    

qqriq64 19421 2013. június 21. 21:35   Válasz erre: 19419
Ez pontosan így van.
    

upsy 19420 2013. június 21. 21:22   Válasz erre: 19396
ha nem is a következõ,de eljön az autósiskolák jövõje is...gondoljatok bele,mint ahogy beteg ember és ezért gyógyszerszükséglet volt-van-lesz,úgy mindíg pótlodik a jogosítványra vágyók tábora is...most tettem le a b jogsit és ahogy beszélgettem az oktatómmal,az iskolavezetõvel és vizsgabiztossal,mindannyian panaszkodtak,hogy mennyire kezdik ellehenítetleni a dolgukat....
talán nem véletlenül hozták be most a számítógépes infrastruktúrát,szerintem nemsokára lesz Nemzeti Autósiskola....
    

TattooedAngel 19419 2013. június 21. 20:58   Válasz erre: 19418
Csak a magam részérõl mondtam, hogy újratermelõdik, de 35 körül vagy utána! :)
Egyébként egyetlen úgymond fehér emberekbõl álló társadalmat sem tudsz mondani, ahol ne öregedne-fogyna a népesség. Ahol stagnál, ott is a bevándorlók miatt teszi. Aminek elõbb-utóbb nem lesz jó vége, de hát ez van.
    

tsanyi 19418 2013. június 21. 20:46   Válasz erre: 19417
Újratermelõdik?...,de kikbõl?....így már sikerült pár népmek eltûnnie a történelem süllyesztõjében....ezt persze mi nyilván nem érjük meg (bár ha valamelyik igazi mélymagyarkodó magyar jobboldali társulat kerül megint hatalomra a közeljövõben akár ezt is megérhetjük), de az unokáink igen....
    

TattooedAngel 19417 2013. június 21. 20:43   Válasz erre: 19414
Itt még csak nem is karrierrõl van szó. Majd újratermelõdik a lakosság, de nekem bõven ráér ez valamikor 35 körül vagy után is.
    

tsanyi 19416 2013. június 21. 20:35  
Na meg Sólyom..a nevéhez méltón egy igazi madár, na nem a ragadozó fajta hanem olyan kis veréb féle: http://progressziv.blog.hu/2010/07/01/solyom_laszlo_ongyilkos_lett
    

tsanyi 19415 2013. június 21. 20:22  
Ezt talán két éve mondtam elõször, de tavaly már biztosra vettem....nem véletlen volt Schiffer Orbán ügyvédje anno és mintha nem véletlenül alakultak volna hirtelen a semmibõl a választások elõtt...szalámi.....erre most ez a "gesztus"....szerintem sok LMP-s jött erre rá tavaly és ezért léptek ki fõleg....: http://hafr.blog.hu/2013/06/21/kizarhato-e_a_fidesz-lmp_koalicio?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_06_21&utm_campaign=index


"de bárki bármit hisz errõl, egy biztos: a Fidesz még soha nem tett gesztust senki felé a jövõbeni nyereség beszámítása nélkül. Olyan nincs, hogy Orbán alkotmányos, erkölcsi stb. megfontolásokból, vagy csak úgy -- nagyvonalú legyen."
    

tsanyi 19414 2013. június 21. 19:44   Válasz erre: 19413
Na igen....ez a tudatos magatartás....viszont a társadalom szempontjából káros hisz nem termelõdik újra a népesség.......a kevésbé tudatos úgymond "egyszerû" embernek bõven elég ha van megélhetése elfogadható munkáért cserébe és akkor hajlandó fiatalon is gyereket vállalni hisz a génekben igazából ez benne van...a karriert csak egy bizonyos életfelfogás felett nézik elsõdleges szempontként (direkt nem írtam, hogy magasabb IQ vagy hasonló mert az nem igaz), az átlag nyugodt életre vágyó embernek az nem fontos ha amúgy talál magának megélhetést.....az én 2 lányom is nyilván vállalná már 25-26 évesen a gyereket ha lenne hova, de nincs....nincs biztos melóhely fõleg nem olyan amibõl magukban meg tudnának élni a párjukkal.....ez azért vicc, hogy 25-30 éves emberek még a szüleikre vannak utalva....vazz, én 27 évesen már két váláson és két odaadott lakáson/házon voltam túl és még újra jöttek a gyerekek és asszonyok :))...miközben minden esetben egy szál alsógatyában mentem el...és mindig sikerült valahogy újra felépülni.....,de ma erre egy fiatalnak ha nincs kapcsolati tõkéje (ami ugye egy átlag fiatalnak nincs a szakmunkásból/gimnáziumból) akkor semmi esélye még normális melót sem találni...
    

TattooedAngel 19413 2013. június 21. 19:34   Válasz erre: 19406
Vedd bele azt is, hogy más a te generációd és más az övék (miénk) is. Nekem pl. rohadtul nem a pénz, kiszámítható jövõ és ilyenek az oka annak, hogy nem akarok gyereket, hanem az, hogy még rohadtul nem vagyok rá kész.
Egyébként nem is tartom egészségesnek, amikor 22-23 éves kölykök felnõttet játszanak és gyereket csinálnak. Még magukat sem ismerik, akkor hogy akarnak utat mutatni egy gyereknek? Na mindegy, ez csak az én véleményem.
    

tsanyi 19412 2013. június 21. 12:40   Válasz erre: 19411
Nyilván nem csak hívõk szülnek....vannak a megélhetési szülõk is.....a környékünkön fiatal dolgozó magyar párt nem ismerek ahol nemrég született gyerek vagy várandós nõ lenne....
    

qqriq64 19411 2013. június 20. 22:42   Válasz erre: 19408
Akkor ezek szerint a most Magyarországon születõ tervezett gyerek az mind fideszhívõtõl van.
Jól állnak fideszék.
    

desiderus 19410 2013. június 20. 22:12  
A Magyar Nemzet (érdekes név...) címû újság helyreigazítása 2007-bõl.

Lehet Libajnaizni csak nem sok értelme van.

http://mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-422201
    

desiderus 19409 2013. június 20. 21:57   Válasz erre: 19407
A tudatos gyermekvállalás nem áll meg 3 kilónál.
Elvileg a születés után még 18 évig Te felelsz a gyermekedért.
Mindenféle értelemben, beleértve az anyagiakat is.
    

tsanyi 19408 2013. június 20. 21:47   Válasz erre: 19407
Igen, de ebben van Desinek igaza...tudatosan az átlag (nem hívõ) magyar pár nem tervez gyereket mert nincs hova....ezen a 3 kiló nem segít éppen azért mert tudatosak és elõrébb látnak annál, hogy ebbõl a potya 3 kilóból jól bekajálnak egy luxus étteremben vagy elmennek horvátba 1 hétre a kicsivel.....ugyanis ennél többre nem futja belõle...persze a semminél jobban hangzik, de mégis rosszabb....mert ha valamelyik pár mégis ez alapján szülne egy gyereket akkor hamar rádöbben, hogy a 3. héten már nem tud pelenkát venni a gyereknek....
    

qqriq64 19407 2013. június 20. 21:41   Válasz erre: 19406
Az egyéb okokon a tudatos elõre megtervezett gyermekvállalást értettem.

    

tsanyi 19406 2013. június 20. 21:35   Válasz erre: 19405
Remélem nem fognak "megesni" ,de nem is nézem ilyen hülyének õket....a szomorú, hogy nem, hogy nem tervezik a belátható jövõben a szülést hanem úgy mondják, ha mégis szülnének azt véletlenül sem ide...miközben nekem ennyi idõsen már Õk és a nõvéreik is "megvoltak".....pedig vagyonom akkor sem volt, de jövõm igen.....nekik sajnos jövõjük nincs....
    

qqriq64 19405 2013. június 20. 21:28   Válasz erre: 19404
Senki sem mondja hogy a lányaid a 3kilóért szüljenek de ha majd egyéb okok miatt szülnek akkor ajánlják fel valamelyik egyháznak.
Minden érved igaz még anyit hozzátehettél volna hogy mindez a választás elõtti vísszaosztás és szavazatvásárlás miatt van amit én már évek óta megjósoltam.
MINDETTÕL függetlenül jó ötlet.
    

tsanyi 19404 2013. június 20. 20:19   Válasz erre: 19403
Figyu...nekem jelenleg 2 ivarérett és 2 még sarjadó lányom van itthon (2 már nem itthon) ...az ivaréretteknek van fiúja akik eléggé állandónak is tûnnek....és egyiket sem hatja meg ez a remek lehetõség mert ez a lé eltûnik a szüléskor azonnal míg a gyerek marad és az enni kér és pelenka meg hasonlók....ráadásul nem nyomorogni szeretnének nagy nagy boldogságban összeborulva hanem egy élhetõ életet végig amíg élnek...és ehhez kevés az egyszeri 3 kiló....mivel biztos melója egyiknek sincs és még ami van az is nevetséges bért fizet....míg a cigó simán kihasználja majd.....hát ez van....
    

qqriq64 19403 2013. június 20. 20:15   Válasz erre: 19400
Sanyi, zsigerbõl elutasítotok mindent még azt is ami jó.
Gondolkodj egy kicsit. Nem lehet személyre szabott törvényeket hozni hogy például bizonyos fajtajelleget mutató emberek nem kaphatják meg ezt a támogatást. Azért az erõsen megszûri a mezõnyt hogy csak elsõ gyereknél és csak 18év felett. na de gondolj bele hogyha ilyen indokkal elvetnénk akkor hány becsületesen dolgozó magyar esne el tõle.
    

tsanyi 19402 2013. június 20. 20:07   Válasz erre: 19397
Aki nem csak a felszínt nézi annak ez sosem volt kérdés....ha ma kimennénk az utcára holnapra nem lenne munkánk...ha holnap is kimennénk akkor a családunknak nem lenne holnaután munkája.....ha 3 nap múlva is kimennénk soha nem jönnénk haza.......ezeknek a senkiknek a szem,kilövetés csak játék...
    

tsanyi 19401 2013. június 20. 20:05   Válasz erre: 19396
Hát nem errõl szövegelünk vagy 2 éve?...az elsõ törvény javaslatok után azonnal lehetett látni a lopás törvényre emelkedését....ezek a saját jövõjüket csak ebben látják.....mit lehet ellopni másoktól?....a munkájukat, vagyonukat, életüket....és akkor boldogok...
    

tsanyi 19400 2013. június 20. 20:03   Válasz erre: 19395
Desinek abban igaza van, hogy ezt egy normális magyar pár nem tekinti semmibe sem ellentétben a cigókkal.....ami valóban értelmes lenne az egy élhetõ jövõ képe és nem csak a kormány agitprop reklámjaiban hanem a valós életben is....amik a biztosabb melót jelentik igazából, de jelenleg abbólo van a legkevesebb....és a magyar meglepõ módon még mindig a melóban látja a jövõjét....
    

tsanyi 19399 2013. június 20. 20:01   Válasz erre: 19390
Pár blogon már ezt is a lehetséges államcsõd elsõ jelének aposztrofálják.....és hát valljuk be mivel állami intézmények és ezen minõségükben fizetésképtelenek ezért ez a feltevés is megállhatja a helyét...persze reménykedjünk, hogy ezt a külföldi befektetõk nem így ítélik meg...
    

tsanyi 19398 2013. június 20. 19:58   Válasz erre: 19389
Hm.....talán magát a mondanivalót is lehetne vesézni....persze az kissé nehezebb mert az igaz....és az tény, hogy az usa sem feltétlenül demokratikus ha a biztonságáról van szó....,de a keletiek azok?....igaz, azok semmiben sem demokratikusak.....talán azért is van néha egy lázadozás mint most a törököknél....ma halottam Ara-Kovácsot amint hazaárulózza azt az usa srácot aki kiadta a legutóbbi lehallgatási dokumentumokat....az tény, hogy nekünk is jól esik ha ezek nyilvánosságra kerülnek lásd a vezér bizonyos szavait amikor a tetteit és szavait hozza fura megvilágításba, de....az is tény, hogy ezen lehallgatások miatt legalább 50 terrortámadást sikerült leleplezni...és itt a dilemma....folytatódjanak ezek a lehallgatások vagy sem?...
    

TomRed 19397 2013. június 20. 15:36  
Mostanra megváltozott a FIDESZ álláspontja a szemkilövéssel, rendõrségi túlkapásokkal kapcsolatban: http://444.hu/2013/06/19/fidesz-torokorszag/

"Az utcai demonstrációk, a belpolitikai események látványosan igazolják, hogy Törökország mûködõ demokrácia. A jelenlegi kormány élvezi a magyar kormány támogatását."

Vajon értesítették errõl a változásról a híveket és Kerényi mûvész urat?

Tényleg, hogyan is volt a történet a szíriai kormányt segítõ tanácsadókkal? Eléggé eltusolták azt az ügyet is.
    

Bubó Doki 19396 2013. június 20. 14:34  
Apa, kezdõdik!!
Most jönnek a gyógyszertárak.......azután ki tudja mi lesz a következõ?
http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/allamosithatjak-a-patikakat-is-a-trafikok-utan-406146#p2
    

qqriq64 19395 2013. június 19. 22:07   Válasz erre: 19392
Ez egy nagyon jó ötlet. A 18 éves korhatár is rendben van. Végre valami amit lehet támogatni.
    

desiderus 19394 2013. június 19. 21:57  
Honnan ismerõs a szitu ?

http://www.origo.hu/sport/focivilag/20130619-a-braziliai-fortalezaban-is-tuntetes-kezdodott.html
    

desiderus 19393 2013. június 19. 21:32  
Mutyiország így szeretlek.

http://www.origo.hu/itthon/20130618-a-paksi-atomeromu-bovitesenek-eddigi-koltsegei.html
    

desiderus 19392 2013. június 19. 21:21  
Jó ötlet, csak attól tartok, hogy a rétinégerek fogják inkább élvezni....
Valami feltételhez kellene kötni, mondjuk munkahely....

http://www.origo.hu/itthon/20130619-elkeszult-a-kormany-demografiai-koncepcioja.html

"A közel 300 ezer forint a kormány számításai szerint azonban már elegendõ ahhoz, hogy meg lehessen vásárolni belõle egy induló szettet: pelenkázóasztalt, fürdetõkádat, mérleget, babakocsit, így reményeik szerint többen mernek belevágni a családalapításba."

Csókolom, de a gyereket fel is kell nevelni....
    

TomRed 19391 2013. június 19. 19:30  
Túlélni az argentin államcsõdöt: http://varositulelo.blog.hu/2012/09/02/tulelni_az_argentin_allamcsodot

"A nyomorúság és az éhínség olyan helyzetbe hozta országunkat és a régiót, hogy annak ellenére, hogy némelyeknek telik ennivalóra, van tetõ a fejük felett, és jut még orvosra is, a többségnek nem, tehát megbetegszenek, és mindenféle kórokat terjesztenek szerteszét."
    

Bubó Doki 19390 2013. június 19. 13:49  
Vigyázzatok, ne legyetek betegek, és nehogy baleset részesei legyetek!

Ugyanis:
Valamennyi kórházzal felbontotta a szerzõdését a legnagyobb hazai gyógyszer-beszállító, a Hungaropharma, miután a cégnek a korábbi kontraktusok keretében már kezelhetetlenné váltak a kintlévõségei - tudta meg a Világgazdaság.

A lap szerdai számában azt írta: a Gyógyszer-Nagykereskedõk Szövetségéhez tartozó hét vállalat kintlévõség-állománya március végén 15 milliárd forintra rúgott. A kórházak jelentõs adósságot halmoztak fel az orvostechnikai beszállítók felé is, ez április végére meghaladta a tízmilliárdot. A szövetségük a jövõ hétre hívott össze rendkívüli tanácskozást a helyzet rendezésére.

Csak azt tudnám, hogy a befizetett TB-m hová tûnik el.....Most már a gyógyszert is magammal kell vinnem, ha beteg leszek.....
    

isti55 19389 2013. június 19. 10:36   Válasz erre: 19388
különös bája van most olvasni egy amerikainak a segítõkész sorait, mert a "Nagy testvér" is figyel. :) (természetesen a terrorizmus ellen )

    

desiderus 19388 2013. június 18. 22:08  
Van még mélyebben is....

http://www.origo.hu/itthon/20130618-scheeppele-1984-magyar-kiadasban.html
    

desiderus 19387 2013. június 18. 21:44   Válasz erre: 19384
Azért az nem normális, hogy milliárdokért veszünk 6 db repülõgépet, mert hagyták csõdbe menni a Malévet....

Miért nem vesz a Simicska-Nyerges duó egy magángépet Orbánnak ?
A minden állami tendert megnyerõ Közgép bevételeibõl futna rá...
    

tsanyi 19386 2013. június 18. 21:18   Válasz erre: 19384
Talán igen talán nem....ahogy személyes reakciókat tapasztalok itteni hívõ ismerõsöktõl úgy fest igencsak tisztában vannak minden itt leírt sorral......csak hát nyilvánosan az ignorálás forog fenn....:)))
    

tsanyi 19385 2013. június 18. 21:16   Válasz erre: 19383
Hm, ebben igazad van, de nehezen nyugszom bele.....nem hiszem el, hogy nem akarja az ember alapból a szabadságot és az önálló gondolkodás lehetõségét....
    

lecso 19384 2013. június 18. 21:05   Válasz erre: 19379
Tipikus tsanyi féle idézet.
A "hívõk" végig sem olvassák, az elsõ sor után legyintenek.
Feleslegesen pazarlod a puskaport.
    

lecso 19383 2013. június 18. 21:02   Válasz erre: 19382
Ezen a világon nem az igazság számít Sándorom, hanem az amit az emberek igazságnak gondolnak.
Irányítsd az emberek gondolatait, és bármit megtehetsz.
    

tsanyi 19382 2013. június 18. 20:28   Válasz erre: 19381
Láttam, de ez nem számít....engem már nem kell meggyõzni és másokat sem aki hajlandó látni is....igazából a fene tudja mi kéne, hogy a hívek felemeljék a fejüket?....mivel amilyen nyomorult az un. "ellenzék" akik tisztára mintha a vezér fizetett ügynökei lennének, tehát ezek a semmirevalók kívülrõl nem nagyon fogják megbuktatni a mutyibirodalmat....ha csak nem úgy mint én....én aláírtam a rezsicsökkentést (na jó nem, de ha házhoz jöttek volna akkor biztos) és ma kerestek az ypsostól, hogy kutatnák a közvéleményemet, de elhajtottam a nõt....tehát ezekbõl egy jó kubatov hamar felvésne a lista jobboldalára miközben.....:))
    

desiderus 19381 2013. június 18. 20:22  
Hosszú, de érdemes elolvasni....

http://www.komment.hu/tartalom/20130617-tolgyessy-peter-az-orbanrendszer-termeszete-1.html
    

tsanyi 19379 2013. június 18. 20:13  
Ezért kell az adóemelés/kivetés: http://hafr.blog.hu/2013/06/18/orszagos_charter_a_semmibe?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_06_18&utm_campaign=index

"A nemzeti elitet annyira beette ide a fene, hogy inkább tûnik úgy, hogy a családok állami pénzen Malagára és Hawaiira fognak repkedni, illetve onnan sajnos vissza. Az állami charterre szezonon kívül majd felférnek a trafikosok, a TEK, a zöldbárók, a kegyben tartott polgármesterek, és a perspektivikusabb minisztériumi fõcsoportfõnökök -- legfeljebb nem mindenki kap még golfbérletet, mert a pedagógusok béremeléséhez hasonlóan ahhoz azért növekedés kell, hölgyeim és uraim, kedves barátaim. És persze szerintem lesz egy olyan Air Force One-szerû bõrüléses all-inclusive repkedõ is, amit Orbán már kiszúrt magának egy Harrison Ford filmben, kell neki egy olyan, persze kárpát-medencei méretekben, na, egy dzset, oldalán ízléssel gravírozva, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke. Nehogy már egy Orbán Viktor, mögötte egy sikeres ország boldog népével, menetrendszerû gépen érkezzen Minszkbe, hogy aztán mindenki Magyarországon röhögjön. "
    

tsanyi 19378 2013. június 18. 19:32  
Itt: http://www.origo.hu/itthon/20130618-megutott-terhes-no-mar-ertem-miert-csodalkoznak-hogy-idekoltoztem.html a kommenteket érdemes elolvasni.....fura módon a brit nõt okolják és sértegetik.....viszont azt igyekeznek elbagatellizálni, hogy egy villamossofõr felpofozott egy nõt....mindegy miért, pirosért vagy bármiért (amúgy megnéznék egy kamera felvételt onnan, hogy a villanyos vajon valóban zöldön ment-e át?) mert ehhez még véletlenül sem volt joga.....hát ezért a mentalitásért gáz már nálunk....., mit szólna bármelyikünk ha egy villanysofõr a nejünket, lányunkat felpofozná?......
    

tsanyi 19377 2013. június 18. 19:21  
Kicsit feljebb léptünk, ez már nem csak az eu: http://www.origo.hu/itthon/20130618-az-ensz-emberi-jogi-fobiztosa-a-magyar-alkotmanymodositasok-visszavonasat-surgeti.html ........a demokrácia leépítésben jobban teljesítünk!
    

tsanyi 19376 2013. június 18. 19:17   Válasz erre: 19375
...és egy hsz. még onnan:

"ez a "két vh. közti idõszak agrárpolitikája" nálam is betalált. A Horthy-nosztalgia is ugyanúgy elmebetegség mint a Kádár-nosztalgia, csak az agynak más része sérült. :) Akik a két vh. közti idõszakot visszasírják azt hiszik hogy akkor úgy élt az átlagmagyar mint a Jávor-filmekben. Méltóságos uram, tekintetes uram, drága urambátyám, kedves naccsád - büdös lóf@szt, az emberek 90%-a mezítlábas zsellér vagy csóró melós volt, és üres krumplilevest zabált. Persze a korabeli híradókban nem errõl beszél az orrhangon affektáló szpíker hanem a Szent István körmenetrõl meg az Anna bálról meg más operettfaszságokról. Elment a maradék esze annak aki visszasírja azt a korszakot!
"
    

tsanyi 19375 2013. június 18. 19:13  
Tegnap hallottam a vezér ezen beszédét: http://vastagbor.blog.hu/2013/06/18/megvedtek_a_magyar_foldet_is?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_06_18&utm_campaign=index ....mintha csak az 50-es évek egyik csata beszéde lett volna....akkor széncsata volt itt agrárcsata....igaz volt már árvízcsata meg egy csomó másféle csata.....amikor gyerekek voltunk akkor csatáztunk ennyit....igaz akkor mind magyarok akartunk lenni a Tenkes Kapitánya vagy Rákóczi Hadnagya után.......
    

TomRed 19374 2013. június 18. 16:30  
Lehet, hogy mégis visszasírhatjuk az olcsóbb és kiszámíthatóbb IMF hitel elpuskázását: http://www.investor.hu/news/20130616-elkepeszto-mindent-megvesznek-a-befektetok.html?utm_source=origo_cimlapbox

"Érdekesnek tûnik az is a fenti táblázatból, hogy olyan ország, mint Paraguay - melyet a legszegényebb dél-amerikai országok között tartanak számon - kisebb kockázati felár mellett tudott államkötvényt eladni, mint Magyarország. Úgy fest, a befektetõk viszonya a kockázatokhoz mutat érdekességeket."
    

TomRed 19373 2013. június 18. 16:14   Válasz erre: 19370
Igen, így minõsíthetik, még ha a szokásos szómágiával át is keresztelték adónak az egyoldalú lépésüket: http://www.origo.hu/gazdasag/20121109-allamcsodnek-minosulhet-ha-a-kormany-egyoldaluan-lep-az-onkormanyzati-hitelek.html

Argentínában is hasonló lépések történtek. Azt persze egyszer meg kellene vizsgálni, hogy miért pont a FIDESZ vezetésû önkormányzatok adósodtak el a fejük búbjáig...
    

tsanyi 19372 2013. június 18. 11:09  
"Erre emlékszik-e még valaki? Nemzeti csokoládé hirdetés a Hangya-Naptár 1938-ban megjelent kiadványában"
    

tsanyi 19371 2013. június 18. 11:05   Válasz erre: 19370
Meg ez is:))):

"Büdös ballibbant suttyók! Én önként fogok befizetni a Stadionépítési Alapba minden hónapban. Viktor Úr állt a Gáton és Megmentett bennünket a Víztõl. A szemét bajnaista mocskolódás helyett ezt kéne elismerni, de a gyurcsányista komcsi hordák erre sohasem lesznek képesek. 2014-ben nagyot néztek majd, amikor az értelmes emberek, akik a hiteles állami hírforrásokból tájékozódnak, újból megszavazzák a bizalmat a jelenlegi kormánynak. "
    

tsanyi 19370 2013. június 18. 10:57   Válasz erre: 19366
Onnan egy hsz:


"Várom a pillanatot, amikor a nyugati elemzõk ráébrednek: az átvállalt önkormányzati adósságok célzott megadóztatása tulajdonképpen az állam fizetõképtelenségével, de legalábbis fizetési hajlandóságának tudatos csökkentésével egyenlõ. Amint felröppen az elsõ ilyen értelmezés, kapunk az arcunkba rendesen.

Egyébként Magyarország jól teljesít. "

.....vazz, nem ezt szokták államcsõdnek vagy legalábbis a kezdõ jelének tekinteni?...nem tudom, csak kérdem...
    

tsanyi 19369 2013. június 18. 10:21   Válasz erre: 19368
Szerintem ezt a hívek is jól látják és ismerik is a példát hisz volt róla szó mindenhol......csak úgy gondolják, hogy majd õk személy szerint jól járnak hisz Argentínában is volt egy réteg aki nagyon jól járt az összeomlással....csak épp általában azok is meg szokták szívni akik támogatják az ilyen megoldásokat, de õk ezt csak a végén veszik észre, hogy õket is átverték....
    

TomRed 19368 2013. június 18. 10:10   Válasz erre: 19367
"A sajtótájékoztató után Varga Mihály visszasétált a minisztériumba. Csak a lépcsõházban jutott az eszébe, hogy a legjobbat elfelejtette: 7%-os különadót vet ki az önkormányzatok átvállalt adósságállománya után a hitelezõ bankokra."
"A hír hallatán — mert végül szemfüles újságírók mégis csak kiszúrták az új adót a törvényjavaslatban — a Bankszövetségben pezsgõt bontottak a jubileumi huszonötödik átverésük megünneplésére."
"Itt azonban egy bóvli besorolású állam hivatkozik a saját jó hitelképességére. Nevezzük nevén a gyereket: amikor az állam elvárja, hogy a bankok pénzt fizessenek az állam által átvállalt hitelekért, és a jog erejével arra kényszeríti õket, hogy leírják a hiteleik egy részét, azt államcsõdnek nevezik. Nem elmúltnyolcévnek, nem hajdúbétnek, nem összefogottazországnak, hanem államcsõdnek. Bár erre a veszélyes kimenetelre már tavaly õsszel figyelmeztették a hitelminõsítõk a kormányt, Orbánék láthatóan nem értenek a szóból." http://orulunkvincent.blog.hu/2013/06/17/mindorokke_matolcsy#more5366127

Íme Argentína példája, hova vezethet az ilyen gazdaságpolitika: http://hvg.hu/gazdasag/20130405_Egy_orszag_ahol_megszokott_dolog_az_allam
    

tsanyi 19367 2013. június 18. 09:48  
Miért épp tegnap kezdett el aggódni a bankokért a fidesz ?: http://index.hu/gazdasag/2013/06/17/bankpaniktol_tart_a_pszaf/ ....szerintem ennek két üzenete van: 1, a bíróságoknak, hogy álljanak le az adósok javára történõ ítélkezéssel, 2, a bankoknak üzent, hogy ugyan meglopják õket még 7%-kal, de cserébe hagyják, hogy a magánadósokkal azt csináljanak amit akarnak....

.....a tegnapi varga csomagnál elfelejtették említeni azt, hogy a bankokra 7% adót vetnek ki arra a részre amit a kormány átvállalt az önkoriktól....
    

TomRed 19366 2013. június 18. 09:46   Válasz erre: 19365
Vargamiska kinyírta a rezsidémont: http://varanus.blog.hu/2013/06/18/vargamiska_kinyirta_a_rezsidemont#comments
    

tsanyi 19365 2013. június 18. 08:59   Válasz erre: 19361
Rezsicsökkentés mi?......mennyit is nyer vele egy átlag család?.....ahogy számoltuk anno kb. 3 rugót......és mennyit vettek el eddig és még vesznek el folyamatosan az új adókkal?......a nemzeti adóemelés és kivetés kormánya jobban teljesít!
    

klimas 19364 2013. június 17. 21:27   Válasz erre: 19354
Annyira nem szeressük egymást........((((
    

tsanyi 19363 2013. június 17. 21:14   Válasz erre: 19362
Hogyne lenne értelme......a szõkítés megvan?....és az, hogy abban ki volt az állítólagos fõszereplõ?....csak össze kell rakni.....az embert mindig valamiféle nosztalgia fûzi az elsõ millájához...
    

desiderus 19362 2013. június 17. 20:40  
Úgy néz ki, hogy bevezetik a színezett benzint...
http://index.hu/gazdasag/2013/06/17/benzinjeloles/

Hogy mi értelme, ne akard tudni, mert az nincs...
Hacsak nem az újabb áremelés, mivel az olaj ára lassacskán csordogál lefele....
És ha éppen Ausztriából jövök tele tankkal és ellenõriznek, megqurnak a NAV-osok ?

És ha a xar színezõanyagtól károsodik a motor, ki fogja állni a számlát ?

Egyáltalán....Maaaaaaargit, noooormáááális ?????
    

desiderus 19361 2013. június 17. 20:22  
Ime, a Varga-csomag :
http://index.hu/gazdasag/2013/06/17/varga/

Ki fizeti az önkormányzatok adósságát :
http://index.hu/gazdasag/2013/06/17/azt_kihagyta_varga_hogy_uj_kulonado_is_jon/

Konklúzió : a f@szt megenn a zemberek fogják megszívni....
    

zbrab 19360 2013. június 17. 20:17  
Nem tudom, hová illik, de talán ide elfér:
http://www.youtube.com/watch?v=faXbrPSG-nE
    

tsanyi 19359 2013. június 17. 18:42  
"Volt egyszer egy rádió, ez egy reggel a világ összes nyelvén bemondta, hogy szégyelljétek magatokat! Meghallotta ezt a világ összes embere és mind elszégyellték magukat csak a magyarok nem, õk gyorsan kikapcsolták a rádiót"


    


tsanyi 19357 2013. június 17. 13:08  
Olyan büszke vagyok rá!: http://www.fourfourtwo.hu/hirek/magyarorszag/ilyen-lesz-az-uj-felcsuti-makovecz-stadion-fotok

......mutattam is a gyereknek, hogy ne ríjjon, hogy éhes hanem hassa át õt is a nemzettudat e csodás tornaterem láttán.......
    


tsanyi 19355 2013. június 17. 12:32  
Rohattmultik megérdemlik!!4!!........ööö, ja, hogy ezt nem õk fizetik? : http://index.hu/gazdasag/2013/06/17/varga/
    

tsanyi 19354 2013. június 16. 20:55   Válasz erre: 19352
No ha rokon trafikos lett akkor kell neki gyorsba alkalmazott.....teremt Neked melóhelyet izibe...:)
    

tsanyi 19353 2013. június 16. 16:24   Válasz erre: 19352
Volt...csak eddig valahogy nem érkezett rá semmiféle reakció a hívektõl....mondjuk ez az új stratégia....amirõl nem beszélünk az nem is van...:))....az a palotás dolog csak a jéghegy csúcsa.......a következõ ciklusban már kisebb magántulajdonokat is ellopnak majd hisz erre a nép hatalmazta fel õket....
    

klimas 19352 2013. június 16. 14:21  
Nem tudom volt-e már :
http://hvg.hu/hvgfriss/2013.24/201324_koltozik_az_allamfo_hivatala_a_javunkat_aka
Szép a jövõ vár ránk! Azért egy fanatikust szívesen meghallgatnék errõl. A sógorom szóba jöhetett volna, de háziorvos létére trafikos (is) lett....... Tehát õ most nemigen ér rá véleményt nyilvánítani.
    

tsanyi 19350 2013. június 15. 18:19  
Tényleg, nem unalmas már ez az állandó mindenki ellen való harcolás?....fõleg úgy, hogy a mindenki nem is akar harcolni ellenünk, legfeljebb értünk..:): http://hacsaknem.blog.hu/2013/06/15/a_miniszterelnoki_fogcsikorgatas_meseje?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_06_15&utm_campaign=index

"Anélkül, hogy minden szavadat ízekre akarnám szedni, kicsit elborzaszt, amikor azt mondod: "Mindent megvédtünk, amit lehetett, de át kell gondolnunk, hogy mi az, amit érdemes megvédeni a jövõben." Tudod mit? A nyugdíjaktól kezdve a rezsicsökkentésen, a magyar nép szabadságán, a sajtószabadságon, földeken keresztül a trafikokig már minden meg van védve. Könyörgöm, hagyd már ezt a megvédéses rablómesét. És ne csikorgasd a fogad, Viktor, egyáltalán nem áll jól neked. Szerintem inkább köss békét magaddal, hogy ne kelljen az egész világ ellen szabadságharcolnod. A megfáradt magyar embernek már egy front is több a szükségesnél. "
    

tsanyi 19349 2013. június 15. 17:53  
Tipikus fideszes "egyeztetés": http://greenr.blog.hu/2013/06/14/vagatlan_felvetelek_a_botranyba_fulladt_folugyi_civil_egyeztetesrol?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_06_15&utm_campaign=index

....úgy néz ki, hogy a fityisz a hívek számára is azt a taktikát (már ha ez az) javasolja a szemináriumokon, hogy senkivel ne álljanak szóba semmilyen politikai/gazdasági kérdésben.....amennyiben "baráti" (van barátja egy hívõnek?) körben mégis rákényszerül akkor meg csak a kormányzati mantrát szabad nyomni vég nélkül minden kérdést elkerülve....és ez egy kormány általános "politikája".....mondjuk az emútnyócév egyik hibája ilyen szempontból talán éppen az lehetett, hogy minden támadást, kérdést igyekeztek megmagyarázni amit persze nem lehetett megtenni........oszt ebbõl tanulva a vezérék inkább nem állnak szóba senkivel nehogy kiderüljön, hogy egyik "döntésükre" sincs érvekkel alátámasztható magyarázat...
    

klimas 19348 2013. június 15. 15:05   Válasz erre: 19337
Van nyelved! Neeem???? Gerinc az nem kell......
    

tsanyi 19347 2013. június 15. 12:24   Válasz erre: 19346
Igen, ezt betettem lejjebb némi kommenttel.....igazából elõre ennek nincs foganatja.....alig pár ember hajlandó egyáltalán ezt végiggondolni....mivel aki számít a szavazáskor az vagy érdekelt, hogy az örmény variáció megvalósuljon és erõsen vezérpárti vagy pedig még eléldegél valahogy és hallani sem akar rossz híreket nehogy bele kelljen gondolni....azok pedig kevesen vannak akik ez alapján döntenének jövõre......


.....arra már volt példa többször is a történelemben, hogy hiába vo9ltak jelek, történések, hogy nekik nagyon rossz lesz ha hagyják magukat, de mégsem tettek ellene semmit hanem homokba dugott fejjel azt hitték, hogy õk elkerülhetik a rosszat.....nálunk is valami hasonló történik, a többség úgy hiszi, hogy igaz, hogy mások rosszul járnak, de ha õ befogja a száját akkor nem érheti baj....
    


ELőző oldal
Hoterkep

Tagok száma: 22119
5 622 Eddigi túrák
14 221 826 km
34071 Eddigi túra-résztvevők