18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15

Kérlek jelentkezz be

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Yamaha TDM
Következő oldal

lendvai 119208 2018. február 6. 10:32   Válasz erre: 119201
A profilképen szereplő motort látva azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy a TDM-nek semmi köze az endurózáshoz, bár néhány helyen ebbe a kategóriába próbálják sorolni. Ez egy utcai motor, túrázásra remekül alkalmas, mert nagyon jól pakolható, terepre is elmerészekdtek már vele, de nekem egy lazább földúton is esetlennek tűnt.
A 2000-es évjárat már a ráncfelvarrott verzió, így az egy fokkal még jobb lehet, mint a régebbiek. Ha nézelődsz azt tapasztalod, hogy kis hazánkban szinte az összes használt TDM-ben 35 ezer km körüli futásteljesítmény van. Ez bámulatos. Ha hagyod magad hülyének nézni akár még el is hiszed, de nem javaslom. Biztos vannak ténylegesen ennyit futott, megkímélt, tutujgatott példányok, de ennek valószínűsége a lottó ötöséhez közelít. :-)
Egy 18 éves motorban szerintem normál használat mellett több, kint 100 ezer km van, különösen ha olyan országból érkezett, ahol az emberek több pénzt és időt fordítanak motorozásra: Olaszország, Németország, Ausztria.
A motor kb 230kg és aránylag magasan van a súlypontja, ez kezdetben okozhat kellemetlen pillanatokat, én kétszer fektettem le a földre szépen, lassan, dagadó erekkel a nyakamon, mert már nem bírtam egyenesbe hozni. :-)
Ha szereted a dübörgő kipufogóhangot és az enyhe, de határozottan nyers járáskultúrát akkor tetszeni fog. A 2 henger és a 270 fokban elékelt főtengely izgalmas, kicsit V2-esen dadogó alapjáratot biztosít. A gyári dobokkal is kellemes, de igény szerint meg lehet köszörülni a torkát utángyártott, sportosabb dobokkal. Persze csodák nincsenek, ha a nem "libamáj" árú kiegészítőket keresed, akkor maradsz a gyári dobnál, mert akkor nem kell áthangolni a karburátort se. :-)
A blokk alapból egy nagyon tartós konstrukció, bár kitartó munkával azért tönkre lehet tenni, ehhez hanyag tulajdonos és nem megfelelő használat kell.
A kiegészítőket illetően elég széles sávban ingadozhatnak az árak. Nézzünk szembe a tényekkel: a motorozás egy luxushobbi, ennek megfelelően árazott termékekkel. Egy 2000-es 4TX aránylag olcsón beszerezhető, bár ez mindenki pénztárcája és lehetőségei szerint relatív. Ami az alkatrészeket illeti szintén lehet választani: vásárolhatunk gyári alkatrészeket hazai márkakereskedésből. Apró csetreszeknél ha gyárit akar az ember ez a legcélszerűbb. Aztán vásárolhatunk gyári alkatrészeket a neten, pl E-bay, vagy USA-ból boats.net, de ott a szállítási költségek miatt jobb nagyobb tételt venni, vagy több embernek összedobni az igényeit. Utángyártott alkatrészeket ki-ki igényei szerint beszerezhet, kiegészítőknek rendben, én a magam részéről olyan cuccokat, amik a blokk belsejébe kerülnek: vezérműlánc, tömítések, belső mechanikai alkatrészek csak gyárit veszek. Az ok egyszerű: nem szeretem fölöslegesen szétbontani a motort és ha valami kétes eredetű vagy minőségű aftermarket alkatrészt rakok be ami idő előtt bemondja az unalmast, vagy éppen szivárog a tömítés akkor szedhetem szét megint, vehetem meg újra az alkatrészt és a végén Murphy törvénye szerint az olcsó alkatrész lesz a legdrágább. :-)
Mindemellett rengeteg kiegészítőt lehet beszerezni hozzá a neten, illetve vannak ügyes kezű motorosok itt a motorozz.hu-n is, akik le tudnak gyártani sok mindent: bukócsövet, középállványt.
A szélvédelem, olaj, gumi örök téma, ha visszakeres az ember rengeteg hasznos infót talál. Szélvédelem olyan, amilyen, turbulenciára készülni kell, tökéletes megoldást eddig még senki nem talált, illetve igen, de azt autónak hívják. :-) Olajat illetően vannak viták, én kerülöm az olyan embereket, akik azt mondják a 4TX-be ásványi olaj való, mert arra lett tervezve, illetve ha szopogatja az olajat rakj bele sűrűbbet: ezek az emberek semmit nem tudnak a kenéstechnikáról. Ha rendben van a blokk nem eszi az olajat, ha tartósan magas fordulaton jár, mondjuk egy jó kis Grossglockner túrán felfelé, akkor fogyaszja, de ez konstrukciós sajátosság állítólag, nem gond. 10W-40 teljesen jó bele, ha nem sajnálod rá a pénzt, akkor full szintetikus, elvégre a XXI. században élünk már. :-) De a rész-szintetikusokkal sincs semmi baj, csak hát a full szintetikus technológia azért sok előnnyel jár.
Karburátoros lévén időnként nem árt beállítani, tisztogatni, szinkronizálni. Fogyasztása 6 liter körül mocorog, voltak itt városi legendák 4 literes, ileltve egyszer-kétszer az alatti fogasztásról is, de egy jól beállított 4TX olyan keveset nem tud enni, szegénykeverékkel meg megsütöd előbb-utóbb. :-)
Gyári ynereg alapból korlátozott hatótávolságú, sokan átalakíttatják, munka eredményétől függően megduplázódhat az egy seggel megtehető távolság. :-)
Típushibáról nem nagyon tudok. A blokknak van egy sajátos zaja, egyfajta varrógéphangnak lehet leírni, az normális.
Szervizeléshez, alkatrészbeszerzéshez tartozó dokumentációk elérhetők, angol nyelvtudás szükséges hozzá.
Ha még nem volt dolgod ilyen géppel érdemes segítséget kérni, ha konkrét példány szemléjére kerül sor. Érdemes az itteni csoportból informálódni sok esetben, mert vannak köztünk szép számmal akik gondosan ápolgatják, pátyolgatják, újítgatják a gépeiket (én is közéjük tartozom) :-).
Elsőre ennyi. A többit majd a kollégák hozzáadják. :-)
    

kawa550 119207 2018. február 5. 22:33   Válasz erre: 119201
Szerintem vegyél ZRX-et...... :))))))))))
    

lendvai 119206 2018. február 5. 21:36   Válasz erre: 119203
Valamiért így tudom elképzelni magunkat, polgárpukkasztás közben. :-)))
    

Itil900 119205 2018. február 5. 21:27  
Sisak Csak rajongóknak
    

Itil900 119204 2018. február 5. 21:12   Válasz erre: 119190
Ha ne adj'isten valakinek ilyen,vagy hasonló baja van,a Nagyfaluban ismerek egy kézsebészt,sok motorost rakott össze!
    

kawa550 119203 2018. február 5. 21:10   Válasz erre: 119200
És mi lesz alatta a szöveg? Hogy még ez a vén szaros is lenyom benneteket a rexijével? :))))))))))))))
    

Itil900 119202 2018. február 5. 21:09   Válasz erre: 119193
Én nem esnék benne! Igaz,nem azért motorozik az ember,hogy essen,de az ördög nem alszik, azért karikás a szeme a kötsögnek...!
Tartsátok szem előtt!
    

dr650 119201 2018. február 5. 21:08  
Szevasztok!A segítségeteket kérném...2000évj 4TX vásárlása előtt állok,és igazából számomra ismeretlen ez a típus,bár már régen szemezek vele.Ha volnátok szívesek pár dolgot megosztani velem,milyen ez a típus valójában.Esetleg a későbbiekben honnan tudnék kiegészítőket nem "libamáj"árban beszerezni(pl.top case tartó,közép sztender).
Köszönöm,üdv DR650
    

lendvai 119200 2018. február 5. 21:06   Válasz erre: 119199
Van gázálarcom, Robi szerzett bele szűrőt, így nem gond. :-) Fel is vesszük majd videóra és kiposztolom a facés TDM társaságnak. :-)
    

kawa550 119199 2018. február 5. 21:04   Válasz erre: 119196
Ha ez megtörténik, majd téged kérlek meg hogy cserélj nekem pelust.:)))))
    

kawa550 119198 2018. február 5. 21:03   Válasz erre: 119197
Nabazz, az nem hangzik túl jól. Hát sok szerencsét hozzá, meg jobbulást!
    

Fido71 119197 2018. február 5. 20:35   Válasz erre: 119192
Kéztő alagút szindróma.
    

lendvai 119196 2018. február 5. 20:33   Válasz erre: 119194
Nem Liberót akartál írni? :-)))) Van az úgy a te korodban már, hogy egyet tüsszentesz és oda a becsület. :-))))
    

Robi70 119195 2018. február 5. 20:12   Válasz erre: 119193
Kössz, én lecsapok rá!
    

kawa550 119194 2018. február 5. 18:51   Válasz erre: 119193
Nekem nem kő, én mán nyitott liberál sisakot hordok csak. :)))))
    

Flenegen 119193 2018. február 5. 18:39  
Nesze nektek sisak:)
    

kawa550 119192 2018. február 5. 14:08   Válasz erre: 119190
Kezeddel mi lett, elestél vagy túl sok nyuggert hordágyaztál?
    

kawa550 119191 2018. február 5. 14:07   Válasz erre: 119190
Én komolyan nem tom hogy van ez, hogy az ország egyes részein ilyen várólisták vannak, máshol meg pikpak megy. Soxor hallom, hogy a népek még arra is hónapokat várnak hogy egy ct-re, ultrahangra bejussanak, itt Sopronban meg ha kapok egy beutalót a dokitól, akkor még aznap délelőtt megcsinálják. Ok, volt hogy én is ott ültem 3 órát mire sorra kerültem, de megvolt. Hát hogy a faxomba van már ekkora különbség?
    

Fido71 119190 2018. február 5. 13:09   Válasz erre: 119188
És ott is kb. másfél évet kell várni a műtétre?
December közepén kértem beutalót a kézsebészetre, mert mindkét csuklóm műteni kell.
Julius 5-re kaptam időpontot.
Az ott kapott beutalóval Győrben az idegsebészeten szintén várni kellett volna 4-5 hónapot. Ha ez megvan vissza a kézsebészetre, majd várakozás a műtétre.
Én november elejétől nem aludtam többet 1-1 1/2óránál egyhuzamban. Úgy zsibbadt az egész karom, hogy majd besz@rtam. Minden kiesett a kezemből, már egy literes flakonból nem tudtam önteni. Az evőeszköz megfogása is nagy gondot okozott. Na, ezt még nem tudom, hogy akár fél évig is hogyan bírtam volna ki???
Hála Imhotepnek, hogy van EÜ ismerősöm, így már januárban megműtöttek. :)
Ha már bal kézzel ki tudom törölni a hátsóm, akkor jön a jobb kéz.
Nyárra be kell tudnom húzni a kuplungot!! :)
Még ez a 60% táppénz lesz f@sza, amit nekem a minimálbérből számolnak.... Persze a média szerint állandóan emelik a fizetésünket.
Ja, mindig a minimálra. Rohadjon meg az összes f@szkalap odafent!
    

kawa550 119189 2018. február 5. 12:54  
Há hülye aki nem normális!:)))))))))))))
https://youtu.be/bBYCFj73Erc
    

kawa550 119188 2018. február 5. 12:46  
Kicsi offtéma: úgy szidjátok a magyar egészségügyet, hogy most jöttem az osztrák gyógytornásztól, csütörtökön kezdem a fizikoterápiát a vállamra. Namost itthon ha van egy ilyen leszakadt vállad 2 műtéttel, akkor utána ingyen és bérmentve jár a gyógytorna. Ósztriában előbb szépen kicsengeted saját zsebből kápéban a gyógytornász nem éppen baráti díját, aztán a tőle kapott számlákkal meg a doki beutalójával mész a betegbiztosítóba kérvényeket kitölteni, hogy utána -ha ők is indokoltnak találják a doki által felírt gyógytornát- akkor majd, egyszer, hónapokkal később, talán visszafizetik. A felét. Vagy még annyit se. Ráadásul az imént hívott a gyógytornász, mivel nem tudtam egyből a műtét után menni, közben lejárt a beutalóm, mehetek órákat sorbaülni és kérni másikat.....
    

kawa550 119187 2018. február 5. 12:36   Válasz erre: 119185
Má nincs.:))))) mivel asztalon volt a karbi meg a bowden is, meg az is látszott hogy a buzi germán nem fog másikat küldeni csak az időt húzza (majdnem sikerült is neki, addig ígérgetett, míg kicsúsztunk a 45 napos ebay vásárlóvédelemből, de azért én extrába csak megreklamáltam náluk és ma írtak hogy ok, az eladó elfogadta a visszaküldést, most valami "return shipping label"-t várok azt azzal visszaküldhetem és vissza adják a lét), szóval kényelmesen meg tudtam nézni, mi hova hogyan mekkora, aztán a tacsi vákumcsövéből, némi fekete loctite pasztából meg 2 bilincsből újraalkottam a bowden leszakadt gumiszoknyáját. Tökkkkéletesen müxik, ma reggel -3 fokban szivatóval pöccre indult, szépen jár, nem kell a gázkarral játszani és pár másodperc melegítés után már a fordulatot is szépen veszi.
    

Fido71 119186 2018. február 5. 11:55   Válasz erre: 119184
Értem én, csak ránéztem az árakra, ami engem is érdekelhet.
Oszt meglepődtem... ;)
    

lendvai 119185 2018. február 5. 09:35   Válasz erre: 119184
Az jó, bowdenre úgyis szükséged van, nem? :-)
    

kawa550 119184 2018. február 5. 09:32   Válasz erre: 119181
Mifelénk meg 117 beeeeeeeeeeeee! :))))))))))
https://www.oponeo.at/michelin-pilot-road-4-160-60zr17-69-w-rear-tl-m-c/pneu-moto#178009158
Biztos nem minden olcsóbb, de pl a lánckerék egyrészt olcsóbb mint máshol, meg ráadásul van kisebb is mint a gyári, máshol se a hondához se a kawához nem találtam csak gyári vagy nagyobb méretet. A dekni tömítések felébe se kerülnek mint itt a soproni kereskedésben, ráadásul raktáron van, napok alatt itt van, itt meg 3 hetet kellett várni rá. Indexbúrák párszáz forint, bowdenek 1-2.000, karbi tömítés, javítókészletek, tűzkarika ilyesmi is elég olcsó és VAN, ez a lényeg.
    

lendvai 119183 2018. február 5. 09:29   Válasz erre: 119178
Valami nem stimmel, én most vettem Road5-öt 47-ért a kékhódnál.
    

cizi 119182 2018. február 5. 08:21   Válasz erre: 119178
Bocs, most láttam, hogy nem akarsz gumit venni, csak ezen az oldalon nézted az árát.
    

cizi 119181 2018. február 5. 08:06   Válasz erre: 119178
Rossz helyen keresed. Felénk a PR4 125 euro!
    

Fido71 119179 2018. február 5. 06:44  
A lánc is 38. Bekaphassák...
    

Fido71 119178 2018. február 5. 06:43  
A gumik árazásánál nem faragták ki a cerkát...
55ezer a Road4, :(
    

kawa550 119177 2018. február 4. 23:18  
Nagyvason belekezdtek valami német cég cuccait forgalmazni, egész jó árakon. Már rendeltem is egy kisebb elsőlánckereket a kölöknek, mert a kis nyamvadék cbr 5.-6.-ban nem tud teljesen kiforogni, talán majd ezzel, meg nyomatékosabb is lesz. Ja meg a rexinek is rendeltem egy kisebbet előre, mer az is gyönge....:))))))))))))))
https://www.motomike.eu/keliker/hu/shop/
    

lendvai 119176 2018. február 4. 22:11  
Milyen ausztrál kisgyerek? :-))))
Azt látom, hogy jókora mechanikát összehoztak. Néhány független felhasználói visszajelzés nem ártana, bár szerintem ott is sok a költői túlzás, csak hogy igazolják maguknak azt a rengeteg pénzt, amit szél- és turbulenciamentesítésre költöttek. :-) Többnyire mérsékelt sikerrel. :-)))
Én még először kipróbálom az Airflow-barkácsomat. Ha nem lesz jobb, mint a mostani, akkor marad a mostani. :-))))
    

Flenegen 119175 2018. február 4. 20:13   Válasz erre: 119174
Ez nem az ausztrál gyerek féle cucc?
    

kawa550 119174 2018. február 4. 19:34  
Ezt láttad már kisgyerek?
    

kawa550 119173 2018. február 4. 18:56   Válasz erre: 119172
Véletlenek mindig vannak. :)))))
    

lendvai 119172 2018. február 4. 18:29   Válasz erre: 119171
Azon tűnődöm hogy sikerült nekünk együtt komolyabb katasztrófa nélkül elsőre kicserélnünk a teleszkópolajat meg a többi belevaló biszbaszt. :-)))))
    

kawa550 119171 2018. február 4. 18:23  
Mai penzum letudva. Természetesen a szokásos kawás alakítással.
Szelephézag állítás, olajszűrő mosás, meg a kipucolt, felújított karbi visszarakása a gyerek motorjába.
Szelephézag a kipu oldalon fele se volt az előírtnak, szívón csak kicsivel kisebb, csavaros állítású, pikpak megvolt.
Szűrőmosás se volt vészes, egy darabban lejött a kuplungdekni tömítése.
Karbi visszarakása már 2 emberes, ferdeszemű anyját annak aki ezt megtervezte szűk helyeken vagy 10 csővel a légszűrőház meg a tank alatt.
Kész, próba. Teker-teker-teker-teker baszik indulni, lemerül. Utcára ki, kocsiról bikáz, teker-teker, baszik indulni. Monnyuk viszonylag kevés motor indul be a blokk mellett lafogó gyertyapipával.....
Pipa rá, egyből beindul, de nincs alapjárat még tökig betekerve se, szívatóra alig reagál. Próbakör, akadozik, hol veszi a gázt, hol nem, ha már kipörgött megy minta zállat. Mintha nem lenne rajta az egyik vákumcső, de rajta van, há' én tettem rá! Keverékcsavar baxogatás, próbakör, nem jobb, baszhassuk, szedhetem szét, kezdhetem elölről. Oszt a garázs felé tartva beugrik, hogy a szivatóház új tömítését nem tetted be te marha! Van ott vagy 5 furat, levegőnek, benzinnek, szívott az ott mindent amit nem kellett volna, ott ahol nem kellett volna. Természetesen a helyén csak félsódarosan lehet a csavarokhoz férni, amiből a belső még le is van nyalva. Namind1, negyed óra szopás, oszt helyén van. Oszt láss csodát, pöcröff, van alapjárat, müxik a szívató és húz a verda minta zállat, gyerek vigyorog mint a repedt tök, mert érezhetően jobban megy mint mielőtt szétszedtük.Meg a hangja is jobb. :))))))
    

Itil900 119170 2018. február 3. 20:47  
Na,gyerekek! Ide se bukó,se hajdina!
    

lendvai 119169 2018. február 3. 18:30   Válasz erre: 119168
De én nem akarok endurózni! Marad a dagadt olasz! :-)
    

kawa550 119168 2018. február 3. 18:23  
És mivel mostanában sorban kapod az endúrózásra bíztató videókat, mostan itt van egy arra az esetre, ha idővel mégis megpuhulna kicsit a pecs, és már nem akarnád a 150 lovas dagadt olasz kacsát:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=70&v=y2ZH1C-LpeU
:))))))))
    

kawa550 119167 2018. február 3. 18:12   Válasz erre: 119166
Arra lehet hogy még többet kell várnod 1 hétnél, Rita talán már mondta. :(
De hogy azért valami jót is mondjak, holnap nálunk bulgur lesz vörös lencsével, hozzá némi füstölt édes chili szószban pácolt csirkeszárnyak.
    

lendvai 119166 2018. február 3. 17:52   Válasz erre: 119165
Ez se hangzik rosszul. A harcsapaprikást túrós csuszával én is szeretem, ha jól csinálják. :-)
A barátokra mi még várunk egy hetet. :-)
    

Fido71 119165 2018. február 3. 15:12  
Nálunk vörösboros marhapörkölt volt tarhonyával.
Estére meg harcsapaprikás lesz túrós csuszával a Burgmanos barátokkal Kádártán a csárdában.
Azon gondolkodom, hogy előtte kellene inni egy halászlevet.
    

lendvai 119164 2018. február 3. 13:32  
Séf bácsi figyelmébe szeretettel: zöldséges pörkölt hajdina kókuszlisztbe forgatott sajtos-tejfölös csirkemellel. :-) A szilveszteri nadrágom szorítása észrevehetően enyhült, lassan, de biztosan haladok a gyári versenysúlyom felé. :-)
    

lendvai 119163 2018. február 3. 10:22   Válasz erre: 119162
Egy plusz adalék még: A HJC bélése kevésbé "plüss" hatású, kicsit fényes anyag, ezért jobban koszolódik, főleg a jókora áll alatti párna miatt, ami a fel-levételkor szépen végigsimítja az éppen borostás vagy borotvált képemet. :-) A szellőzése nagyon jó, főleg a kétállású fejtető szellőző tud erőteljes huzatot csinálni, lobog az ember haja a sisakban, de autópályán úgy már eléggé zajos lesz, de hát az a fránya fizika így működik.
Az X-Lite bélése nagyon kellemes tapintású és szépen kidolgozott, van rajta egy plusz lecipzározható nyakpárna, aminek eredetileg szerintem hűvös időben szántak szerepet, de mivel szépen körülöleli a nyakat a menetszél zaját is csökkenti, így csendesebb lesz tőle odabenn.
    

lendvai 119162 2018. február 3. 10:07  
Én a kezdeti mászkálós-próbálgatós helyett elkezdtem böngészni a netet. Zárt sisakot kerestem, sok-sok teszt meg vélemény elolvasása után kiderült, hogy a HJC R-PHA ST-vel igen elégedett mindenki, tesztgyőztes, blabla, sőt, csendesebbnek mérték, mint a Schuberth S2-t. Azt mondtam ez az, kipróbáljuk! Elmentem, felpróbáltam, kényelmesnek bizonyult. Azért ha ott voltam már Butapesten elmentem kipróbálni más sisakokat is. Az X-lite és a Nolan néhány típusát is felraktam a fejemre, az X-lite kényelemben ott volt, mint a HJC, talán még kicsivel fölötte is, de a HJC kinézete, formája, a kiválasztott festése sokkal inkább megfelelt nekem.
Ha már ott voltam felpróbáltam a Schuberth S2-t is, lássuk mit tud a német precizitás. Hát az olyan mértékben precízen akart illeszkedni a fejemre, hogy majdnem letépte a füleimet fel- és levételkor is, a fejemen meg úgy nyomta őket, hogy fél perc után égni kezdtek. Így aztán maradtam a koreai technikánál. Formára, festésre egyébként az S2 is megfelelt volna, meg is próbáltam volna mit tud, de nem az én fejformámra való. A C3 kényelmes volt, de az anyagának, bélésének a kinézete, tapintása nem tetszett. Így hát érzelmi döntés alapján lett a HJC. Ritánál elég sokáig teljesített jó szolgálatot egy FS-10 Carbon, még mindig megvan, csak a plexi fáradt már el, az cserére szorulna, de most az X1003 az aktuális viselete. :-) Az ő fejének pl ezek a sisakok feleltek meg.
A HJC kényelmét illetően bár van benne besüllyesztett hely a hangszórónak, de miután beraktam elkezdte nyomni a füleimet, amit rögtönzött ütéselnyelő héj kimarással és ezzel a garancia azonnali elvesztésével tudtam orvosolni, mellette meg a koponyám úgy tűnik aszimmetrikus, mert a jobb halántékomnál meg kellett kanalazni egy kicsit. Így most tökéletes. Olyan ez is, mint egy művésznek a hangszere: megveszi, aztán addig alakítgatja, míg tökéletesen nem illeszkedik hozzá. :-) Akár a motor. :-)
A csendességről csendesen csak annyit, hogy felbiggyesztettem a sisakbeszélőt a sisak oldalára, ezzel nagy valószínűséggel hazavágtam minden hízelgő teszteredményt. A TDM-en amúgy is hangosabb minden sisak, de füldugóval közlekedem, így nem zavaró. :-)
    

Flenegen 119161 2018. február 3. 08:07  
Szerintem a kényelem és a biztonság ami a legfontosabb a sisaknál. Én pl a Shark Evo3-at néztem. Mivel Győrben ezt nem találtam elmentem a helyi nagymenő kereskedőhöz. ELkezdtük a Nolan N44-el, a variálhatósága tetszett nagyon és árban is elfogadható volt. Nem volt jó, mert a gyorscsat pont a nyelőcsövem nyomta. Megnéztem a N104-et. Egy kicsit jobb volt, de nem az igazi. Aztán Lazer, de az sem nyert pedig az volt korábban. Ott a napszemüveg rész lehajtva felfeküdt az orromon.... Majd jött az AGV K3 és K5, de annak annyira szűk a nyílása, hogy ami feljött a fejemre az nagy volt, ami meg jó lett volna nem jött a fejemre. Így lett a lajosban egy 4 órás vásárlás, és egy véletlen próba miatt X-lite. Duppla D gyűrű, így nem nyom, és pont jó méret...
    

Fido71 119160 2018. február 2. 19:12   Válasz erre: 119157
A "nem tud többet" jelzőt arra értettem, hogy nem hangosabb, neki is van pinlock és napszemüveg, kényelme is egyforma.
Láttam pár motoros balesetet.
Nem a fej sérül 10-ből 9 alkalommal.
Még a régi "kiskőrösis" korszakban sem.
    

Fido71 119159 2018. február 2. 19:05   Válasz erre: 119155
Nekem a tavalyi matt fekete van.
Minden meglátszik rajta, de nem érdekel már. Tisztítani úgysem tudod rendesen.
Ennek viszont már nem esik le a plekó, mint a régebbi típusnak.
Betti sisakját nekem is meg kellett "kezelnem", az még a régebbi.
    

lendvai 119158 2018. február 2. 11:28  
Kiherélt Harley (már ami a hangot és a vibrációkat illeti):

https://totalbike.hu/hirek/2018/02/01/masfel_even_belul_kesz_a_villany-harley/

Ezzel mondjuk biztosan megbízhatóbb lesz. :-) Nem lesz pl az a fránya lyuk a henger közepén, ami miatt egy csomó egyéb alkatrészre szükség van. :-)
    

lendvai 119157 2018. február 2. 08:25   Válasz erre: 119152
Azért ez egy kicsit sarkos megfogalmazás, nekem volt a kezemben Lidl-es sisak is. Azt elfogadom, hogy ár-érték arányban jó választás, de hogy az X-Lite (legalábbis az X1003, ami van) minőségben azért fölötte van az számomra evidens. Már csak a héj anyaga is egy ligával magasabban játszik (ez a HJC-re is igaz).
Valakinek itt kettéhasadt egy ilyen Lidl-es vagy hasonló sisak amikor leesett az asztalról.
A sokszoros ár szerintem sem indokolt, de ezekben az esetekben ott van a név, amit meg kell fizetni, ami mögött vagy van valós mennyiségű fejlesztés és anyagválasztás, vagy a brand nyom sokat a latban. Na meg reklámokra is költeni kell, meg a nemzetközi hálózatra, ez is megmutatkozik az árban.
Emellett sokat számít az is, hogy mit látok amikor lerakom magam mellé ha megállok. A Lidl-es sisak nekem pl nem tetszik. :-)
De így van ez a relatív túlárazást illetően pl a Givivel is. Mindemellett én pl kitartok a Givi konzolok és dobozok mellett, mert ami van az zokszó nélkül teszi a dolgát, van, ami már hetedik éve és semmi baja, sose hagytam el, nem fakul a műanyag stb. Nevezzük ezt márkahűségnek vagy akárminek. :-)
A Schuberth túlárazásával meg nem tudtam mit kezdeni. Nem az én fejformám, nem az én ízlésem, ha negyedmilliót ki kéne fizetnem egy sisakra (C3 Pro-t kb ennyiért kínálták), akkor annak nagyon ott kell lennie, ha felveszem meg kell simogassa a buksimat és akár még masszíroznia is kell, az esztétika meg olyan kell legyen, hogy minden levétel után percekig tudjak gyönyörködni benne. Hát ezt számomra nem tudta, így nem lett Schuberth sisakom. :-)
Mindemellett vannak olyan kiegészítők, amiért sokak számára hajmeresztő összegeket vagyok hajlandó kifizetni, így a savanyú a szőlő effektus nem igazán játszik nálam a deutsche technik témában, még mielőtt a BMW-sek nekem esnének. :-))))
    

Robi70 119156 2018. február 2. 07:56   Válasz erre: 119153
A napszemcsi valszeg ennyire van kalibrálva, mert az enyém is akadozva ment már szezon vége felé.
Nagyjából ez róható fel neki 5 év szolgálat után és ez a csere oka is.
    

Robi70 119155 2018. február 2. 07:30  
Én idén váltok, lidl sisakról, lidl sisakra.
Amit tudni kell róla:
Mds md 200 néven forgalmazza a Shox 52e ft-ért.
http ://m.shox.hu/product/2221180100100L veszed meg a lidlben crivit márka néven 17e ft-ért. Tavaly óta az Agv és diszkont márkái (ide tartozik az Mds) csak pinlockkal kínálják a portékájukat. A kék sárga áruházba is így kerülnek. Pinlockkal, tartalék plexivel és a sisakban lévőtől eltérő méretű arcpárnával. Persze a napszemcsi sem hiányzik belőle.
A hátránya annyi, hogy csak fekete színben elérhető (tavaly így volt). Vmit a plexi mechanika és az állfelnyitó rész rögzítő csavarját még új korában érdemes menetrögzítővel vagy körömlakkal megkínálni. Akkor később nem ér meglepi.
    

Fido71 119154 2018. február 2. 06:20   Válasz erre: 119153
17 ezeré...?
Annyi baj legyen. ;)
    

kawa550 119153 2018. február 1. 22:39   Válasz erre: 119152
Nekem is, csak meghótt a napszemcsi mozgatója úgy 5 évesen.
    

Fido71 119152 2018. február 1. 22:13  
Nekem meg tök jó a Lidl-is sityak.
Előtte X-LITE-volt, semmivel nem tud többet, de 6-8 X annyiba kerül...
    

Itil900 119151 2018. február 1. 20:34   Válasz erre: 119142
Givi xmodular. Pinlock-kal,ha jót akarsz.
    

Itil900 119150 2018. február 1. 20:31   Válasz erre: 119143
Fulda esőgumi,vagy Nokian wrd4.
Csalódásra esély semmi.
    

Flenegen 119149 2018. február 1. 20:19   Válasz erre: 119147
Én mikor cseréltem a Lazert a lajosban kb 2 órát sisakban rohangáltam. Shark evo3-at akartam, de az istenért sem volt jó. Az L kicsi az XL nagy. Aztán a Caberg Duke jónak tűnt de rátaláltunk egy nagyon akciás 399 helyett 189 EUR árú X-Lite X603-ra. Nagyon szeretem tök jó. Páromnak sok próba után a Nolan N87 lett jó. Én még a Nolan N104-et próbáltam az is tetszett.
    

kawa550 119148 2018. február 1. 19:19  
Totalbike gyöngyszem mára:
"Triumph majdnem kétszer ennyiből hozott össze 55 lovat – csak halkan jegyzem meg, a köbcenti technikailag ingyen van, hiszen az maga a lyuk a henger közepén." :)))))))))))))))))))
    

lendvai 119147 2018. február 1. 19:13   Válasz erre: 119146
Javítás: Schuberteké alatt=Schuberteknek az X-lite alatt.
    

lendvai 119146 2018. február 1. 19:00  
Az én fejemre speciel nem jó a Schubert. Nekem most egy HJC R-PHA ST van. A nagy füleim meg a sisakbeszélő hangszóró kombinációja miatt ki kellett kicsit könnyíteni a bélést de most már ok. Ritának amikor vettük az X-lite-ot próbáltunk Schuberth-eket is, hát egyikünk sem volt elájulva tőle. Az anyagminőség ránézésre, tapintásra a Schubertheké alatt volt, kényelmet illetően sem passzolt Rita fejére. Mellesleg randán túl is van árazva, persze funkcionálisan elhiszem, hogy jó annak, akinek passzol bele a feje, én a magam részéről ennyit sisakért nem vagyok hajlandó adni. Kawának van igaza, próbálgatni kell, nézegetni, tapogatni, aztán amelyik tetszik és kényelmes megvenni.
    

kawa550 119145 2018. február 1. 18:46   Válasz erre: 119142
Be kell menni valami nagy boltba, mint pl a lajos, oszt addig válogatni míg nem találsz egy kényelmeset. Azt meg hogy márka nem márka, konkrétan le kell szarni, semmi sem fontosabb mint az, hogy kényelmes legyen. Kivétel nélkül mindegyik megfelel a védelmi szabványoknak. Azt hogy nem subi, el lehet viselni napokig is, de azt hogy nyom, azt a túra második napján már egy óráig se.
Mi pl először a Zsuzsinak vettünk egy ilyen "ócska" MTR-t https://www.louis.at/artikel/mtr-k-13-klapphelm/216104?list=e6528cbae983018dbcf0028d2f62c3a7 aztán annyira bevált, hogy azóta én is lecseréltem egy ilyenre az enyémet, sose volt még kényelmesebb sisakom, sehol sem nyom, nem lötyög, könnyű fel és levenni, jól szellőzik, jó a napszemcsi meg a kezelőgombok is. Hangjáról nem tok nyilatkozni, mert én mindig füldugóval motorozok, így márkától függetlenül az összes sisakom halk. :)))))) Persze ez gagyi. Azért az viszont kicsit érdekes, hogy ez a gagyi tavaly óta 40eur-val drágult,(most 140, mi 100-ért vettük) míg a cabergeket, nolanokat ez alá értékelték le....
    

night-rider 119144 2018. február 1. 18:43   Válasz erre: 119142
Csak schubert c3pro ..az enyém már jó pár éves tavaly vettem bele új bélést 12599ft és új plexit pinlockal de vettem egy nolan n40 ncomot jár benne a szél rendesen de baszott hangos a subi mint a füles sapka..még van egy sharkom de már csak emlék szinten
    

Endruz 119143 2018. február 1. 18:24   Válasz erre: 119137
Úgy látszik országos jelenség volt, mert én is majdnem fenékbe nyomtam egy Toyota Hilux-ot dolgozott az ABS rendesen második szezonos NOKIAN téli gumival :-)))) kicsit meg is ijedtem :-)))
    

zsotli 119142 2018. február 1. 18:10  
sziasztok!
Lassan aktuális a bukó csere és szeretnék pár véleményt, tippet, hogy mivel próbálkozzak mert az eddigi tapasztalataim sajnos elég siralmasak. próbáltam egy caberget 100ról volt leakciózva 40 re. mindenhol nyom és kb annyi benne a szivacs mint egy papírzsebkendő. aztán néztem egy nolan n87et az még jó is lenne de van a fején egy kb 10cm hosszú szellőzőnyílás aminek nem az eleje hanem a vége záródik, szóval jó eséllyel telik fel az egész bogárral amit utána az ágyú se szed ki onnan. probikernek szét volt esve a napszemüvegnyitója és még gagyi is. én lettem hisztis vagy tényleg ilyen ócska lett ez a max 80.000ig kategória?
    

lendvai 119141 2018. február 1. 15:22   Válasz erre: 119140
Az én látásommal nincs gond, nem én integettem a rendőröknek, hogy vigyázz, traffipax. :-))))
    

kawa550 119140 2018. február 1. 11:11   Válasz erre: 119139
Keress másik optikust. :)))))
    

lendvai 119139 2018. február 1. 08:55   Válasz erre: 119138
Láttam, amit láttam, főleg Stotzing környékén. :-)
    

kawa550 119138 2018. január 31. 20:32   Válasz erre: 119137
Még hogy én mennék mint az állat?! Ki hallott még ilyent....... :)))))))
    

lendvai 119137 2018. január 31. 20:02   Válasz erre: 119136
Az enyém is TS860, nem volt ott rendben az út, mert szárazon tapad rendesen. Mivel már romlik a szemed lehet, hogy mégis volt valami pára az úton, csak nem láttad. :-) Vagy mész, mint az állat. :-)
    

kawa550 119136 2018. január 31. 17:33   Válasz erre: 119135
Hétfő este a zsír új ts860-al kilinccsel előre szálltam be a körforgalomba, pedig száraznak tűnt az út, még hideg se volt.
    

lendvai 119135 2018. január 31. 16:11   Válasz erre: 119134
Ez egy Enduro, én nem akarok ilyen terepen csapatni ekkora döggel, meg kisebbel sem. Én az aszfalton érzem jól magam. :-)
Ma reggel szépen keresztbe kezdtem rakni az autót, a téli gumi nem szereti a nedves aszfaltot, akár tél van, akár nyár.
Mielőtt aggódnátok a gumijaim miatt, első szezonos, 2017-es gyártású Continental gumikról van szó, nem velük volt a gond. :-)
    

Flenegen 119134 2018. január 31. 15:25  
Nesze neked Duca Multis. Tibi!!!!!

https://totalbike.hu/sebessegoltara/2018/01/30/wales_eleg_kiraly_hely_ha_motorozasrol_van_szo/
    

Itil900 119133 2018. január 30. 21:21   Válasz erre: 119127
Ezért kellett nekem béjenvéről lelibbennem???
    

Itil900 119132 2018. január 30. 20:47   Válasz erre: 119116
Téged is szeretlek...:)))
    

Itil900 119131 2018. január 30. 20:45   Válasz erre: 119114
Csak a fényezését akartam eladni neked ócóérz!
    


kawa550 119129 2018. január 30. 19:41  

    

kawa550 119128 2018. január 30. 19:39  
A náci kötsögökre különben most épp haragszok. A tetves illertisseni germán egy ugyan olyan szakadt gumis használhatatlan szivató bowdent küldött a gyerek hondájához(persze hogy ahhoz a szarhoz kell alkatrész, nem a kawához) amilyen nekünk is van, csak ügyesen a másik oldalról fényképezve és "korrekt" leírással, miszerint az egy "Unbeschädigt, voll funktionsfähig" cucc. Meg a zanyád te fax, ez a tetves gumiszoknya tartaná a helyén azt a szart. Reklamáltam, aszongya kicseréli, na azt azóta is várom(1 hónapja már), most már az üzenetre se válaszolt, asszem kezdhetem az ebay-esmeg paypal-es vissza az egész szarakodást.
Azé' a Dezsőt még elküldjük hozzá a sólyommal meg egy kovácsolt hegyű vesszővel, hátha meggondolja magát a kötsög, úgyis ott van Ulm mellett. :)))))))))))
    

kawa550 119127 2018. január 30. 19:13  
Jójjaz a béjemvé meg a fócvágen, nem tom mit izélitek őket....:))))))
    

night-rider 119126 2018. január 30. 18:19   Válasz erre: 119125
A 800gs..az gut..de a pár éves autók az mid gáz..ja bocs a vw-is 2014-es de a 210 ezres vezérlés csere is beugrott 163 ezernél..mert a vizpumpa leköszönt...hát még ha 30 ezrenként cserélnék olajat az előirás szerint ...de én 15 ezrenként lecserélem..talán meghálálja..
    

lendvai 119125 2018. január 30. 16:48   Válasz erre: 119124
Amúgy meg mi történt hirtelen, nem vált be a "ná.i" BMW? :-)))
    

lendvai 119124 2018. január 30. 16:46   Válasz erre: 119123
Nana, kis szélsőséges, itt nem politizálunk! :-)))
    

night-rider 119123 2018. január 30. 15:50   Válasz erre: 119122
ná.i gecik..inkább rizskályha
    

lendvai 119122 2018. január 30. 12:01  
Nesze neked fogyasztói társadalom meg német precizitás:
https://totalcar.hu/magazin/kozelet/2018/01/30/modern_volkswagen_dizel_olajfogyasztas_1_liter_1000_km/
    

kawa550 119121 2018. január 30. 11:26  
Na nevijorkban nemsoká' mindenki kawával fog járni. :)))))))
https://www.sportmotor.hu/magazin/kawasaki-metro-newyork
    

lendvai 119120 2018. január 30. 11:15   Válasz erre: 119117
Azért a dátumot nézd meg rajta, nehogy neked meg a sok garázsban állásban repedjen ketté. :-)
    

lendvai 119119 2018. január 30. 11:13   Válasz erre: 119116
Vagy azt hiszi feka vagyok, ott jellemző az ilyen feltűnésis esztétikai környezetszennyezés. :-)
    

Flenegen 119117 2018. január 30. 10:43   Válasz erre: 119115
Nekem a 850-en CRA2 volt majd azt cseréltem BT023-ra. Az én motorozási szokásaimhoz ami ugye nincs:) és tudásomhoz amit még pallérozunk tök mindegy volt.

Aztán most a 900-on valamin Michelin feliratos van, az is jó:) Szóval a mesternek megint igaza van:)
    

kawa550 119116 2018. január 30. 10:02   Válasz erre: 119114
Én nem vok otthon a pszihomókusságban, de szerintem finoman lebuzizott....... :))))))))))))
    

kawa550 119115 2018. január 30. 10:01   Válasz erre: 119113
A gumi olyan mint a hit, mindenki másban hisz, és még csak meg se tudja magyarázni hogy miért. :)))))
Misi pr 3-4-5, metz Z8 vagy 01, conti ra 2-3, bridgestone bt023, pirelli angel. Ezek közül egyikkel se lehet mellényúlni, hogy aztán ezen belül száraz vagy vizes tapadás, tartósság vagy tapadás, kezesség vagy ár a döntő neked, azt csak te tudod.
    

lendvai 119114 2018. január 30. 08:30   Válasz erre: 119112
Érdekes dolgokat feltételezel te rólam. :-) Miből gondoltad, hogy ha a lenti Multistrada tetszik akkor ez is tetszeni fog? :-)
    

kellerzs 119113 2018. január 30. 08:22   Válasz erre: 119107
Bajom nincs a gyári mérettel csak egy volt márkatársunknak maradt egy gumija az eladás után és azt tettem volna fel. De tegnap megnéztem és kopottas szerintem kb 2-3000 km múlva cserélni kellene, ezért inkább újat veszek. Milyen gumit ajánlanátok? Apropo, volt márkatárs jöhet a találkozónkra? Egyedül nem szívesen mennék 270 km-ert de ha eljön velem valaki akkor szívesen mennék a találkozóra.
    

Itil900 119112 2018. január 30. 06:30   Válasz erre: 119111
Tudok jobbat. Csak 5 misi...$-ban...
    

lendvai 119111 2018. január 29. 21:34   Válasz erre: 119109
Én jelen hangulatomban azt mondom le fogom matricáztatni ezzel a Ducati Corse mintával. Nekem ez a legszebb. Pikes Peak-re nincs szükségem, szerezhetném be a normál bogárfogó plexit meg a dobozokat. De addig még sok minden változhat. :-)
    

Levi990 119110 2018. január 29. 21:22   Válasz erre: 119106
https://www.facebook.com/brakemagazine/videos/1621069531272122/

Hajrá Tibi ! :D
    

Flenegen 119109 2018. január 29. 20:05  
Gyorsan meg is néztem a Duca Multis hirdehéseket:)

Szép az fehérben is:) Elfogadnám:)
    

Itil900 119108 2018. január 29. 18:51  
https://hegylakok.hu/2018/01/ducati-panigale-v4-valencia-crash/

Mi van a Ducatival???
    

kawa550 119107 2018. január 29. 15:30   Válasz erre: 119103
Felmegy a 160, közlekedni is lehet vele, de semmi sem indokolja a váltást, jobb nem lesz vele. A vékony felni összehúzza a szélesebb gumit, megváltozik a tervezett profil keresztmetszet, nem úgy fog működni a gumi, ahogy azt tervezték. Mi a bajod a megfelelő gyári mérettel?
    

ELőző oldal
Felhokep

Tagok száma: 22118