27 28 29 30
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25

Kérlek jelentkezz be

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Yamaha TDM
Következő oldal

kawa550 84868 2014. július 25. 16:44   Válasz erre: 84860
Ugyammá tesó! Hát elfelejtetted hogy találkoztunk mi már többször is, tudom én hogy nem vagy te olyan hülye mint amilyennek most itt teteted magad!:))))))))))))))
Tehát.
Minden 1es hónapban elköltök itt Magyarországon kb 300.000 jó magyar forintot, mivel tejszínen meg qimiqen kívül semmit nem vásárolok ausztriában, a tankolást meg amit szinte mindig kinn intézek, azt még ezen felül osztrák bankkártyáról nyomom.
Ennek a 3 kilónak az áfatartalma (tudod, az a 27% általános forgalmi ADÓ) bõ 80 rugó. 12x egy évben. Ehhez jön még a kocsi és a motor teljesítményadója, a telekadó, a közmûadó, a baleseti adó, oszt ha ki nem felejtettem valamit, akkor kb ennyi. Ez tezsvírem bõven túllépi nem a 800-at de a millát is évente. És ez mind ADÓ.
Vegyünk most egy általad favorizált, itt élõ, és itt is dolgozó állampolgárt, aki történetesen 20 éves, minimálbéres melós, http://officina.hu/gazdasag/44-a-minimalber-oesszege-2014-ben-101-500-forint-a-szakmunkas-berminimum-118-000-forint-lesz-lesz nincs se háza, se autója, se motorja, tehát az áfán és a személyi jövedelemadón kívül semmit sem fizet. 100.000Ft bruttó minimálbér jövedelemadója max 20.000ft 12x=240.000 Ha az összeset el is költi a kézhez kapott 80-ból, akkor havi még 22-õt tesz az államkasszába, tehát éves szinten úgy 500.000-et, FELEANNYIT mint én, aki magyar állampolgár vagyok mint õ és Magyaroszágon is lakom mint õ.
De szerinted neki jár a szavazat mert itt adózik, nekem meg nem? Érdekes logikád van hallod-e....
És mielõtt elkezdenél azon lovagolni hogy az egyik áfa a másik meg jövedelemadó, jelezném, hogy mindkettõt ugyan olyan forinttal fizetjük, ugyan abba a nagy bödönbe szórva, csak más felíratú tölcséren keresztül. De attól az még pontosan ugyan olyan adóforint.
Viszont ha a javaslatod azzal jár majd, hogy az áfán kívül semmilyen egyéb adót nem kell majd fizetni, akkor már meg is vásároltad a szavazati jogomat, tiétek lehet, vihetitek!
És hogy megörvendeztesselek kicsit még pluszban, én az osztrák államnak viszont nem fizetek egyetlen kanyi cent adót sem, mivel olyan kevés a bruttóm meg az adóm, hogy még a kedvezmények és visszatérítések összes lehetõségét sem tudom kihasználni, mert nincs annyi adóm mint amennyi jogcímen visszaigényelhetném.:)))))))))))
És a TB-vel se gyere, mert minden ausztriában dolgozó de itthon lakó állampolgárnak be kell adni a TB-hez egy E200akárhányas igazolást a kinti biztosításáról, így amikor elmegyek egy magyar kórházba kezelésre, akkor azt azonnal és vastagon számlázzák az osztrákoknak, és tuti többel mint amennyibe a magyar tb-nek került, így még azon is haszna van kis hazánknak, mikor engem valami baj ér és te jössz értem!
De azért én még kedvellek ám, mer neked legalább nagy a pofád!:))))))
    

kormi1313 84867 2014. július 25. 16:06   Válasz erre: 84866
Fido71

Sajna nyugdíjas vagyok én magam is!
Számolgattam a levonásokat amit a nyugdíj mellett keresek + a tulaj amit befizet utánam és biz´a vikinek ingyenben vagyok! Had szavazzak!! Imádok szavazni!! :)
    

Fido71 84866 2014. július 25. 15:37   Válasz erre: 84862
Igen sok nyugdíjassal van napi kapcsolatom.
A nagy részük elégedett, hisz bemondta a tv, rádió, hogy minden frankó.
Növekedik a gazdaság, a kormányunk jó munkát végez stb.
Nekik ennyi a valóság.
Az, hogy az ellátás olyan-amilyen, és a boltban kevesebbet kap nem számít, mert merjünk nagyot álmodni, ugrik már a pannon-puma.
Hisz ezt mondták!

Tovább ragozva én a segélyeket is megszüntetném.
Sokan nem is akarnak, mert jó 30 évesen a hajléktalan szállón.
Kaja, pia, meleg van, dolgozni nem kell.
Lehet egész nap inni és ha még rendreutasítja valaki, neki áll feljebb /igen nagy tisztelet a kivételnek/.

Aki nem dolgozik, ne is egyék!
Keressek annyit, hogy el tudjam tartani idõs szüleimet, nevelni gyermekeimet, esetleg munka nélkül maradt hozzátartozómat és gondoskodjak öreg napjaimról, mert nyugdíjunk nekünk már úgysem lesz!
Régen is fizettek mindenért /tanítás, orvos, egyházi mittudoménmi/.
Bár ez lassan már megint így van, csak "másképpen".

Ha meg nem melózok, akkor ne toljak ki magamból 8-10 csikót /mint most a megélhetési gyermekvállalók/, mert éhen halunk.
Mert most "lákást káp, me sok a pulya" és még a tûzifát ,tankönyvet, ebédet is ingyen kapja, ingyen utazik buszon-vonaton!
Ha meg örökbe adja a porontyot, az rokonság meg kiveszi, akkor plusz havi 70-80 ezer.
Te meg fizesd a hiteledet.

Szerintem ez így nem korrekt.
    

VVLaci 84865 2014. július 25. 15:35   Válasz erre: 84864
2 csap növelés már nem biztos, hogy kiadja a feszítés hosszát. Lehet, hogy tenned kell bele szemet.
    

Skuli 84864 2014. július 25. 15:25  
Szép napot! Ha a elölre gyári méretû 17 fogszámú lánckereket veszek, hátra pedig 42 helyett 44 fogszámút szeretnék, akkor vajon jó még a gyári 114 csapos lánchossz? (Mindenképp a hátsót szeretném növelni, nem az elsõt csökkenteni)
    

Diver 84863 2014. július 25. 15:25   Válasz erre: 84860
A szomszédban lakó német házaspár szavazzon ott, ahol született. Én sem szavaztam sem németben (5 évig dolgoztam ott), sem az osztráknál...de eszembe sem jut. Az a nagyobbik baj, hogy itthon meg nincs kire...:-))) Egyik kutya, másik eb...
Részemrõl ennyit a politikáról, nem is érdekel, ezáltal nem is értek hozzá, meg semmi értelme, nem akarok hergelni senkit, én sem foglalkozom vele.
    

Diver 84862 2014. július 25. 15:21   Válasz erre: 84861
De van bajom velük nem kevés...csak nem sorolom magam abba a kategóriába. Miután börtönben nem voltam, jártam iskolába, dolgoztam világ életemben, normális körülmények között élek, nem tervezek 20 gyereket a megélhetés miatt, soha egy fillér támogatást, segélyt nem kaptam, nem is kértem. Van bajom velük elég, de ezt majd pártunk-kormányunk megoldja, mert õk meg ezért kapják a "kis" apanázst.
Ezek nem is a nyugdíjas, meg a kint dolgozó kategóriába sorolandók...sztem:-)
    

Fido71 84861 2014. július 25. 15:15   Válasz erre: 84856
Érdekes, hogy a romákkal nincs bajod??? :)))
    

Fido71 84860 2014. július 25. 15:09  
Véleményem változatlan.
A szomszédban lakó német házaspár /és még sokan mások itt a Balaton környékén/ a is itt költi el a kinti nyugdíját, fizet adót /autó, lakás után/, Õk is fizetnek ÁFÁT mindenhol, mégsem szavaznak.

Sarkosan fogom fel a dolgokat, tudom.
Amúgy nem akarok népszerû lenni, de még politikus sem... ;)
De ez így sokáig nem fog menni.

Amúgy a mentõk is fizetnek adót, amibõl a kint dolgozó emberek itthon maradt gyermekeit taníttatják, házaspárjaikat fizetik /Ha a melóhelye olyan/, lakóhelyét fenntartják stb ... ;)
De mire fizetsz Te évi 800ezer adót Magyarországra???
Ezt nem vágom igazán...

    

Diver 84859 2014. július 25. 15:02   Válasz erre: 84858
Igaz!
És mellesleg mondom, hogy baszok én a szavazásra. De mint magyar állampolgárnak, akinek itthon családja, háza, fizetési kötelezettségei, ilyen-olyan "kitalált" adói vannak, és ezeket be is kell fizetni, minden hét végén itthon van, mi különbözteti meg az itthon folyamatosan dolgozótól? Esetleg az, hogy hó végén mennyit utal a munkáltatója, mert az ugye nem mind1:-)
    

kawa550 84858 2014. július 25. 14:55   Válasz erre: 84855
Bocs fido,de minden hó 2.-án beváltok 1000eur-t amit itthon költök el. HAllottál már a 27%-ról? Na azon keresztül fizetek én évi 800.000-et+ az egyéb adók. Had szavazzak lécci ha már ennyi pénzt adok, pl a mentõsök fizetésére....
    

csokabi 84857 2014. július 25. 14:51   Válasz erre: 84855
Igazad van Tomi, bár a pontrendszer nem jó ötlet szerintem. Az olyan, mintha szavazatot lehetne vásárolni.
Egyébként életemben eddig egyszer voltam szavazni, többször nem sikerült meggyõznie egyik népnyúzónak sem, hogy javulna az ország és vele az én helyzetem is.
    

Diver 84856 2014. július 25. 14:43   Válasz erre: 84855
"A nyugdíjasok, segélyen élõ "rejtett erõforrások", csak külföldön adót fizetõk meg pihenjenek. "

Ezzel a kis szlogennel nem lennél túl népszerû politikus...
Miért pihenjen a nyugdíjas szavazat ügyben???
Mert egy életet végigdolgozott, és most a jól megérdemelt , de sok esetben alulfizetett kis nyugdíjából tengeti az öreg napjait...???
Miért is pihenjen a külföldön dolgozó szavazat ügyben???
Mert a külföldön megkeresett pénzét hazahozza és itthon költi el???
Nem értem a logikádat...
    

Fido71 84855 2014. július 25. 14:35   Válasz erre: 84837
Tetézném azzal, hogy csak annak adnák szavazati jogot, aki ide fizet jövedelemadót /esetleg 5 évbõl 36hónapot vagy ilyesmi/.
Azok döntsék el, hogy ki b@ssza még jobban tönkre az országot, akiknek a zsebére megy.

Talán még pontrendszer is lehetne...
Aki havi 200ezer adót fizet, annak számítson többet a voksa, mint aki csak 20ezret.

A nyugdíjasok, segélyen élõ "rejtett erõforrások", csak külföldön adót fizetõk meg pihenjenek.

Amúgy, ha a nemzetiségiek alakítanának egy pártot, mikor már többségben lesznek, akkor mi lesz?
Minden magyar köteles lesz fizetni havonta a kisebbségnek bizonyos összeget kp-ben vagy etetnem kellene õket?
Vagy kell nekik adnom egy szobát /volt már hasonló/?
Bele sem merek gondolni... :(

Bocs Kawa és Csabi, de én így találnám korrektnek.
    

Diver 84854 2014. július 25. 14:35   Válasz erre: 84848
Ez a Fábry "Dizájn-center"-ébe simán nyerõ lenne...:-)))))) Nagyon nagy:-))))
    

VVLaci 84853 2014. július 25. 14:05   Válasz erre: 84848
Jó ötlet, van is egy használaton kívüli kiegyenlítõtartályom! :-)))
    

Robi70 84852 2014. július 25. 12:49   Válasz erre: 84851
Kevés a hiba lehetõség.
És mivel az egész rendszert Te magad tervezted és kivitelezted, gond esetén azonnal tudod hova nyúlj!:))))))
    

kawa550 84851 2014. július 25. 12:40   Válasz erre: 84850
30 nyomás belemegy a pumpából, mikor karbit pucolok, akkor az úgy szokott kinézni, hogy a pumpa végébe egy labdafelfújó tû, aztán fél kézzel a karbinál ügyködni, fél kézzel meg nyomni. Hát mostantól ez sokkal kényelmesebb lesz, és ha kifogyna a nyomástároló, akkor is pont fél perc alatt kényelmesen újratöltöm. Akárhányszor.:))))))
Már a fejlesztésen gondolkodom, asszem hozok haza egy 20 literes ecetes kannát....
    

Robi70 84850 2014. július 25. 12:22   Válasz erre: 84848
Ez a kreativitás magasiskolája!
Gondolom tökéletesen mûxik.:)))
    

csokabi 84849 2014. július 25. 12:06   Válasz erre: 84848
Nagyon unatkozol, igaz?:)))
    

kawa550 84848 2014. július 25. 11:48  
Biztos ti is voltatok már úgy, hogy csak céltalanul éltétek az életeteket, de aztán egyszer csak hirtelen megvilágosodtatok és rájöttetek mi végre vagytok itt a földön. Én már régóta kerülgettem ezt a pisztolyt a garázsban kompresszorom nem lévén, de ma a kölök gumijának cserélése közben megjövé az isteni szikra....:)))))))))))
    

Robi70 84847 2014. július 25. 10:44   Válasz erre: 84841
Magdi nem az a "pancsoló kislány" fajta. Inkább csak gurulnánk. Esetleg egy hûvös hegyi környezetet el tudnék képzelni! Mert holnapra is meleget ígérnek a meteomókusok.
    

kawa550 84846 2014. július 25. 10:14   Válasz erre: 84844
Ezt is csak megerõsíteni tudom, nekem is van 2db autó padlószõnyegbõl vágott csíkom amiket a hûtõ 2 oldalára szoktam télen felakasztani hogy rendesen be tudjon melegedni a vas.
    

Diver 84845 2014. július 25. 10:09   Válasz erre: 84844
Lehet, hogy kevés benne a víz, nem?
    

galoscsabus 84844 2014. július 25. 10:04   Válasz erre: 84840
A TDM volt az egyetlen motorom, amin téli üzemmódban le kellett takarni a hûtõ 2/3-át, hogy valahogyan üzemmeleg legyen a rendszer.
Ha egy Tádén melegszik a víz normál használat közben, átlagos körülmények között, annak biztosan van valami komolyabb baja (termosztát, hengerfejtömítés, stb..)
    

kawa550 84843 2014. július 25. 09:33  
Szerintem én is egy kezemen meg tudom számolni hányszor kapcsolt be 6 év alatt a ventilátorom. Kizárólag hõguta közeli nyári napon belvárosi tötymörgéseken. Szóval ez ilyen, örülni kell neki, nem egy melegedõs jószág, valszeg mert mindkét henger szélsõ.:))))
A kawa egy sima H-ring bejárás alatt,mikor minden kanyarnál megálltunk hogy a felvezetõ úr el tudja magyarázni meg mutogatni az ideális íveket meg az érintési pontokat, állandóan le kellett állítani, de még úgy is tovább ment a ventilátor, a többiek meg pár kanyar múlva kezdtek csúnyán nézni rám mert nem hallották tõle az elõadást, a végén meg kellett lóbálnom nekik a kihúzott gyújtáskulcsot hogy mi a faszomat csináljak bazze, fogjam le kézzel?
Az R6 meg egy katasztrófa volt nyáron városban, gyakorlatilag egyfolytában égett a piros lámpa meg ment a ventilátor de még úgy is 110 fok felett volt állandóan.
    

tulok99 84842 2014. július 25. 09:20  
illetve mindenki másnak is szól! nem csak Robiéknak!
    

tulok99 84841 2014. július 25. 09:19   Válasz erre: 84839
merre mentek? én megyek kenesére, holnap inkább pancsolok, mint motorozok kivételesen! gyertek le füdeni!
    

tulok99 84840 2014. július 25. 09:19  
a hûtõventillátort én sem sokat hallottam még menni. nekem nincs hõfokmérõm, benzinszint jelzõ van, de a vészjelzés még sosem gyulladt ki, tehát elvileg nem melegedett túl. elõször nekem is furcsa volt, mert a többi vizes motorom, ami elõtte volt sokkal többször kapcsolta a ventillátort, a tdm ritkán szokta, de úgy gondolom, hogy ha ennyi elég neki, akkor boldogság van.. ha túlmelegedne, piros lápással jelezné, az a része mûködik, teszteltem, tehát, arra jutottam én is, hogy ez ilyen!
    

Robi70 84839 2014. július 25. 09:18  
Szasztok!
Holnapi guruláshoz keresek cimbiket. Ha valakinek van konkrét elképzelése, és bevenne a csapatba, jelezze.
    

tulok99 84838 2014. július 25. 09:16   Válasz erre: 84834
össze bizony! igaz ott szivatott meg ahol csak tudott, de én gyõztem! most patent! már csak esztétikailag kéne kicsit összekovácsolni a járgányt, mert hát szegény kicsit viharvert helyenként, de amúgy stabil gép! mûszakilag egyben van! a blokkja tetszik a legjobban, sokkal szebben jár mint az enyém kis fordulaton, tudom más a gyújtás, meg csendesebb is jóval...
    

tulok99 84837 2014. július 25. 09:01   Válasz erre: 84788
megadták a külföldi magyaroknak az állampolgárságot, sõt, szavazhattak is a viktorra... gratulálok hozzá! ha megkapnám az amerikai állampolgárságot, és szabazhatnék innen, akkor sem szólnék bele, mert fongom nincs mi van ott. aki itt él, itt dolgozik, itt fizet adót, az ellen nincs kifogásom, de aki a tv-bõl meg a rádióból tudja mi folyik itt és szavaz, az lehet tõlem bármilyen nemzetiségû, nem tudom a barátommá fogadni... prágában történt, hogy egy boltban peti barátunkra viccesen megjegyezte az eladó ( bevándorló balkáni, nem cseh ) hogy úgy néz ki mint orbán viktor! erre peti felháborodott, és megbeszélte vele, hogy jobb lett volna ha inkább a mutterját szídja, mert az kevésbé esik neki rosszul. a boltos pali nem értette mi baja ezzel meg h viccnek szánta! erre mondtuk h az hogy a viktor semmi jót nekünk még nem tett, sõt... erre õ meglepõdve mondta, hogy pedig õ azt látja a tv-ben hogy mekkora jó csóka, meg hogy kiáll a hazájáért, meg lelkes, meg minden... akkor mégsem jó arc?
    

VVLaci 84836 2014. július 25. 00:27   Válasz erre: 84835
Ha nagyon precíz vagy, tesztelheted! 105+-3°C-nél bekapcsol, 98+-3°C-nél kikapcsol.

Csak azt tudnám, hogy 105°C-ra hogy teszteled????? Mert a víz nem jó! :-)))
    

Reppa 84835 2014. július 24. 23:25   Válasz erre: 84833
Mostanában voltam néhány motoros találkozón,beálltam én is az araszolós felvonulásba,vagy fél órát motoroztunk 20-30al,már szétfõttem a motoron,de a vizhõfok nem ment feljebb 3/4nél. Volt még 2 tdm a menetben,az egyiknek szintén kicsivel fele felett mutatott a mutató,a másiknak már ment a venti. Na akkor most kié van rendben? :D
    

Robi70 84834 2014. július 24. 22:57   Válasz erre: 84820
Ezek szerint össze állt Zooz kolléga gépe!
Örömteli!
    

Robi70 84833 2014. július 24. 22:50   Válasz erre: 84828
Szasztok!
30 fok közeli melegben, pár perces araszolás után én is intenzíven figyelem a víz hõfok mérõt. Hamar felmegy a piros mezõ alá a mutató. Bekapcsol a hûtõ venti és a piros alatt marad a mutató,de igazán akkor nyugszom meg, mikor újra normál tempót mehetek és visszahûl a blokk. Elõször hibának gondoltam és már gyártottam a megoldásokat. Vízköves, ki kell mosni. Nem kapcsol a venti, ellenõrizni. Vízpumpa nem szállít megfelelõen.......
Aztán beszéltem néhány márka társsal és kiderült nem egyedi a dolog, így a hiba listáról átkerült a típus jellemzõk közé.:)))
    

kawa550 84832 2014. július 24. 20:52  
Nekem ilyen autós emlékeim csak abból az idõkbõl vannak, mikor még elég hülye voltam hogy német autókkal járjak. De mivel már 13 éve suzukizok, így nincsenek szerelõs történeteim, mert a tankolás és a felkészítés nélküli sima vizsgák nem valami izgalmasak....:))))))
De arról azért tudnék mesélni, mikor a passat karbiját egy közvilágítás nélküli parkolóban éjjel egykor szétszedtem,kipucoltam és összerakás után haza is mentem vele. Kicsit levon a mutatvány értékébõl hogy ez már úgy a 15. alkalom volt a mûveletre, így bekötött szemmel is ment volna, nemhogy a hold ragyogó fényénél....:)))))))))))))
    

Flenegen 84831 2014. július 24. 20:37  
Frankók ezek a népítéletes cuccok. Mondjuk a BX-es idõkrõl én is meséket tudnék írni. Lehet egyszer meg is írom a memoárom egy unalmas estén. Vasárnap lesz egy frankó túra Mariazell - Gyõr között . Ahogy a régi kínain mondanák öcá,csak nem az 1db hanem a túra km-ben. Remélem összejön.
    

evdem 84830 2014. július 24. 19:53  
Mindenkinek aki szereti:
http://nepitelet.hu/autok/fiat/croma_1985/digo_limo/
    

Muju 84829 2014. július 24. 19:43  
Fagyizni is megálltunk Aszódon kicsit.
    

Muju 84828 2014. július 24. 19:39  
Vasárnap hazahoztam a lányomat sógoréktól, kb 200 km volt oda-vissza, volt benne araszolás traktor után a kánikulába, meg minden, de a hûtõventilátor meg se moccant. Kinek mi a tapasztalat? Mikor kellene bekapcsolnia? Jött velem egy haver hondával de az már fújta a szelet rendesen. Kicsit fosok tõle nehogy baj legyen.
    

Fido71 84827 2014. július 24. 19:09   Válasz erre: 84826
Bowdenes fûnyíró nekem is volt, de mindig lerepült a végérõl a "nehezék".
Mûködött anélkül is, de olyan hangja volt, hogy visszatettem a kést.
    

Muju 84826 2014. július 24. 18:40   Válasz erre: 84823
A fûnyírós bácsika se kutya éppen, láttam hasonlókat, de a fõdíjat nálam porszívó motorral ellátott fûnyíró vitte, amin a kés funkcióját bowden látta el. Nyírta is a füvet a maga tizen ezres fordulatán.
    

Muju 84825 2014. július 24. 18:35   Válasz erre: 84818
Még a feléig se jutottam és abba kellett hagynom az olvasást.
Folyt a könnyem a röhögéstõl és egy betût se láttam.
Agyas az tuti.. :)
    

Fido71 84824 2014. július 24. 18:26   Válasz erre: 84822
Nekem közel egy óra kellett, hogy végigrágjam magam a remekmûvön.
Nem normális egy manus, az biztos.
Showder-klubban megállná a helyét. ;)
    

kawa550 84823 2014. július 24. 17:52  
És ti még engem cinkeltetek mikor fûnyíróimat buzeráltam. Szerencsétlenek...... :)))))))))
http://belsoseg.blog.hu/2014/07/24/oldd_meg_olcson_hazilag_mint_egy_fonok?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2014_07_24&utm_campaign=totalcar
    

kawa550 84822 2014. július 24. 17:50   Válasz erre: 84818
Eccer már ráfutottam erre, akkor némi beleolvasás után átléptem, most kicsit bõvebben is beleolvastam, ezt tényleg félre kell tenni valami unalmas napra.:))))))))))
"Annyi nehezítõ körülmény volt,hogy debil, a kutyám úgy gondolta,az pléd neki lett kifejlesztve,s vizes bundával szépen odatelepedett.
Próbáltam ellökdösni,de értelmetlen egy dög…már annak idején se sikerült semmilyen funkciót beleprogramozni,akárhogy is távirányítottam a söprûvel.Így csak az alapprogram fut rajta:evés,alvás,ugatás."
    

lendvai 84821 2014. július 24. 17:35   Válasz erre: 84816
Az csakis hamis vagy franciahonban gyártott NGK lehetett.:-)
    

tulok99 84820 2014. július 24. 16:35  
Szépek..
    

tulok99 84819 2014. július 24. 16:32  
Úgy döntöttem elkezdem gyûjteni õket...
    

tulok99 84819 2014. július 24. 16:32  
Úgy döntöttem elkezdem gyûjteni õket...
    

Fido71 84818 2014. július 24. 16:23  
Besz@rás /ha van türelmed végig olvasni/:

http://nepitelet.hu/autok/fiat/bravo_brava_1995/a_sotet_ero/

:D
    

Petike88 84817 2014. július 24. 15:47  
BERU-volt benne ez elõtt, visszaraktam azokat, bár óckodtam tõle, de beváltak teljesen jól mûködnek, 15 ezrenként cserélni szoktam csak ezért hajítottam ki õket, de most visszakerültek a bosch garnitúra meg lesz tartaléknak :)
    

VVLaci 84816 2014. július 24. 15:25   Válasz erre: 84815
Cimborának pont NGK-ról esett le a testelektróda és szétcsipkézte a dugót és a hengerfejet. Kb. 300e volt a kár. (krosszmotor)
    

lendvai 84815 2014. július 24. 15:18  
Ez a mocorgó elektróda nekem is eszembe jutott. :-) Bosch elektronikus cuccok majdnem olyan jók a statisztika szerint, mint a Marellik. :-) Nekem is volt már dolgom velük. Tegyél bele NGK-t szerintem, de ne franciát, hanem japánt. :-) Lehet kicsit rasszista vagyok, de ez van. :-) Meg az is biztos, hogy akad olyan, akinek semmi baja a Bosch elektromos holmikkal, de ez engem nem gyõz meg. :-)
    

Petike88 84814 2014. július 24. 14:57  
Levegõs motornál meg pláne, meglesem ha hazaértem...
Bosch gyertya volt, dehát már az sem a régi
    

VVLaci 84813 2014. július 24. 14:55   Válasz erre: 84808
Nagyon elszegényített keveréknél az elektróda fel tud izzani. De ennek ellentmond a kormos gyertya...

Lehet, hogy szarul van hegesztve, mozdítsd meg, lehet, hogy le is esik. Olyat már láttam.
    

Petike88 84812 2014. július 24. 14:52  
Heves felé a jó kis magyar utakon ületett autóval...

Volt ahol 40-nel :)

Fúú borzalmas állapotok vannak arra.
    

kawa550 84811 2014. július 24. 14:15   Válasz erre: 84808
Biztos tiportad neki minta zállat, oszt a dugattyú középsebessége átlépte a 30m/s értéket, ott már nyúlik a hajtókar oszt azé' vert bele. Csak ez lehetett....:))))))))))))
    

Suprati 84810 2014. július 24. 14:12   Válasz erre: 84804
Fordítva vette be a hashajtòt,szájmenése van...:)
    

Petike88 84809 2014. július 24. 13:28  
Ja a bogárhátút imádják a Miskolci csajok, 2 tinédzser lány 3 hozzám hasonlóan szép gyerek mellé úgy pattant be kérdésünkre, hogy elvihetjük-e õket mint a huzat :)

Mindenki integetett meg mutogatott, elég nagy fíling fesztiválozni a bogárral.

Bent a szolidan ittas lányokhoz meg a bogárhátú sem kellett :)
    

Petike88 84808 2014. július 24. 13:22  
OFFtopic:

Leírom én hogy jártam a bogárral. Jöttünk haza miskocról 35 fok dög meleg, kocsi jól bírta egyszer csak ki-ki hagyott egy henger meg félrepüffögött. Megálltam. Megnézem beindítom jólez az, de be be rángatott, egy henger ki-ki hagyott. Itthon meglestem a karbit, mert az egyik tõcsavar ami a szívócsonkra fogja már 2-szer lett beragasztva, de már készül az új karbi, ezt kihajítom a picsába mert több sebbõl vérzik. A karbi jó volt a ragasztott tõcsavar anyája lazult csak fel, mert fostam erõsebben meghúzni. Viszont összeraktam, de nem lett jó. Gyújtásra vissza: Gyertyák kivesznek mindenhol megvan a fasza hézag, meg jó kormosak, pedig szinte tökig betekertem a keverék csavart.
Aztán a bal elsõ henger gyertyájánál szinte nulla a gertyahézag. De mi a franctól? befostam, hogy valami belevert a gertyába, de egy másik garnitúra gyertya bepakolása után szépen duruzsolt a gép. Ötleteket várnék mi történhetett? Én raktam be úgy 4-5 ezer km-rel ezelõtt a gyertyákat, elvileg jól beállított hézagokkal.

Lehet hogy nagy koromlerakódás van a hengerben és annak egy darabja vált le?
    

VVLaci 84807 2014. július 24. 12:33   Válasz erre: 84806
Jajj!!!

Jönnek a teljes képernyõt betöltõ 'szösszenetek'???? :D :D :D
    

lendvai 84806 2014. július 24. 11:45   Válasz erre: 84804
Mondom, Scopyt akarom túlszárnyalni, erre gyúrok. :-)
    

VVLaci 84805 2014. július 24. 11:37   Válasz erre: 84797
Na jó, de semmi komoly! :-))))))

Ezeken már nem lehet agyat törni/facsarni! :-)))

Most tesztelek egy karbimembrán-javítási módot, ha beválik, közkinccsé teszem.
    

VVLaci 84804 2014. július 24. 11:35   Válasz erre: 84803
Mit szedsz, hogy ilyen szómenésed lett??? :-))))))))))))))))))))))))))
    

lendvai 84803 2014. július 24. 10:30   Válasz erre: 84797
Szerencsére progresszív elsõ rugóra nincs szükségünk. :-) Bár az enyémben van, beee! :-))
Kézvédõm az most nincs, de gondolkodom rajta. Vehetnék egy Crosstourert, amin gyárilag rajta van egy csomó ilyen kütyü, de szerintem megenne a penész, mert nem tudnám piszkálgatni a gépet. :-)
Csak hogy savazhassatok megosztom veletek legutóbbi faszságomat: a szívócsõ szinkronnál pöttyentettem egy kis oldható menetrögzítõt a két légcsavarhoz, hogy a rezgések véletlenül se tudják egy mikronnyit se kimozdítani õket. Tudom, O-gyûrûvel van megoldva, hogy ne foroghasson el, de én szeretek biztosra menni. Hát az 1-es hengeré olyan jól sikerült, hogy nem nagyon lehet most forgatni, igaz közrejátszik az is, hogy a pozíciójából adódóan oda a lapos csavarhúzóval csak ferdén lehetett hozzáférni, az meg most nem ad elég stabil támasztást ahhoz, hogy leküzdje a súrlódást. Le kell majd szedni pár dolgot a vázról, hogy egy fickósabb csavarhúzóval átforgassam majd, de az a következõ szezonban lesz, amikor ellenõrzöm, jelenleg halálosan egyforma a vákuum. :-) Vagy ha addig beszerzem az üvegggyertyámat és VVLaci homályos garázsában fogjuk nézni az égésképet, ami arra fog utalni, hogy túltekertem a csavart. :-) Szóval elismerem, hogy néha csinálok hülyeségeket. :-)
A kuruc-labanc vitához nem szólok hozzá, én érzek igazságokat mindkét oldalon. A magyar virtussal kapcsolatban éppen ma utálnak itt a munkahelyen. :-) Úgy látom, hogy ha egy másik területttõl egy kis rugalmasságot várok el, akkor azonnal jön, hogy "nem az én dolgom!" Ha viszont a saját dolgukat nem végzik el, és emiatt elküldök pár e-mailt és telefonálok is, mert hát az ügyfélhez el kell juttatni az árut, elvégre abból élünk, akkor meg én vagyok a szemét, mert basztatom õket. :-) Ez annyira ránk vall viszont: nem húzom meg magam és csinálom meg a dolgomat, esetleg elnézést kérek, mert eddig nem tudtam megtenni, nem! A felelõsségvállalás teljesen ismeretlen fogalom, ha hibás vagyok támadok és igyekszek mást hibáztatni. Na én ettõl is hányni tudok. Ez lehet, hogy sok más nemzetnél is jelen van, én a saját tapasztalatom alapján itt találkozom vele sûrûn. Ausztráliában például nem volt ilyen. Az ázsiai oldalon hiszti volt, de mások hibáztatása nem.
Az egészségügyet illetõen én igyekszem elkerülni a TB szolgáltatásokat, szerencsére nem vagyok egy betegeskedõ alkat. Ha nem lenne kötelezõ a TB és hagynám a picsába, kötnék egy biztosítást, ami valószínûleg nagyságrendekkel kevesebbe kerülne, mint amit jelenleg fizetek a feneketlen mély és sötét államkasszába.
Van egyébként ez az EU TB kártya, nem tudom hogyan mûködik, de ha van rá mód én inkább mennék ki pl Ausztriába, ha valami bajom van, bár valószínûleg ez csak úgy mûködik, ha kinn történik velem valami.
A gondolatrendõrséget illetõen a Facebookról már rég kiléptem, ahol vagyok oda meg nem posztolok hülyeségeket, pl olyasmit, hogy mikor megyek nyaralni, mikor nem vagyok otthon, hol lakom, nézzétek milyen szép házam van, ott a bejárat, ott a riasztórendszer helye, de még nincs telepítve stb. :-) A véleményem megvan a politikáról, ha elkezdene körvonalazódni az orwelli jóslat beteljesülése, egy pillanat alatt itt hagyom az egészet. Egyszer már kipróbáltam, mûködik, semmi komoly szervi elváltozást nem idézett elõ és kiderült, hogy van élet a kerítésen túl is. :-)
Igyekszem túlírni Scopyt, de belátom még gyakorolnom kell. :-)
    

kawa550 84802 2014. július 24. 10:25  
Tekerjenek lefelé van még sok másik is:
http://www.r17.hu/blog/motorgumi-videok-2014/
    

kawa550 84801 2014. július 24. 10:18  
És egy kis bemutató a világhírû pengeéles osztrák logikáról, amivel olyan messzire jutottak. Mellékelem a magyarázatokat is szép sorban, a scanner miatt arab írásmóddal, jobbról balra.:)))))))))))

kérek egy rántottcsirkét köret nélkül
mégis kérek köretet
petrezselymes krumplit
mégse kérem
sült krumplit kérek
mégse kérek sült krumplit(20 perccel az után hogy kiment a kaja és már rég meg is ették)
    

kawa550 84800 2014. július 24. 10:14   Válasz erre: 84771
Stipistopi!
Ezt én má' a túra ELÕTT kérdeztem!:))))))))))))
    

kawa550 84799 2014. július 24. 10:12   Válasz erre: 84795
Hát én pedig voltam kisz tag!
Mégpedig szent meggyõzõdésbõl és igazam is lett!
Szentül meg voltam gyõzõdve a határõrségnél, hogy aki belép kisz tagnak az azonnal kap 4 nap jutalomszabadságot! És kaptunk is!:))))))))))))))))))
Az pedig csak a hab volt a torta tetején, hogy a kórház konyhájáról vonultam be, így a belépésem után semmi más dolgom nem volt, csak kitelefonálni a diétásnõvérkéknek hogy hazamennék, és egybõl beszóltak a laktanyába hogy kisz vetélkedõ lesz és igen nagy szükségük lenne rám most hogy én is tag vagyok. Asszem 4 vetélkedõn is részt vettem elvileg...:))))
    

Flenegen 84798 2014. július 24. 09:51  
A kézvédõrõl, a hátsó teleszkópról, a karbi membránról meg az olaj és lánccserérõl már nem is beszélve.
    

galoscsabus 84797 2014. július 24. 09:46   Válasz erre: 84796
Azért ha jobban körülnézel, biztosan van 20-30 cserére váró plexi, meg egy tucat átalakítandó ülés.....hogy a km jeladóról már ne is beszéljünk....
:-))))))))))
    

VVLaci 84796 2014. július 24. 09:11  
Jóreggelapálinka!!!!!

Úgy látom, oly sikeres a fórumunk, annyi mindenkinek segítettünk, hogy már nincs is elromló motor! :-))))))))))
    

yamatomo 84795 2014. július 24. 01:10   Válasz erre: 84793
Ha leírom,hogy "rendszerváltás",és ha leírom azt hogy "új szelek fújnak a régi seggekbõl"... szerintem ez utóbbi szemléletesebb és valamiféle minõségi jelzést is ad a változás mikéntjérõl...és még csak kisz-tag sem voltam,ha esetleg felmerülne a kádári nosztalgia gyanúja. Békét,motort és ócsó benzint Mindenkinek!
    

yamatomo 84794 2014. július 24. 00:53   Válasz erre: 84793
Abban a korban szocializálódtam amikor bizonyos dolgokat csak virágnyelven,vagy a sorok közé rejtve lehetett közölni. Ez nem valamiféle gyávaság,hanem egyszerûen egy technikává vált közlési mód,ami akkoriban izgalmas volt,és most meg talán jobban gondolkodásra készteti az olvasót mintha leírnám ama ország nevét,hogy: Israel...
    

Diver 84793 2014. július 24. 00:43   Válasz erre: 84791
Na baxátok meg...errõl beszélt a Kolléga nem régen...beszéljünk rébuszokban, kimondom, de mégsem....ez télleg lószart sem ér...
"bizonyos távoli ország lakói" és "ama ország"...ejjj de korrekt.)))))
Nem mered leírni melyik az az AMA ország? Mert? Nincs sem KGB, sem STAZI, nyugodtan dõljetek hárta emberek...no para, béke van:-))))
    

Diver 84792 2014. július 24. 00:35   Válasz erre: 84789
Uff:-)
    

yamatomo 84791 2014. július 24. 00:30  
Csak egy kérdés... Miért kapnak egy bizonyos távoli ország lakói is magyar állampolgárságot,holott semmilyen közös történelmi gyökerünk nincs velük,de 1990 elõtt még diplomáciai kapcsolat sem volt ama ország és hazánk között...?!? Viszont repkednek ide szavazni... Java részük nem,vagy csak rosszul beszéli a nyelvünket. Ismerek olyan Erdélybõl hozzánk nõsülõ férfit aki évekig várt az állampolgárságra. Ez megint olyan, a már valami okán emlegetett Orwell-i logika...
    

VVLaci 84790 2014. július 23. 23:54   Válasz erre: 84788
Ismét saslikparty volt??? :-))))))))))))))))))))))))))))))))

Gyorsan berúgó barátom tegnap levizsgázott forgalomban is, hamarosan motorolhatunk! :-)))
    

galoscsabus 84789 2014. július 23. 23:35   Válasz erre: 84788
Érdekes kényszerképzet uralkodik a határon túl rekedt magyarokban.
Hangulatkeltésre kiváló, de amúgy szart sem ér......
Senki nem attól félt, hogy tömegesen összepakoltok és jöttök, mert hová jönnétek és minek?
A Ti hazátok ott van, ahol éltek és a történelem mocskában az sajnos nem Magyarország többé.
Bár jönne sok értelmes és értékes ember azok helyett az értelmes és értékes emberek helyett, akik jelenleg külföldön termelnek és teremtenek, valamint ott forgatják a pénzüket és nem az itthoni gazdaságban.
De sajnos helyettük alig jön értékes ember, hanem azok a kalandorok látnak ebben nagy fantáziát, akiknek otthon nem terem semmilyen babér.
Ez természetesen nem igaz azokra, akik már régen, még tényleges politikai okok és hazafias meggyõzõdésük miatt hagyták ott a határon túli területeket, mert közöttük nagyon sok kiváló ember van, hálistennek.
A többségnek itt az nem tetszett és nem tetszik ma sem, hogy megetettek benneteket egy csomó faszsággal annnak érdekében, hogy a határon túlról is bezsebelhessenek egy csomó szavazatot.
És ez a legnagyobb szemétség, amit csak el lehet képzelni, mert ez tipikus esete a más faszával való csalánverésnek!!!!!

Nem gondolom, hogy szükség van itt határon túlról indított lelkiismereti furdalóra, mert ha valakinek, akkor azoknak akik kitartunk ebben a düledezõ országban, teljesen tiszta a lelkiismeretünk és köszönjük szépen, de nem kérünk sem kioktatást, sem bírálatot akkor sem, ha nálatok sajnos éppen háború van.
    

Annonymus 84788 2014. július 23. 23:20  
Fiúk...megadták-kegyelembõl-Nekünk MAGYAROKNAK,Kárpátalján- a Magyar állampolgárságot-anno,féltetek(kinek nem inge ne vegye magára),hogy tömeges kivándorlás lesz Magyarországra...Itt "nálunk"háború van mégse akar Senki Tõlünk ...MAGYARORSZÁGRA szökni..
    

tudike 84787 2014. július 23. 23:11   Válasz erre: 84780
Ez meg sima pszichológia. Legalább örül a pógár ha az "akár"-tól kevesebb lesz, dícséri a hatóságot és a közeget, meg szalad is egybõl befizetni...
    

tudike 84786 2014. július 23. 23:07   Válasz erre: 84784
Téged? :))) Nyugi, nem hagyom. :))))
    

csanesz 84785 2014. július 23. 23:05   Válasz erre: 84760
Kawa550!

Innen tuti olajat kapsz: Olajszint kft.
Innen veszik a nagyok is!
Ha jól tudom a gyártástól számított 5 évig tárolható bontatlanul.

Ha ugyan az a márka a színe nem változhat.
    

kawa550 84784 2014. július 23. 23:03   Válasz erre: 84781
Csönd legyen,ne keltsd itt a zavart mert elvisznek! :-)))
    

Annonymus 84783 2014. július 23. 22:51  
Szép jó estét Naccságosurak...elég késõn ébredõ nemzet vagyunk-tok...szinte felfoghatatlan az a sötétség ami a mai állam-polgár hozzáállását mutatja a 'demokratikus''szólásszabadságban' gazdag .. Kormányhoz...vagy inkább rezsimhez...
    

Diver 84782 2014. július 23. 22:43   Válasz erre: 84781
Na ja...cééép hazánk...
    

tudike 84781 2014. július 23. 22:13   Válasz erre: 84768
Van egy haver csaj, kormányhivatalnok ott a megyédben...úgy 2 hónapja a fészbuk oldalán nem válogatta meg a szavait egy ehf-döntés miatt, és viktort (nem lógtam a nyelvtan órákról az elemiben, csak így írom, és kész) is bírálta a stadionépítések miatt. Másnap behívatták raportra, majd áthelyezték valami faluba, mondván, ezek a kifejezések nem méltóak egy kormánytisztviselõhöz - hozzáteszem, nem magas a pozíció. Nem láthatják a bejegyzéseit, csak az ismerõsei, azok között pedig nincs olyan, aki kolléga, és besúgó.
Aztán felhomályosították, hogy van direkt erre alkalmazott. Szóval nem kamu.
Csak azt tudnám a tompikát még miért nem bacarintották ki a twitterrõl, vagy a képviselõk 90 %-át a parlamentbõl...
    

csokabi 84780 2014. július 23. 21:04   Válasz erre: 84779
Én úgy vagyok ezzel a "hatósági akárral", hogy mindig a legrosszabbra számítok. Például párszor parkoltam úgy rossz helyen, hogy amíg az árut leadtam arra járt egy rendõr. Hagyott nekem helyes kis cetlit amin közölte, hogy feljelent. A cetlin szerepelt még a figyelmeztetés is, mint AKÁR opció, de valahogy mindig a feljelentést sikerült beikszelnie.
    

scopy 84779 2014. július 23. 20:42   Válasz erre: 84773
:-)))))))))))))))))))))

Csabi! Max 150! NEM MINIMUM! Akár 150.000.-Huf

:-))))))))))))))))))))))
    

csokabi 84778 2014. július 23. 20:39   Válasz erre: 84777
Scopynak írtam, mert õ meg a 84711-re reagált.

Figyelmeztetést kaptam a baleset miatt, mert a megelõzõ két évben nem volt közúti szabálysértésem. Amúgy 150 000 ft lett volna a bünti. Magyarul, ha télen becsúszok az árokba és rendõr is lesz a helyszínen, akkor alap a 150 000 ft-os csekk.
    

Fido71 84777 2014. július 23. 19:43   Válasz erre: 84773
Nézem az elõzményed hsz számát és nem értem.
Még meg sem született, de te már válaszoltál rá.
Time-copy?
...vagy scopy?
    

galoscsabus 84776 2014. július 23. 19:42   Válasz erre: 84772
Köszi!

Ja, a sor vége......így mindent értek :-))))))))
    

Fido71 84775 2014. július 23. 19:42   Válasz erre: 84774
:))))))))))))))))))))))))))))9
    

csokabi 84774 2014. július 23. 19:41   Válasz erre: 84770
Szerintem te valahogy olyan megfontolásból tartod azt a birkát, mint "J" a MIB-ben a csomagmegõrzõ lakóit.

Éljen Gyula, beeee!:)))
    

csokabi 84773 2014. július 23. 19:39   Válasz erre: 84755
Szia scopy!

Nem panaszkodom a figyelmeztetés miatt, az rendben van. Viszont az már jobban zavar, ha például télen hazalátogatok, aztán a jégbordás útról az árokba csúszok és ne adj Isten mentõt kell hívni, akkor már jönnek ugye a yardok is és onnantól 150 000 ft-ról indul a móka.
Na, ezért tartom szemétségnek ezt a határozatot! A magyar rendszer az olyan, hogy a púposra is rádob még egy púpot...
    

Fido71 84772 2014. július 23. 19:05  
A videókat még nem néztem meg, mert ezen a gépen nem igazán fut rendesen. 80-100 volt a sebesség lakott területen kívül, de belül is 60 felett mentünk átlagban.
A csapatnak nehézséget csak a rohadt sok kamion elõzése okozta.
Volt, hogy 140-el értük utol a csapatot /nekem tetszett/.
Általában a "fürgébb" gépekkel maradtunk a sor végére.
Egy csapat csak oylan gyors, mint a leglassabb motoros.
Sajnos itt is volt olyan, aki a kanyarokban szinte megállt és távolodott az elõtte levõ 7,5 T-ás tgk.-tól.
Mentségére legyen mondva, hogy nem vállalta túl magát, elismerte, hogy neki ezek a dolgok nem mennek. Ezt mindenki megértette, és tisztelte is érte.
Még mindig jobb, mint egy tigrisbukfenc után a "procedúra".

Mint írtam én mindig a sor végén maradtam, ahogy más túrákon-gurulásokon is /ha tehetem/.

Volt így némi mozgásterem a általam kedvelt részeken.
Fegyelmezetlen módon szinte mindig lemaradtam pár száz métert /néha 1-2 km-t/ is, így kedvemre kanyargászhattam, ahol az út minõsége engedte.
A majrécsík így nekem teljesen eltûnt mindkét nap végére, a többieknek 1-2 cm is megvolt a nap végére.
Bár egyszer már láttam lelki szemeim elõtt, hogy az út közepén álló szamár pofán rúg.
Sajna, a Fogarasi rész végig vizes volt és a ködtõl látni sem sokat lehetett /így még egyszer oda vissza kellene mennem/.

Érdekes módon jól éreztem magam végig, mert elfogadtam, hogy ez a túra nem a száguldozásról fog szólni!
Sanyi felkészültségét csak dicsérni tudom, mindent megmutatott, amit látni volt érdemes az adott úton.
A szállás légkondis, LCD tévés, nagy és tiszta volt.
A kaja nekem kicsit kevés volt, de én szeretek burkolni rendesen.
Betti nem tudta megenni, így mindig enyém volt a maradék.

A motorokkal a bejárati ajtótól 1m-re álltunk az eresz alá.
Nem bántam meg, hogy velük tartottam, azt kaptam, amit vártam.


    

galoscsabus 84771 2014. július 23. 18:29   Válasz erre: 84769
Szia Tamás!
Nem akarván tovább rongálni a Transzfogarasos új topik hangulatát, itt kérdeznék tõled, mert szeretnék néhány dolgot megérteni.
Tényleg szeretném!!!

Elnézve a belinkelt rövid filmrészleteket, ez inkább volt egy motoros felvonulás, mint sem motoros túra.
Tempó semmi, ritmus semmi, egyik kanyar a másik után szinte függõlegesen haladó motorokkal......stb.
Ráadásul akkora tömeggel, amit (ha történik valami kis malõr, nem kell nagy dologra gondolni) képtelenség egyben tartani.

Mint Erdély után érdeklõdõk helytörténeti kirándulása, úgy oké a dolog.
De nekem, mint motoros túra, értelmezhetetlen.

Biztos vagyok benne, hogy volt benne jó is, hiszen ezt írjátok is.
Mi volt az?
És tényleg nem kötözködni akarok.

Üdv
Csaba
    

kawa550 84770 2014. július 23. 18:21   Válasz erre: 84767
Artur már teljesen háziasodott,ma annyit könyörgött az ajtó elõtt hogy a Zsuzsi be is engedte 1x hogy megnézhesse a tévézõ gazdit. Mikor meg én nyitottam neki ajtót, akkor meg melsõ lábakkal betérdelt oszt úgy könyörgött hogy bejöhessen. :-)))
    

ELőző oldal
Hoterkep

Tagok száma: 22113
5 623 Eddigi túrák
14 222 466 km
34072 Eddigi túra-résztvevők