| tunguska | 529 | 2006. március 8. 20:56 |
|
A Macskanõ meztelenül széttett lábakkal fekszik a lakása teraszán a századikon. Superman éppen arra repül, gondolja kap az alkalmon, irányba áll, zuhanórepülés, és írtózatosan beakaszt. Nagy vonyítás hallatszik majd Superman megszólal: - Bocsika Láthatatlan Ember …… |
| Tomota | 527 | 2006. március 8. 18:41 |
|
Egy kis manegger ( training ) továbbképzés: 1. lecke Egy fickó zuhanyozni megy, melegváltásban a feleségével, aki épp kilép a zuhany alól. Ekkor megszólal a bejárati ajtó csengoje. Gyorsan megbeszélik, hogy a feleség nyisson ajtót. A no magára teker egy fürdolepedot és lemegy ajtót nyitni. Szembetalálja magát Bobbal, a szomszéd lakás tulajdonosával, aki, még mielott a no megszólalna, azt mondja: - Most helyben kapsz 800 dollárt, ha leengeded a fürdolepedot. A feleség kicsit csodálkozik, de rövid habozás után leereszti a fürdolepedot és ott áll meztelenül Bob elott, aki, miután jól meggusztálta, átad neki 8 db. százdollárost. A no visszamegy a lakásba, örülve a kis vagyonnak, amit kevesebb, mint 2 perc alatt szerzett, és bemegy a fürdoszobába, lerakni a lepedot. A férj megkérdezi: - Ki volt az? - Bob, a folyosószomszédunk. - És megadta a 800 dollárt, amit tegnap kölcsönkért tolem? Tanulság: ha idoben megosztja partnereivel a hitel-, és kockázatvállalási tényezokre vonatkozó információkat, elkerülheti a cég imidzsének romlását. 2. lecke Papbácsi kocsival megy a templomába, mikor meglát egy gyalogoló apácát. Megáll, és felajánlja, hogy elviszi a kolostorba. Az apáca beül,keresztbe rakja a lábát és kivillantja a combját. A pap nem állja meg, hogy ne fixírozza, néhány pillanatra el is veszti az uralmat a kocsi fölött. Miután visszatereli a kocsit a saját sávjába, hirtelen megfogja az apáca combját, aki a szemébe néz és azt kérdezi: - Atyám, emlékszik a 129. zsoltárra? A pap szégyenkezve elnézést kér az apácától. Kis ido múlva, engedve a kísértésnek, kihasználja a sebességváltás adta lehetoséget és újrakezdi, mire az apáca: - Atyám, emlékezzen a 129. zsoltárra! Újabb füligpirulás, újabb elnézéskérés, újabb dadogás: - Bocsánatát kérem, novér, legyozött a test gyarlósága. Odaérnek a kolostorhoz, az apáca egy szó nélkül kiszáll és egy utolsó, jelentoségteljes pillantást vet a papra. A pap gyorsan eloveszi a bibliát, megkeresi a 129. zsoltárt és ezt olvassa: "Ne állj meg utadon, törekedj minél feljebb jutni, és tied lesz a mennyeknek országa." Tanulság: Munkája során mindig szerezzen be minden elérheto információt, mert különben soha vissza nem téro lehetoségeket szalaszthat el. 3. lecke: A cég egyik ügynöke, egyik hivatalnoka és a személyzeti igazgató együtt veszik ki az ebédszünetet. Útban a vendéglo felé egy ütött-kopott rézlámpást találnak a szemeteskuka mellett. Megdörzsölik, kijön a szellem, aki látja, hogy hárman vannak: - Csak három kívánságot teljesítek, tehát mindegyikotökre csak egy jut. A hivatalnok félrelöki a másik kettot és gyorsan elmondja: - Én a Bahamákon akarok lenni egy fehér homokparton, egy soha véget nem éro szabadságon, mentesen minden gondtól, ami elronthatná az élvezetet! Alig hogy elnondja, már el is tunik. Az ügynök is eloretolakodik: - Én egy finom koktélt akarok szürcsölni Tahiti egyik strandján, oldalamon álmaim asszonyával! O is hipp-hopp, eltunik. - Most te következel, mondja a szellem a személyzeti igazgatónak. Te mit kívánsz? - Azt, hogy ezek ketten az ebédszünet végén ott legyenek az irodájukban. Tanulság: Ha jót akar, csak azután nyissa ki a száját, hogy a fonök a sajátját már becsukta. |
| Gumikacsa | 526 | 2006. március 8. 16:11 |
|
Egy paraszt vett egy Mercedes C 180 D-t a Daimler-Chrysler-AG-tól. Sokat mérgelodött az extrákért fizetendo felár miatt. Nem sokkal késobb a Daimler-Chrysler-AG egyik vezetoségi tagja vett ettol a paraszttól egy tehenet a hétvégi birtokára. A következo számlát kapta: Számla: 1 tehén - alapmodell Alapár 2.400,- EUR 1 tehen - kétszinu (fekete/fehér) Felár 150,- EUR Marhabor huzat 100,- EUR Tejtartó nyári és téli üzemre 50,- EUR 4 lefejto szelep 12,50 EUR/db, 50,- EUR 2 lökháritó, szaru 17,50 EUR/db, 35,- EUR Trágyázó berendezés (Bio) 60,- EUR Paták (párosujjú, négyévszakos) 100,- EUR Kétkörös fékrendszer (elso és hátsó) 400,- EUR Légycsapó, félautomata 30,- EUR Többhangú hangjelzo 135,- EUR Becsukható halogénszemek 150,- EUR Vegyes üzemu tápanyaglebontó 1.250,- EUR Teljes tehén a kívánt kivitelben: 4.910,- EUR* |
| Gumikacsa | 525 | 2006. március 8. 16:07 |
|
- Pistike, abba kéne hagyni a maszturbálást. - Miért, doktor bácsi? Megvakulok? - Nem. Zavarja a többi beteget. |
| Gumikacsa | 524 | 2006. március 8. 16:01 |
|
Az állatvédõk azért vannak a szõrmebundák és nem a bõrkabátok ellen, mert könnyebb idõs hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait. |
| Gumikacsa | 523 | 2006. március 8. 15:59 |
|
- Tessék, tüzoltóság! - Jöjjenek gyorsan, ég a házam! - És hogyan jutunk ki Önhöz? - Hát, nincs már meg az a nagy piros autójuk?... |
| Gumikacsa | 522 | 2006. március 8. 15:56 |
|
Elnézést asszonyom! Magáé ez a stramm kis kölyök? - Nem. - Akkor takarodj anyádba kis köcsög!! |
| Gurigabáró | 521 | 2006. március 8. 14:36 |
|
Három férfi, egy magyar, egy román és egy cigány vendégmunkásként dolgoznak Szaud Arábiában. Egyik nap a rendõrség ellenõrzi az autójukat és mindhármuknál találnak egy-egy üveg alkoholt. Mivel az alkohol szigorúan tilos az országban, ezért mindegyiküket halálra ítélik Ám ekkor akcióba lépnek ügyvédeik, és sikerül a büntetést fejenként 20 botütésre mérsékelniük. Eljön az ítéletvégrehajtás napja. A büntetéstfelügyelõ sejk így szól hozzájuk: - Ma jó napotok van, hitetlenek! A második feleségem ma ünnepli a születésnapját, ezért a botozás megkezdése elõtt mindnyájan kívánhattok valamit! Elõvezetik a románt, aki így szól: - Én azt kérem, hogy a botozás elõtt kössetek a hátamra egy párnát! Így is lesz, azonban a tizedik botütés után szétszakad a párna, így a másik tíz ütés már a román hátát éri. Miután elvonszolják a vérzõ, jajveszékelõ áldozatot, elõlép a cigány: - Én azt kívánom, hogy kössetek a hátamra két párnát. Így is lesz, ám a két párna is szétmegy a 15-ik ütés után. Harmadszorra elõlép a magyar. A sejk így szól hozzá: - Országaink jó kapcsolatára való tekintettel neked megengedem, hogy kettõt kívánhass. - Elsõnek azt kívánom, hogy ne 20, hanem 100 botütést mérjetek rám -mondja a magyar. - Nagyon bátor vagy! - mondja elismerõen a sejk. - Másodszorra pedig azt kívánom, - mondja a magyar - hogy kössétek a hátamra a cigányt! |
| Gurigabáró | 520 | 2006. március 8. 14:19 |
|
1 férfi bemegy a tetováló szalonba majd közli a mesterrel, hogy egy szép piros Ferrarit szeretne a farkára tetováltatni. Rendben. - mondja a mester és elkezdi rajzolni az autót, igazítja, színezi majd így szól: - Uram, nem akarja a kedves feleségét is behozni hozzám? Hogy teljes legyen a kép, neki meg csinálhatnék egy csinos kis garázst, és ha hazamegy biztosan be tud majd parkolni a Ferrárival. A férfi meghökkenve mondja: - Na de mit képzel, én meleg vagyok és ezt sértésnek veszem! Elkezd hebegni a mester, jajjajj elnézést kérek nem akartam megsérteni. Csinálja tovább a kocsit majd így szól a végén: - Uram, ez nagyon jól sikerült! Esetleg nem kíván egy traktort csináltatni a zacsira? - Traktort? - Persze, ha elakad a Ferrárival a szarban legyen mivel kihúzni! |
| Gurigabáró | 519 | 2006. március 8. 14:10 |
|
Egy kínai turista betér egy New York-i kávézóba, és legnagyobb örömére meglátja, hogy Steven Spielberg ül az egyik asztalnál. Odamegy hozzá autogramot kérni, de megdöbbenésére Spielberg szó nélkül betöri az orrát, és így szól: s: You bloody Japanese killed my granddad when you bombed Pearl Harbor! k: I'm not Japanese! I'm Chinese! s: Chinese, Vietnamese, Japanese, you're all the same! Erre a kínai fogja magát és szájba csavarja Spielberget. s: What the... !? k: YOU BLOODY JEW! YOU SANK THE TITANIC! s: No, no, an iceberg sank the Titanic! k: Iceberg, Spielberg, Rosenberg you're all the same! |
| Gurigabáró | 518 | 2006. március 8. 14:04 |
|
Egy csinos szõke nõ szállást kér a motelban. Telt ház van, s csak olyan szobát kap, amelyikben már három férfi lakik, de csak egyetlen ágy van. A három férfi alkut ajánl. - Felteszünk Önnek egy találós kérdést. Ha tud rá válaszolni, ön alszik az ágyban, de ha nem, akkor addig dugjuk magácskát, míg rá nem jön a megfejtésre. Oké? - Halljam a kérdést. - Kicsi, vörös, bozontos farkú erdei állatka. A fákon ugrál, és szereti a mogyorót... Reggel a szobapincer benyit a szobába, s azt látja, hogy két férfi félholtan fekszik az ágy mellett, a harmadik pedig döngeti a csajt veszettül és kétségbeesetten lihegi a fülébe: - MÓKUS BAZMEG!!! MONDD MÁR KI, HOGY MÓKUS!!!!!!! |
| Gurigabáró | 517 | 2006. március 8. 14:01 |
|
Skót gyerek az apjának: - apu, szükségem van 4 fontra. - mennyit mondtál, 3-at? itt van 2, válassz egyet |
| Gurigabáró | 516 | 2006. március 8. 13:54 |
|
Egy csodásan magányos szigetre a következõ embercsoport vetõdik egy hajótörés miatt: két olasz, két francia, két német, két görög, két angol, két bolgár, két kínai, két amerikat és két ír férfi, továbbá minden nációból egy nõ. Egy hónap elteltével a semmi közepén lévõ magányos kis szigeten a következõ furcsaságok észlelhetõk: - Az egyik olasz férfi legyilkolta a másikat az olasz nõ miatt. - A két francia férfi pikáns hármast alakított a francia nõvel. - A két német pontos heti idõbeosztás szerint, felváltva hál a német nõvel. - A két görög pasas egymással hál, a görög nõ pedig fõz rájuk. - Az angol férfiak azóta is várják, hogy valaki bemutassa õket az angol nõnek. - A bolgárok hosszú percekig nézték a végtelen óceánt, majd újabb hosszú percekig szemlélték a bolgár nõt, végül úszni kezdtek. - A kínaiak alapítottak egy vegyesboltot (mosodát, étkezdét, ...) és teherbe ejtették a kínai nõt, hogy legyen elég személyzet. - A két amerikai férfi az öngyilkosság határán van, mert az amerikai nõ folyamatosan azon nyavalyog, hogy nem tudja megvalósítani önmagát, nem beszélhet a pszichoterapeutájával, fel szeretné végre dolgozni az anyjával való kapcsolatát, és kövérnek látszik a pálmafák mellett, és ezen az sem változtat, hogy itt nem kell adót fizetni. - Az írek felosztották a szigetet északi és déli részre, valamint lepárolót építettek. Nem emlékeznek szexre, mert a kókuszpálinka némi homályosodást idéz elõ az agyukban, de boldogok, mert az angolok nem érzik jól magukat. |
| Hadvezér | 515 | 2006. március 7. 21:18 |
|
A rendõr fia így szól az apjához: -Édesapám,nagyon fázom! -Állj a sarokba Fiam,valahol azt olvastam,hogy ott 90 fok van!!! |
| tunguska | 514 | 2006. március 7. 16:48 |
|
Két férfi ül egymással szemben a vonaton. Az egyik panaszkodni kezd a másiknak hogy õ rosszul van ha háttal ül a menetiránynak. A másik udvariasan felajánlja hogy cseréljenek helyet. Kis idõ múlva az udvarias utas lehányja a másikat. - Ember! Miért nem mondta hogy maga is rosszul lesz, ha háttal ül a menetiránynak? - Hát gondoltam, inkább én hányom le magát, mint maga engem. |
| oszitrek | 513 | 2006. március 7. 12:55 |
|
Egy ír férfi bemegy egy dublini bárba, rendel három korsó Guinness-t és leül a helyiség hátsó részében, iszik egy-egy kortyot mindegyikbõl egymás után. Miután imigyen mindhármat kiissza, visszamegy a pulthoz, és még hármat rendel. A csapos így szól hozzá, `Tudja, miután kiengedek egy korsóval, az hamarosan elveszti az aromáját; jobb lenne az íze, ha egyszerre csak egyet venne.' Az ír úriember így felel erre, `Nos, tudnia kell, hogy nekem van két fivérem. Az egyik Amerikában, a másik Ausztráliában, és én meg itt Dublinban. Amikor elmentünk otthonról, megígértük, hogy mindig így fogunk inni, hogy emlékezzünk arra az idõre, amikor még mind együtt ittunk.' A csapos elismeri, hogy ez egy szép szokás, és annyiban hagyja a dolgot. Az ír férfi törzsvendég lesz a bárban, és mindig ugyanígy iszik: rendel három korsóval, és ezeket úgy issza meg, hogy mindegyikbõl egy-egy kortyot iszik sorban egymás után. Az egyik nap bejön és csak két korsóval rendel. Az összes többi törzsvendég észreveszi ezt és elcsendesedik. Amikor visszajön a pulthoz a második körért, a csapos megszólal, `Nem akarom megzavarni gyászát, de ki akarom fejezni részvétemet az önt ért nagy veszteség miatt. 'Az ír férfi egy pillanatig zavartnak tûnik, de aztán fény gyúl a szemében, és nevetni kezd. `Ó, nem arról van szó,' mondja, `Mindenki jól van. Csak én abbahagytam az ivást!' |
| Jeeppes | 512 | 2006. március 7. 09:12 |
|
Egy idõs házaspár istentiszteleten vesz részt. Úgy a felénél az asszony odahajol a férjéhez és így szól: - Az imént egy csendeset szellentettem; mit gondolsz, mit tegyek? A férj válasza: - Cseréld ki az elemeket a hallókészülékedben. >> Egy idõs úrnak éveken át komoly hallási nehézségei voltak. Végül orvoshoz fordult, és az ellátta õt egy hallókészülékkel, amelynek segítségével ismét 100%-osan hallott. Egy hónap múlva az úr visszament az orvoshoz, aki megvizsgálta és így szólt: - Tökéletes a hallása. A családja boldog lehet, hogy maga ismét hall. - Oh, még nem mondtam meg nekik. Csak üldögélek és figyelem, mit beszélnek. Már háromszor változtattam meg a végrendeletemet. >> Egy idõs házaspár vacsorázni volt egy másik házaspárnál. Étkezés után az asszonyok felálltak és kimentek a konyhába. A két férfi beszélgetni kezdett, egyikük ezt mondta: - A múltkor elmentünk egy új étterembe, és igazán remek volt, melegen ajánlom nektek is. - Mi a neve? - kérdezte a másik férfi. Az elsõ férfi sokáig gondolkozott, majd így szólt: - Hogy hívják azt a virágot, amit annak adunk, akit szeretünk? Tudod... vörös és tüskéi vannak. - A rózsára gondolsz? - Igen, arra - felelte az elsõ férfi, majd a konyha felé fordult és kiordított: - Rózsi, mi a neve annak az étteremnek, ahol a múltkor voltunk? >> Két öregúr üldögél a nyugdíjasház kerti padján. Egyik odafordul a másikhoz és így szól: - Te Béla, én 83 éves vagyok, és tele vagyok kínokkal és fájdalmakkal. Tudom, hogy te is korombeli vagy. Te hogy érzed magad? - Én úgy érzem magam, mint egy újszülött. - Valóban? Mint egy újszülött? - Igen. Nincs hajam, nincs fogam és azt hiszem, bevizeltem. >> A kórházi szabályzat kerekes széket ír elõ az elbocsátandó pácienseknek. Amikor ápolótanulóként dolgoztam, egyszer találkoztam egy öregúrral -- már felöltözve ült az ágyon, lábánál a bõröndjével --, aki nem akarta igénybe venni ezt a segítséget a kórház elhagyása során. Rövid szóváltás után -- szabály az szabály -- kelletlenül megengedte, hogy a lifthez vigyem. Lefelé menet megkérdeztem tõle, hogy várja-e lent a felesége. - Nem tudom - felelte -, még fent van a fürdõszobában, most cseréli a kórházi ruháját. |
| Macko | 511 | 2006. március 6. 20:51 |
|
Hosszú, régi nagy igazság (from Tunguska): "Mit kell tudni a punáról,mint állatfajról? Puna apró, szõrös kis állat. Mivel igen elterjedt, vadászok ezrei leselkednek rá!!! 1. A tárgyban említett vad, a puna minden veszélyessége mellett kedves és becses állatka. Megkülönböztetünk vadász által hajszolt házipunát, és a bárki által szabadon vadászható vadpunát!! 2. Mindkét puna forró égöv alatt, dombos, szakadékos helyen él. Fiatal korában egy kis forrás tövében lapul, és egyáltalán nem aktív. Késõbb azonban bozót nõ körülötte, ami jelzi aktivizálódását és vadászatra éretté válását !! A puna kifejlõdési ideje 14-18 év. Vadászni csak ezután szabad rá, amit azonban akkor már el is vár!! 3. Az érett puna az elhanyagolást nehezen tûri, ilyenkor gyakran megvadul ,az elsõ vadász elé odaveti magát, ami a házipuna esetén a tulajdonosra vadászberkekben rossz fényt vet! 4. Szõrméje különbözõ színû lehet: világos vagy sötét, szõke, barna, fekete,esetleg vörös, ritkább vagy sûrûbb. Sõt egyes példányok különbözõ módon nyírják is!! Általában a fekete puna a legvérmesebb! 5.Az idõs vadak prémje hullik, esztétikai és egyben vadászati értékük erõsen csökken, ezért nemegyszer õk maguk próbálják kétségbeesetten fegyver elé vetni magukat. VIGYÁZAT !! A magát önként fegyverünk elé vetõ punát , különösen saját házipunánkat mindig lõjük meg, mert könnyen bosszúállóvá válhat! 6. A kifejlett, ápolt punának sajátságos, a legtöbb vadász által kedvelt illata van. Ha a vadász megérzi, fegyverét azonnal lövésre alkalmas állapotba hozza és haladéktalanul megkezdi a vadászatot . 7. A kifejlett punák idonként vért köpnek, ilyenkor vadászati tilalom van rájuk!! 8. A punára szegény és gazdag vadász egyforma hévvel vadászik. A szegények anyagi helyzetüknél fogva gyakran csak házipunát tartanak. Akiknek arra sem telik, azok alkalomadtán külön erre a célra berendezett punalövöldébe járnak. 9. Hozzáértõ, gyakorlott vadászok szerint a legélvezetesebb a vadpuna és a más tulajdonában lévõ házipuna szabad területen történõ becserkészése, vadászata és végül meglövése. 10. Vadászberkekben különösen sokra tartják a fiatal, de már kifejlett példány elsõ meglövését az ilyen vad ritkaságából, tapasztalatlanságából, valamint õrzésébõl adódó becserkészési nehézségei miatt. 11. Nagy vadászok állítása szerint nincs két egyforma puna a világon. Némelyik a hosszú becserkészést, hajtást szereti. Van amelyikre csak nagy fegyverrel érdemes menni, és van amelyik a mozgékony gyorstüzelõket szereti. 12. A szakirodalomban feljegyeztek eseteket olyan punákról , amelyiktõl hosszab ideig megvonták a a megfelelõ mennyiségu húst, azaz nem vadásztak rá. Az ilyen állatok kényszerbõl rendszerint valamilyen mûfegyverrel próbálták meglõni magukat. 13. A punavadászat ismeretlen vad esetén veszélyes lehet , ezért az óvatos vadászok gumipáncéllal védekeznek , ami azonban mértékadó szakértõi vélemény szerint csökkenti a vadászat élvezetét, viszont kifejezetten ajánlott nem teljesen egészséges, fertõzött vagy túl sok vadász által által rendszeresen lõtt vadak használata esetén. 14. A punának egy -két lövés meg se kottyan, sõt élvezettel tûri. A fegyver láttán nem menekül el , azt bevárja lefekszik elõtte, nedves lesz és megnyílik . Általában különösen kedveli a nagy kaliberû lõfegyvert és a hosszantartó vadászatot. 15. Fiatal vadászok egy vadászat alkalmával több lövést is leadnak. Nem ritka egy alkalommal a három -négy lövés sem, míg az idõsebb vadászok már egy, maximum két lövéssel is beérik . 16. Az elöregedett vadászok már annyira megbarátkoztak a punával , hogy gyakran a megfelelõ fegyver hiányában - nem is lõnek rá , csak cirógatják, nyalogatják." |
| Gesper | 510 | 2006. március 6. 20:48 |
|
Két idegen egymás mellé kerül egy repülõn. Az egyiknek van egy jó könyve, azt olvasná, de a másik nem hagyja: - Beszélgessünk, úgy jobban telik az idõ! - Mirõl akar beszélgetni? - Hát... mondjuk az atomenergiáról! - Jó, de mielõtt errõl beszélgetnénk, meg tudná magyarázni nekem valamit? A kecske, a tehén és a ló ugyanazt a füvet eszik, és mégis más-más a trágyájuk: a kecskéé bogyó, a tehéné lepény, a lóé pedig száraz fû. Miért van ez így? - Nem tudom. - Hát akkor hogy a fenébe akar az atomenergiáról beszélgetni, amikor a szarhoz sem ért?! |
| fülemüle | 509 | 2006. március 6. 13:20 | Válasz erre: 508 |
|
2 okos barchobázik: -személy? -igen! -fémbõl van? -igen! -Pléhbános!! |
| oszitrek | 508 | 2006. március 6. 12:46 |
|
- Apu hogyan kerültem én erre a világra? - Na jó fiam, erre a beszélgetésre elobb utóbb sort kellett keríteni, figyelj így történt: Apukád megismerte anyukádat egy chatszobában, majd találkoztak egy cyberkávézóban és anyukád a WC-n letöltött pár adatot apukád USB kulcsáról. Amikor apukád befejezte a letöltést, észre vette, hogy ezt megelozoen egyetlen tuzfal sem lett feltelepítve. Ekkor már késo volt CANCEL, ESC gombok nyomkodására, mert a "Biztosan elkezdi a letöltést?" ablak leOK-zása már Beállítások menüpont alatt be lett pipálva. Anyukád antivírus programja régen volt frissítve ezért apukád "blaster-worm" vírusával nem tudott mit kezdeni. Ekkor megnyomtuk az "Enter" billentyut és kaptunk egy rendszerüzenetet ezzel a felirattal: "Maradék ido a letöltés befejezéséig 9 hónap...." |
| Karlo | 507 | 2006. március 5. 20:42 |
|
A Madam kinyitja a bordélyház ajtaját, és meglát egy ötvenes,cingár urat. - Segithetek? - kérdezi a madam. - Nataliát akarom!!! - Uram, Natalia az egyik legdrágább lányunk, talán inkább mást...... - Nem, nekem Natalia kell!!! Megjelenik Natalia, és közli az úrral, hogy ezer dollár a tarifája. Az szemrebbenés nélkül benyúl a zsebébe és odaadja az ezer dollárt. Felmennek egy szobára és egy óra múlva a férfi elégedetten távozik. A következõ estén az úr ismét megjelent és Nataliát követelte. Natalia elmagyarázta, hogy egyetlen vendége sem jön két alkalommal egymás után, és nincs árengedmény, de amikor a férfi megint odaadott ezer dollárt,egy órára újból övé lett a lány. Harmadnap alig hittek a szemüknek, amikor a férfi ismét ott volt. Újra odaadta az ezer dollárt és máris vitte a lányt. Mikor letelt az óra, Natalia meg is kérdezte: - Senki nem kérte meg szolgálataimat egymás után háromszor. Honnan jött maga??? - Philadelphiából. - Komolyan??? A családom pont ott lakik! - Tudom. Apád meghalt és én vagyok a nõvéred ügyvédje. Õ kért meg arra, hogy adjam oda neked ezt a 3 ezer dollárt. |
| Karlo | 506 | 2006. március 5. 20:39 |
|
A rendõr elhatározza, hogy lékbõl fog horgászni, neki is kezd a csákánnyal. Egyszer csak felülrõl megszólal egy hang: - Nincs a jég alatt hal. De a rendõr csak csákányoz tovább, mire a hang másodszor is megszólal: - Mondom, hogy nincs a jég alatt hal! A rendõrt nem érdekli a hang, õ csak szorgalmasan csákányoz tovább. - Hidd már el cimbora, hogy a jég alatt nincsen hal! Mire a rendõr: - Ki vagy te, hogy beleszólsz? Én rendõr vagyok!!!! - Én meg a mûjégpálya gondnoka. |
| Karlo | 505 | 2006. március 5. 20:38 |
|
Feleség az ágyban a férje fülét harapdálja: - Drágám, súgjál a fülembe valami mocskosat! - Konyha... |
| Karlo | 504 | 2006. március 5. 20:30 |
|
Öreg bácsika beszélget a farkával: - Na, idefigyelj! Együtt születtünk, > együtt cseperedtünk, együtt veszítettük el a szüzességünket, együtt > házasodtunk. Nehogy már elõbb dögölj meg mint én! |
| Szabadsag-Vandora | 503 | 2006. március 5. 00:51 |
|
A nyúl,a róka és a medve behívót kap,de a sorozásnál elhatározzák,hogy valami módon megússzák a katonaságot.Tanakodnak mit tegyenek,amikor a nyulat szólítják. Vágjuk le az egyik fülét,mondja a róka.A szót tett is követi.Behívják a nyulat. Kint nagy az izgalom majd 15 perc múlva kijön a nyúl és boldogságtól sugárzó arccal közli,hogy alkalmatlan.Fél füllel nem lehet katona. Szólítják a rókát.Nagy a tanakodás,mi legyen.Vágjuk le a farkát.Úgy is lett. 15 perc múlva nagy szomorúan mondja a róka,hogy bíz õt is kiszuperálták,egy róka farok nélkül nem róka. Szólítják a medveét.Mi legyen most?Verjük ki a fogait mondja a nyúl,mire a másik ki is veri a medve fogait. 15 perc múlva kijön a medve és csak annyit mond: Engem is alkalmatlannak találtak.Túl nagy és túl nehéz vagyok |
| Apu | 502 | 2006. március 4. 13:55 |
|
És ezt is (bocs a lányoktól) http://www.suniland.hu/portal_suni/suniland/cikkek/5/22/gyonyoru2.swf és ezt is http://www.suniland.hu/portal_suni/suniland/cikkek/5/22/gyonyoru.swf jó szórakozást!! |
| Apu | 501 | 2006. március 4. 12:15 |
|
Ezt nézzétek meg http://www.swgy.hu/suniland/videok/baki/eric.mpg igazi sportember |
| chipetke | 500 | 2006. március 4. 09:29 |
|
Három béka megy a sínen.. Megszólal az utolsó: - Vigyázzatok, jön a vo... *fltty* - Mi? ... *fltty* - Ja! ... *fltty* |
| fülemüle | 499 | 2006. március 3. 21:36 | Válasz erre: 498 |
|
Magadra ismertél vazze?:--)))))))))))))))))))))))))))))))))))
|
| fülemüle | 497 | 2006. március 3. 21:33 |
|
Srác megdöngeti a csajt az elsõ randi után. Pikk-pakk 2 perc alatt végez vele. Mikor már öltözik így szól: -Hát szivi, ha tudtam volna hogy szûz vagy, akkor több idõt szánok erre a menetre...... Csaj: -Ha tudom, hogy több idõd van, akkor leveszem a harisnyanadrágomat..... |
| Macko | 495 | 2006. március 3. 20:53 | Válasz erre: 494 |
|
Ugyanezt el lehetne sütni nõgyógyászra azzal a poénnal hogy: -Hát próbálja meg talán a kipufogón keresztül... |
| fülemüle | 494 | 2006. március 3. 20:41 |
|
A szívsebész elviszi a motorját a szervízbe egy kis inspekcióra.A szerelõ leveszi a hengerfejet, beállítja a szelepeket, majd összerakja a blokkot. Mikor végez így szól: -Doki, maga is ezt csinálja nem? Vág, billenttyût cserél, összevarr. Hogy lehet, hogy maga ezért egy zsák lóvét kap, én meg alig????? Mire az orvos: -Hát próbálja meg talán járó motornál..... |
| fülemüle | 493 | 2006. március 3. 17:06 |
|
Az egérke dugja az elefántot. Az elefántot megmarja egy darázs, felüvölt. Erre az egér: -Bocs bébi, nem szóltál, hogy szûz vagy. |
| oszitrek | 492 | 2006. március 3. 14:44 | Válasz erre: 490 |
|
Az egyik iskolatársamnak ezt írták be: "Földrajz órán a tanárjának felajánlotta étkezés céljából a nemi eszközét, ezért osztályfõnöki intõben részesítem ez miatt!" :)))) |
| Elnök | 491 | 2006. március 3. 13:57 |
|
Meghal egy híres szívsebész. A temetése látványos külsõségek között >> történik. Miután a pap elmondta a beszédét, legördül egy függöny a >> koporsó elõl, és láthatóvá válik egy hatalmas szív, jelképezve az orvos >> szakterületét. Ezután a szív lassan szétnyílik, a koporsó pedig >> megindul a szív mögött található krematórium felé, majd lassan eltûnik a lángok között. >> Ekkor a gyászolók között valaki elkezd kuncogni. >> - Maga meg mit röhög itt? - kérdi felháborodva az özvegy. >> - Bocsánat, hölgyem, csak elképzeltem a saját temetésem - védekezik a férfi. >> - És abban mi olyan mulatságos? >> - Tudja, én nõgyógyász vagyok ............................................................................. >>************************************************************************************************** >> >> Az orvost felcsöngeti egy izgatott férfi az éjszakai álmából. >> - Doktor úr azonnal jöjjön, a feleségemnek szörnyû fájdalmai vannak. Azt >> hiszem vakbél. >> - Feküdjön vissza nyugodtan. A feleségének a múlt évben vettem ki a >> vakbelét és még soha nem hallottam olyat, hogy kiújult volna. >> - És olyanról nem hallott a doktor úr, hogy valaki újra megházasodott? |
| Jeeppes | 490 | 2006. március 3. 13:08 |
|
Valódi ellenõrzõ-beírások "Órán rendetlen voltam, tiszteletlenül beszéltem" ...és alatta a tanár aláírása "Az osztályfonöki dicséretet még mindig nem iratta alá. Megintem." "Kémia óra folyamán padtársával zümmögött és brummogott." "Gyermekük óra alatt orvul elfogyasztotta padtársa uzsonnáját." "Kémia órán a kisérleti anyagot elfogyasztotta." "Gyermeke az órámon írószer nélkül akart írni." "Lacinak két ellenorzoje van. Én mosom kezeimet. Osztályfonök." "Fia olvashatatlanul ír. Bár, párszor még így jár jobban." "Kesztyuben ül az órán, mert fázik a keze és nem írja a szavakat." "Óra alatt kukorékolt!" "A gyerek a szünetben az iskola keretein kívul játszott." "A gyerek az órán beszél, és állandóan jelentkezik." "Körzojével veszélyeztette társai testi épségét." "Elkobozta társa tízóraiját." "Fia óra alatt a pad sarkával jéghokisat játszott a terem körül, eközben MÁV bemondásokat tartott, melyben a rólam elnevezett szerelvény közeledtére figyelmeztetett." "Szellemessége és feltunési viszketegsége a pofátlanság határait súrolja." "Fia a szünetben sztrájkot szervezett. Letörtük." "Nem elég, hogy a szünetekben állandóan krétacsatákat vív osztálytársaival, ráadásul mindig veszít." "Tuvel látta el barátait, hogy osztalytársait szúrkálják." "Gyermeke azt mondta, hogy szerinte jó gondolat lenne az egyik osztálytársát bántalmazni, ezért figyelmeztetem." "T. szülo, a gyereke állandóan tolem kér tollat. Lássa el otthon írószerrel." "Tájékoztatom, hogy gyerekének egy ideje átható kénszaga van." És egy pár méltó szülõi viszontválasz: "Fia az órán szöllöt (igy!!!) evett." "Kedves tanárnõ, október van, mit egyen a gyerek, banánt?" "Kedves szülo, tájékoztatom, hogy Péter az étkezdében többször is kézzel evett evõeszköz helyett." "Köszönöm a tájékoztatást, már tanul lábbal is." "A fiú túl sokat foglalkozik a lányokkal." "Tanárnõ, kövezzen meg, de én ennek inkább örülök!" "Jancsika rendszeresen nem issza meg az iskolatejet." "Kivégzésérõl gondoskodom." "Fia az órán állandóan beszél!" "Szerintem az anyjától tanulta. Mindkettõnek ellátom a baját!" "Értesitem a T. szülõket, hogy fiuk történelemkönyve lapokból áll." "Ellenoriztük, valóban." "Katika nem tud olvasni!" "Ha tudna, nem járatnám iskolába." "T. Szülõ! Leánya irodalomórán vihogott. Tanárnõ" "Megdorgáltam. Akkor is vihogott." "T. szülõ, fia órán neveletlenül beszélt. Figyelmeztetem." "Engem?" Az MKB elektronikus leveleivel kapcsolatos adatkezelési- es titokvédelmi szabalyairól a bank üzletszabályzataiban, illetve az MKB üzleti portálján lehet részletesen tájékozódni: http://www.mkb.hu |
| Magna-papa | 489 | 2006. március 3. 07:21 |
|
Egy nagy áruházban egy pasas egy fél fej salátát akar venni. Az eladó mondja neki, hogy nem lehet, de a pasi addig erõsködik, míg az eladó rááll, hogy megkérdezze a manager a dologról. Hátramegy a manager irodájába, és azt mondja neki: - Ne haragudjon uram, hogy zavarom, de egy f*szfej egy fél fej salátát akar venni...- ekkor meglátja, hogy ott áll mögötte a vevõ, és így folytatja: -...és ez az úr itt mögöttem megvenné a másik felét! A manager persze érti, hogy mirõl van szó, lerendezik a vevõt, majd magához hívatja az eladót: - Na fiam, maga igen szépen kivágta magát az elõbb a kutyaszorítóból! Honnan jött? - Minnesotából. - Igen? És miért jött el onnan? - Nincs ott semmi uram, csak kurvák meg hokijátékosok... - Tényleg? Érdekes...a feleségem is minnesotai... Kis csend, majd megszólal az eladó: - Nem mondja uram!!! És melyik csapatban játszott? |
| Szabadsag-Vandora | 488 | 2006. március 2. 23:42 |
|
Apa a fiához: Fiam te olyan hülye vagy,hogy talán a Kiszel Tünde mögött álltál észosztáskor? |
| Macko | 487 | 2006. március 2. 22:50 | Válasz erre: 483 |
|
Zsifi, fel is tehetnéd az adataid közé. Jobb mint a tehén.
|
| Macko | 486 | 2006. március 2. 22:45 |
|
Az alábbi sorok az Axelero segélyvonalára beérkezett aranyköpések gyujteményébol adnak némi ízelítot! Júzer: "Kattintok a csatlakozási ikonra. Feljön az ablak, és sohasem tudok felcsatlakozni, pedig mindig a Mégse gombra kattintok." HD: "Magyar nyelvu a program?" Júzer:"Nem tudom." HD: "Mit írt be az email címhez?" Júzer:" 1023 Budapest..." HD: "Milyen Windóza van?" Júzer: "Mindjár lehasalok és megnézem." HD: "Menjünk be a Saját gépbe." Júzer: "Jaj, de ez nem az én gépem..." Júzer:"Az a problémám, hogy már beszéltem Önökkel korábban is." Júzer: "Tudna nekem segíteni, hogy fel tudjak telepedni?" HD: "Milyen modemje van?" Júzer: "Jó!" HD: "Analóg vagy ISDN?" Júzer: "Laptop." HD: "Mi a jelszava?" Júzer: "A jelszavam? Hát volt egy jelszó, mikor úttöro voltam, de már nem emlékszem rá..." Júzer(Nö): "Aszt mongya nekem ez az Outluk Varázsló, hogy én vagyok a Tóth Béla!" HD: "Milyen levelezo programja van?" Júzer: "Kitekinto Gyorsvonat." HD: "Az meg miféle?" Júzer: "Hát az Outlook Expressz." Júzer: "Itt alul megjelent két emberke ikonban..." HD: "Igen az az MSN messenger, az Outlook Express indítja el magától..." Júzer:" Tolem????" Júzer: "Jesszusom! Beszippantotta a CD-t!!" Júzer: "Az Entert ütni kell vagy írni?" Júzer: "Start gomb csak az irodai vindózókon van, de nekem otthoni van..." Júzer: "Most nyertem egy Netquicket és azt szeretném megkérdezni, hogy a 25 órát 1 nap alatt kell elhasználni?" HD: "Most nyomja meg az OK-ot!" Júzer(hosszú csend):"...de itt nincs OK..." HD: "DE, lennie kell." Júzer(keres vadul,majd):" ...de nincs, kétszer is megnéztem!" HD: "Rendben, akkor mit lát a képernyon?" Júzer:" Jaaa, ott..."########################################## # |
| MotoCat | 484 | 2006. március 2. 22:11 | Válasz erre: 482 |
|
aaaaaaajjjjjjj L, ne legyél már ilyen illúzió rombolóóóóóóóó:))) legalább a hitemet hagyd meg;):)))
|
| Zsifi | 483 | 2006. március 2. 22:06 | Válasz erre: 481 |
|
Azt nézem, hogy ma is q...va jól nézek ki!!!....))))
|
| l11 | 482 | 2006. március 2. 22:05 | Válasz erre: 476 |
|
MC! Persze, a Te pasid kivétel. Hát hogyne... :))))))))))) L |
| Macko | 481 | 2006. március 2. 22:03 | Válasz erre: 479 |
|
Azér jól elkaptam a képet? (Tudod Zsifi, hogy rám bármikor...) |
| hornoti | 480 | 2006. március 2. 22:02 | Válasz erre: 479 |
|
Így bukóban nem ismerem meg. Valami híres ember ?
|
| Balu | 479 | 2006. március 2. 21:58 |
|
http://members.chello.hu/kiralylanykepzo/zsifi.jpg Hehe a Kereskedelem non plus ulta képviselõje :))))))))))) Ismeri valaki??? |
| oszitrek | 478 | 2006. március 2. 21:15 | Válasz erre: 476 |
|
Az uccsó hármat nem én írtam HANEM a Meszes... :)))
|
| oszitrek | 477 | 2006. március 2. 21:11 |
|
Két nõ beszélget az egyetem elött (az egyik szõke): -Mennyi okos ember jár ide! -mondja az egyik -Iratkozzunk be mi is! -mondá a szõke -Nem is tudsz írni!!! -Nem is levelezõre gondoltam.- feleli a szõke |
| MotoCat | 476 | 2006. március 2. 21:09 | Válasz erre: 474 |
|
pfff:) ez aztán a hozzá állás, remélem az én pasim nem így gondolja:)));)
|
| oszitrek | 475 | 2006. március 2. 21:07 |
|
A vándor betér egy falusi családhoz éjszakára. Éjjel odamegy a paraszt feleségéhez és megkúrja. Majd megkúrja a lányát is. Ezek után kimegy az udvarra elkezd hugyozni. Azért, hogy a háziak ne hallják mit csinál elkezdi tekerni a köszörû követ. A paraszt fia odamegy a paraszthoz és így szól: -Apa! Ez megkúrta anyát, megkúrta a Julcsit most meg ránk feni a faszát |
| oszitrek | 473 | 2006. március 2. 18:29 |
|
Az alkoholista bemegy a kocsmába és rendel egy üveg vodkát. Megissza, hót részeg lesz, kimegy, ledõl az árokba aludni. Arra megy két buzi, jól megerõszakolják. Másnap ugyanez. Harmadnap bemegy kocsmába, nagyon részegen és kér egy üveg rumot. - Rumot??? - kérdi a kocsmáros. - Igen, mert a vodkától fáj a seggem! |
| oszitrek | 472 | 2006. március 2. 18:26 |
|
Moziban: -Megcsókolhatlak? -Engem??? Hiszen most szoptalak le. -Engem??? |
| tunguska | 471 | 2006. március 2. 09:28 |
|
Csák Móric gyengéd a nõkhöz! http://www.alfaamore.hu/files/forum/00038/00038759.gif |
| chipetke | 470 | 2006. március 2. 00:23 |
|
Mit kapuunk, ha a polipot keresztezzük a négerrel? * én sem tudom, de q*w@ gyorsan szedi a gyapotot... |
| fülemüle | 469 | 2006. március 1. 21:57 |
|
Honnét lehet megismerni a mérgesgombát???? A kalapját a földhöz csapkodja! |
| Elnök | 468 | 2006. március 1. 12:20 |
|
Két testvér beszélget. Az egyik 4 éves, a másik 6. A 4 éves így szól a bátyjához: - Te, szerintem itt az ideje, hogy elkezdjünk káromkodni. Most lemegyünk a konyhába az anyuhoz, és mondunk valami jó zaftosat. Például te mondasz valamit ami "büdös franccal" kezdõdik, én meg kitalálok valamit, amibe lesz egy "bazdmeg". A kicsi beleegyezik, és elindulnak lefelé a lépcsõn. Anyuka éppen reggelit készíti. A 6 éves lép be elõször és így szól: - A büdös francba, én müzlit kérek. Az anya jól eltángálja a bátyót és a lépcsõn felfelé menet még jól a fenekére húz egypárat, majd rázárja a szobaajtót. Anyuka lejön a lépcsõn és megkérdi a 4 évest: - Na és te kisfiam mit kérsz reggelire? - Hát bazdmeg, müzlit biztos nem. |
| kovee | 467 | 2006. március 1. 10:57 |
|
Az állat!! Mennek a Farkasok csordában az erdöben. Egyszer csak eléjük ugrik a Nyuszika: - Hé, Farkasok! van közöttetek vagány?! A Farkasok csak néznek, megszólalni sem mernek. Nagyon kemény legény ez a Nyúl, hogy csak így ide áll. - Na, akkor mindenki ad egy húszast, aztán elhúztok innen a fenébe! Farkasok fizetnek, aztán elhúznak. Másnap megint a Farkasok elé ugrik a Nyuszika: - Hé, Farkasok! Van közöttetek vagány?! Farkasok nem mernek szólni. - Na mindenki ad egy húszast, aztán elmentek a fenébe! A Farkasok elhatározzák, hogy másnap megleckéztetik a Nyulat. A három legkeményebb ki fog állni, és azt mondja, hogy ö vagány. Na, erre majd mit szól a Nyúl. Másnap mennek a Farkasok az erdöben, egyszer csak elébük toppan a Nyuszika. - Hé, Farkasok! Van közöttetek vagány?! - Igen van! - lép elö a három legkeményebb. - Hé, Medve! - fordul hátra a Nyuszika a bokor felé. - Mit fizetnek a vagányok? -A vagányok egy ötvenest, a többiek egy húszast, aztán húzzanak innen a fenébe! Három egér beszélgetésbe elegyedik az éjszaka közepén. Az elso egér legurít egy Jack Danielst, odavágja a poharat a pulthoz, majd a második egérhez fordul: - Amikor találok egy egérfogót, akkor a hátamra fekszem, a lábaimmal kiengedem, majd a lecsapódó kart elkapom a fogaimmal; így elvégzek 20 felülést - amolyan étvágygerjesztö gyanánt -, majd meglépek a sajttal. A második egér rendel két Bloody Maryt, felhajtja mindkettöt, a két poharat odacsapja a pulthoz, majd így szól: - Na igen. Én, amikor patkánymérget látok, akkor igyekszem minél többet összeszedni, hogy hazavigyem. Otthon bedarálom, majd minden reggel egy jó adagot adok a kávémhoz, hogy megadja az alaphangot a nap további részéhez. Ezen is jót bólogatnak, majd a harmadik egérhez fordulnak. Az felsóhajt, majd nyugodt hangon megszólal: - Nekem nincs idom itt veletek hülyéskedni. Haza kell mennem megdugni a macskát. |
| tunguska | 466 | 2006. március 1. 10:16 |
|
Anyósviccek: Az anyós felhívja orvos vejét. - Fiam, kificamodott a bokám, most mit csináljak? - Sántítson mama, sántítson! Fiatal feleség izgatottan fut be a férjéhez a nappaliba, ahol az éppen meccset néz. -Jaj drágám, anyám leesett a cseresznyefáról ! Most mit csináljak??? -Paprikáskrumplit azt rohadtul szeretem. A férj és a feleség vásárolnak. A feleség megkérdezi a férjet: - Drágám, holnap lesz anyukám születésnapja. Mit vegyünk neki? Valami elektromos dolgot szeretne. - Mit szólnál egy székhez? - Hogy mondják angolul: "Ma este a megbeszéltek ellenére sajnos nem jön vacsorára az anyósom"? - "YYYESSSS!!!" |
| tunguska | 465 | 2006. március 1. 10:05 |
|
Kovács panaszkodik a fönökének: - A Szabó mindig seggfejnek nevez! - Szabó, jöjjön ide! Ha még egyszer seggfejnek nevezi Kovácsot, kirúgom. Másnap Kovács megint a fönöknél van. - Na mi van? Megint leseggfejezte? - Nem. De ahogy ittam a reggeli kávémat, rám szólt: Mi van kolléga, beöntés? |
| Apu | 463 | 2006. február 28. 19:08 |
|
Száguldozik egy motoros az országúton, egyszer csak nekicsapódik a bukósisakjának egy veréb. A veréb elájul. A motoros megsajnálja, hazaviszi. Otthon beteszi egy kalitkába, ad neki egy kis kenyeret, vizet, és elmegy dolgozni. Kis idô múltán a veréb magához tér és körbepillant: - Atya ég! Rács, kenyér, víz. Csak nem halt meg a motoros? |
| Apu | 462 | 2006. február 28. 19:03 |
|
A nõ olyan, mint a shareware program: Vagy korlátozott a használati ideje, vagy a legjobb funkciói le vannak tiltva, vagy állandóan macerál, hogy regisztráltasd. |
| Gumikacsa | 461 | 2006. február 28. 11:50 |
|
Az idõs néninek elintéznivalója van az önkormányzatnál. A papírok kitöltése után így szól az elõadó: - Itt tessék aláírni. - Hogy írjam alá? - Hát, ahogy a leveleket szokta. - Rendben. "Sok, sok szeretettel: Nagyi" |
| Gumikacsa | 460 | 2006. február 28. 11:49 |
|
Az építkezésen a fõnök már 50 perce nézi az egyik munkást. - Te...Géza...mi a fenét keresel??? - Egy 2x2 méteres és kb. 1 méter magas ládát. 40 munkás elkezdi keresni a ládát, majd három óra múlva Géza megszólal: - Na mindegy... Hagyjátok fiúk.... majd leülök erre a gerendára. |
| Gumikacsa | 459 | 2006. február 28. 11:46 |
|
Két anyuka beszélget: - Van két gyerekem, mindkettônek most lesz a születésnapja, ám az egyik optimista, a másik pesszimista, nem tudom, melyiküknek vegyek nagyobb ajándékot? Azt mondja neki a másik: - A pesszimistát halmozd el ajándékkal, hátha örül neki! Az optimistának mindegy, hogy mit adsz, úgyis örülni fog. Az anyuka a pesszimistát elhalmozza ajándékkal, de az optimista ajándékára már nem marad pénze, ezért az optimistának becsomagol egy nagy adag lószart. Otthon kérdezi egymástól a két gyerek, hogy ki mit kapott. Azt mondja a pesszimista: - Kaptam számítógépet, de minek, hiszen véletlenül elromlik, aztán megráz az áram; távirányítós autót is kaptam, de minek, hiszen elromlik, és akkor kidobhatom szemétbe. És te mit kaptál? Azt mondja az optimista: - Szerintem pónit, de nem találom sehol. |
| Gumikacsa | 458 | 2006. február 28. 11:30 |
|
Kimennek a cigányhoz az adóellenõrök: -Mondja, Kolompár úr - kérdezi az egyik - hogy lehet az,hogy maga az adataink szerint munkanélküli segélybõl él, miközben egy palotában lakik? -Kérem, instálom, egyszerû az. Horgászok múltkor a pataknál, egyszer csak kifogom az aranyhalat. Mondja, kívánjál bármit cigány, csak dobjál vissza. Hát kívántam ezt a házat. Az adóellenõrök mosolyognak a történeten. -Kedves Kolompár úr - mondják - ugye ön is érzi, hogy ezt a történetet alá kellene támasztani valami kézzelfogható dologgal... -Kézzelfoghatóval?! Hát itt a ház! |
| Magna-papa | 457 | 2006. február 27. 08:53 |
|
Kovács úr üzleti útra repül Sydneybe. A repülon egy pap mellett kap helyet, akivel jól elbeszélgetnek. Egy ido múlva jön a stewardess és megkérdezi, hogy vacsora elott milyen aperitifet kérnek. Kovács egy whisky-t rendel, a stewardess kiszolgálja, majd a papot is megkérdezi, de az felháborodik: - Kisasszony, inkább hagyom, hogy megvadult ribancok eroszakoljanak meg, mintsem, hogy alkohol érintse az ajkaimat! Erre Kovács visszaadja a whisky-t a stewardessnek, aki nem érti: - Valami baj van az italával, uram? - Nincs vele semmi gond, csak nem tudtam, hogy lehet választani! |
| kovee | 456 | 2006. február 27. 08:24 |
|
Szoke no beül az autóba: - Nem értem, itt három pedált látok, de nekem csak két lábam van! Szoke no kifakad a férjének: - Elegem van az egészbol! Sosem jössz haza idoben, éjszakára is kimaradsz. Megcsalsz fuvel-fával! Most már abban sem vagyok biztos, hogy te vagy a gyerekeink apja! Szoke no autóvezetésbol vizsgázik, megkérdezi ot a vizsgáztató: - Mi történik akkor, ha felemeli a bal lábát? - Kiengedem a kuplungot! - És ha a jobb lábát emeli fel? - Kiengedem a féket! - És ha mind a két lábát felemeli? - Hát azt gondolom, hogy akkor átmegyek a vizsgán!!! Szoke no: - Nem értem, miért mondják, hogy megint felment a benzin ára? Ma is ötezerért tankoltam! Két szoke beszélget: - Ma voltam terhességi teszten - mondja az egyik. - És nehezek voltak a kérdések? - Miért játssza meg a szoke no az orgazmust? - Mert úgy gondolja, hogy a pasiját érdekli... - Milyen sejtek alkotják a szoke no agyát? - Mit-sem sejtek A rendor megállít egy fiatal szoke hölgyet, aki behajtott az egyirányú utcában. - Tudja miért állítottam meg? - Rákérdezhetek? Egyedüllét? - Mi a különbség a felso tízezer és a szoke lábai között? - Semmi. Egyiket sem kritizálni kell, hanem bejutni közéjük. A szoke no kap a barátjától egy vadonatúj piros Porshét, és máris ki akarja próbálni. Próbaútján azonban leszorít egy kamiont az útról. Kiszállnak mindketten az autóból, hogy tisztázzák a helyzetet. A kamionsofor rajzol egy piros kört és mondja a szokének, hogy álljon a körbe, és nem léphet ki. A kamionsofor visszamegy a kamionhoz, elovesz egy baseball- ütot, odamegy a Porshéhoz és széttöri a szélvédot! Látja, hogy a szöszi mosolyog. Dühbe gurul a sofor, visszamegy a kamionhoz és elovesz egy kalapácsot, odamegy az autóhoz és szétveri az oldalát. Látja hogy a no röhög. Már tiszta ideges a pasi, visszamegy a kamionhoz, eloveszi a svájci bicskáját és szétszabdalja a Porshe kerekeit. Látja, hogy a szoke no fetreng a földön a röhögéstol. Odamegy a sofor és kérdezi: - Mi olyan vicces, cica? Mire a szoke no: - Amikor elfordultál, mindig kiléptem a körbol!! - Mi a különbség egy szöszi és egy villanykörte közt? - Az égo okosabb, viszont egy szöszit könnyebb beizzítani... - Miért szeretik a férfiak a "szoke nos" vicceket? - Mert a humornak azt a színvonalát még nagy nehezen megértik. Szoke feleséghez orális szex után így szól a férje: - Szívem nyeld le! - (semmi válasz, csak fejrázás, meg persze mosolygás) - Nyeld már le drágám! - (a reakció változatlan) - Drágám, nyeld már le!!!! - (még mindig semmi változás) - Mit kérsz karácsonyra kiscicám?? - (nagy nyelés) BUNDÁT!!!!!!! Miután megmutött egy szoke not az orvos, meglátogatja. A páciens megkérdi tole: - Doktor úr, azt szeretném kérdezni, mikor élhetek újra nemi életet? A doktor kicsit zavarba jön: - Tudja, hölgyem, ön az elso mandulamutétes betegem, aki ezt kérdezi... Szoke no névjegykártyát csináltat. A szerkeszto ajánlja, hogy nézzen végig egy katalógust a korábban tervezett kártyákból. Szöszi leül, nézegeti... Fél óra múlva megszólal: - Óóó! Ezek jók, de tudnának olyat is csinálni, amin az én nevem van? - Miért buknak meg a szokék az elso vezetés vizsgájukon? - Mert ahogy megáll az autó, egybol befekszenek a hátsó ülésre. Bemegy a szoke vizsgázni úgy, hogy semmit sem készült elotte. Elhatározza, hogy a tesztkérdéseknél feldob egy pénzérmét, és a fej az "A" válasz, az írás pedig a "B" válasz lesz. Letelik a vizsgaido, és a többiek, ahogy mennek ki a terembol, látják, hogy a szoke izzadva, káromkodva dobálja fel a pénzt folyamatosan. Kérdezik tole, mi a gond, ilyen nehéz volt a teszt? - Á dehogy, kitöltöttem egy fél óra alatt, most csak ellenorzöm a válaszaimat. A szoke megneszeli, hogy barátja megcsalja. Vesz egy pisztolyt. Amikor egy vöröske karjaiban találja a férfit, elorántja a fegyvert, de közben elérzékenyül, és a saját halántékához emeli azt. - Ne tedd! - kiáltja a barátja. Mire a szoke: - Csönd legyen! Te leszel a következo. - Hogy hívják a szoke not a foiskolán? - Látogató. Testhez simuló hosszú szoknyában a buszra készül felszállni egy szoke bombázó. Mivel a szoknya nem engedi, hátranyúl, hogy a zipzárt megigazítsa. Újabb próbálkozás de a szoknya nem enged, hátranyúlás, zipzár igazítás. Megint egy lépés felfelé, de a szoknya csak nem enged. A no újra hátranyúl, zipzár igazít, de erre a mögötte levo férfi megfogja a no formás fenekét és feltolja a buszra, mire a no: - Mit képzel, maga disznó, miért fogdos?? Erre a férfi: - De asszonyom, mivel a sliccemet már teljesen lehúzta, azt hittem ennyit már megengedhetek magamnak. |
| Macko | 454 | 2006. február 26. 20:22 | Válasz erre: 453 |
|
Köszönöm, Zsifi! Ilyen jót régen játszottam (meg röhögtem!) |
| atus | 451 | 2006. február 26. 19:11 |
|
Szöke nö halad kispolskijával az autopályán egyszercsak leáll az autoja.Kiszáll kinyitja az auto elejét s felkiállt: -Uristen elhagytam a motort! Jön egy másik kispolskis szöke hölgy s megáll. - Mi történt? mire a másik: -Képzeld elhagytam a motort! -Semmi baj s kinyitja az auto hátulját. -nekem itt van egy tartalékban! |
| fülemüle | 450 | 2006. február 25. 20:00 |
|
A kis puputeve beszélget a mamájával: -Te muter nekünk minek ez a nagy púp? -Mert a szahara meleg, és a púpban vízet tárolunk -És minek van ilyen otromba patánk? -Azért, hogy ne sûllyedjünk el a futó homokban. -Akko mond meg muter, mi a fa**t keresünk itt Pesten az állatkertben???? |
| oszitrek | 449 | 2006. február 25. 19:26 |
|
Matek-töri kombinált: Ha IV. Béla 20 év alatt 32 törvényt alkotott, akkor 15 év alatt 10 törvényt hányadik András alkotott? Fizikai feladvány Bori néni pulóvert köt 40 km/órás sebességgel. A rendelkezésére álló fonal hossza 15 km. a) Mennyire kell Bori néninek fölpörgetnie a sebességet, hogy befejezze a pulóvert, mielõtt elfogy a fonal? b) Hogyan változik a sebesség, ha idõnként Pista bácsi is beleköt? c) Mekkora az a maximális sebesség, ami fölött Bori néni elveszti a fonalat? |
| gunyi | 448 | 2006. február 24. 18:59 |
|
Orgonaszínû inget vásárol a székely. A kereskedõ halmozza a különféle színû ingeket, az egyik túl sötét, a másik rózsaszínû, a harmadik zöldes, a negyedik pirosas. Végül is kiborul a kereskedõ: - Látott valahol olyan inget? - Láttam hát. Ott a kirakatban. - Na de az az ing fehér! - És akkor? Még nem látott soha fehér orgonát? Két székely beszélget: - Hé szomszéd, mér van annak a disznónak három lába? - Mit gondol kend, majd levágom az egészet egy bableves miatt! Ez a legdurvább: A néprajzkutató Székelyföldre utazik, hogy tanulmányozza a székelyek juhtenyésztési szokásait.Megkeresvén a pásztorokat hosszas beszélgetésbe kezdenek és hogy-hogynem a szexre jukadnak ki. -Igaz-e bátyáim, hogy mikor hosszú idõt töltenek el nõ nélkül a hegyekben szexuális kapcsolatot létesítenek a juhokkal? -Igaz hát, biza! -Na és hogyan szokták csinálni? -Hát, elõször is odakerülök a hátujjához, megfogom a két lábát, bele a csizmaszárba,oszt aggyad neki! -És maga, hogy szokta csinálni? -Hát én is hasonlóan. Megfogom a két lábát, bele a csizmaszárba,oszt aggyad neki! -Hát maga bátyám, hogy szokta csinálni? -Hát elõször is a hátára fektetem... -Na és miért fekteti a hátára? -Hát teccik tudni én az a csókolózós tipus vagyok!!! |
| krisztian.fz6 | 447 | 2006. február 23. 21:31 |
|
Hihetetlen, ilyet még nem láttam! http://www.goldengate.hu/kismalac/vid/ A labdazsonglõrök!!!
|
| kovee | 446 | 2006. február 23. 11:30 |
|
Egy apáca stoppol az úton, felveszi egy fiatal nõ. A nõ egy Mercedes autóban ül, karján kilószám az arany ékszerek, a hátsó ülésen egy jól láthatóan valódi nercbunda. Kérdezõsködik az apáca: - Honnan van ez a gyönyörû autója? - Van egy gazdag bankár barátom, az vette a megismerkedésünk egyéves évfordulójára. - És ezek a csodás ékszerek? - Óh, ismerek egy arab sejket, imádja az európai nõket, ahányszor vele töltöttem egy éjszakát, mindig meglepett egy-egy arannyal . - Hát ez a csodás nercbunda? - Az meg egy diplomata barátomtól van, amikor elutazott egy hosszú kiküldetésre, azért vette, nehogy elhagyjam. Hazaér az apáca. Este már lefekszik aludni, mikor kopognak az ajtón. Kikiabál: - Elmész Jenõ atya a picsába a pilótakekszeiddel! |
| gunyi | 445 | 2006. február 23. 07:03 |
|
Sámson története Mivel Sámson régóta mutatkozott a nép elõtt nõvel, már elterjedt róla, hogy buzi. Ezért azt mondta az embereknek, hogy egyik nap kimegy a fõtérre, és egymás után megkefél 1000 nõt. El is jön a nap, Sámson elkezdi a dolgot. A 800. nõnél már elkezd fáradni, de nem adja fel. A 900. nõnél már nagyon fáradt, de tovább folytatja. A 950.-nél már alig bírja, majdnem összeesik… Eljut a 999.-hez, amikor nem bírja tovább, összeesik és elájul. Erre a nép felkiált: - BUZIIII, BUZIII!!!!!! |
| fülemüle | 444 | 2006. február 22. 20:59 |
|
Az óvónéni rajtakapja a középsõs Balázskát, hogy vadul cigarettázik a mászóka mögött: -Nem szégyenled magadat, ezért behívatom a szüleidet, fújj, dobod el! Balázska: -Ha nem volnék részeg, akkor most júl megba**nálak te ku*va! |
| oszitrek | 443 | 2006. február 22. 20:31 |
|
Két kisfiú beszélget. A 6 éves így szól a 4 éves öccséhez: - Te, szerintem itt az ideje, hogy elkezdjünk káromkodni. Most lemegyünk a konyhába anyuhoz és mondunk valami jó zaftosat. Például én kitalálok valamit, ami "büdös franccal" kezdõdik, te meg mondasz valamit, amibe lesz egy "ba'meg". A kicsi beleegyezik és elindulnak lefelé a lépcsõn. Anyuka éppen reggelit készít. A 6 éves lép be elõször és így szól: - A bödös francba, én müzlit kérek. Az anya jól eltángálja a bátyót és a lépcsõn felfelé menet még a fenekére húz egy párat, majd rázárja a szobaajtót. Anyuka lejön a lépcsõn és megkérdi a 4 évest: - Na és te kisfiam, mit kérsz reggelire? - Hát, ba'meg, mûzlit biztos nem. |
| chipetke | 442 | 2006. február 22. 16:51 |
|
A Kultuszminisztériumban kiadják az irányelvet, hogy az oktatást sokkal praktikusabban, sokkal életszerûbben kell alakítani. A tanítónõ: - Gyerekek, ma a telefonálásról lesz szó. Bekapcsolom a hangszórót és felhívok egy tetszõleges számot: - Itt Horváth-lakás. - Kívánok, szeretnék Zolikával beszélni. - Bocsánat asszonyom, de nekünk nincs Zolikánk. Valószínûleg egy hibás számot tetszett felhívni. Kezét csókolom! - Látjátok gyerekek, így viselkedik egy jól nevelt, udvarias ember az alapfokon. A tanítónõ felhívja ugyanazt a számot: - Itt Horváth-lakás. - Kívánok, szeretnék Zolikával beszélni. - Hát kérem, maga engem az elõbb hívott fel. Még egyszer: Itt nincs egyetlen egy Zolika sem! Megértette? - Hallottátok, hogy reagál egy ember a második fokon. Most jön a legmagasabb fok. A tanító néni felhívja ugyanazt a számot: - Itt Horváth-lakás. - Kívánok, szeretnék Zolikával beszélni - Már megint te vagy, te hülye k*rv*? Menjél vissza a jó k*rv* anyádba, ahonnan jöttél. Vagy gyagya vagy, vagy engem akarsz b*szogatni. - Gyerekek, ez a felizgatottság legmagasabb foka. Egy vöröshajú gyerek jelentkezik az utolsó sorból: - Tanító néni, szerintem még ennél is van egy magasabb fokozat! - Mutasd meg, Jenõke. A gyerek felhívja ugyanazt a számot: - Itt Horváth-lakás. - Zolika vagyok, ...nem kerestek? -------------------------------------------------------------------------------------------- Jack az agyafúrt üzletember a fiával beszélget: - Szeretném, ha azt a not vennéd el, akit én választok neked. - Apa! Majd én megválasztom a páromat!!! - De a lány Bill Gates lánya lenne. - Nos, ebben az esetben.... Ezután Jack elmegy Bill Gateshez. - Lenne egy férj-jelöltem a lányának. - De hisz az én lányom még túl fiatal a házassághoz! - De ez a fiatalember a Világbank alelnöke! - Nos, ebben az esetben... Végül Jack meglátogatja a Világbank elnökét. - Szeretnék egy fiatalembert bemutatni, aki alelnök szeretne lenni. - De már így is több alelnökünk van, mint szükséges!! - De ez a fiatalember Bill Gates veje. - Áá, ebben az esetben... |
| tunguska | 440 | 2006. február 22. 16:06 |
|
Idõs székely házaspár ül kint a teraszon békességben, mikor a néni megfogja a seprûnyelet és irgalmatlan nagyot rávág az öreg orrnyergére, hogy az felbukik székestûl. Felordít: - Asszony, megõrültél? Miért kaptam ezt? Mire a néni: - Azon gondolkoztam, hogy ötven éve együtt élünk és miattad nem volt még egyszer sem egy jó szexünk! Szép csendben üldögélnek vagy öt percig, mikor az öreg feláll és kegyetlenül hátbarúgja a nénit, hogy az legurul a teraszról. A néni felül a muskátlik között és rábõdül az öregre: - Hát ezt most miért kaptam? Mire a bácsi: - Honnan tudod te, hogy milyen a jó szex?! |
| tunguska | 439 | 2006. február 22. 16:05 |
|
Egy fickó sétál hazafelé a koromsötét utcán jóval éjfél után. Az egyik kapualjból megszólítja egy nõ: - Akarod, hogy tízezerért a mennyországba röpítselek? A férfi még sohasem fizetett nõnek, de mivel kicsit szalonspicces, gondolja kipróbalja. Odaadja a pénzt a nõnek, aki nem sokat késlekedik, lehúzza a sliccet és rögtön dolgozni kezd. Ekkor egy rendõr kerül melléjük és megkérdezi: - Maguk meg mit csinálnak itt? A férfi kétségbeesetten válaszolja: - A feleségemmel lejöttünk egy kicsit levegõzni, sétálunk egyet. Mire a rendõr: - Nem gondoltam volna, hogy ez itt a felesége. A férfi: - Én sem, amíg ide nem világított a lámpájával! |
| Csopperes | 438 | 2006. február 22. 16:03 |
|
Két testvér beszélget. Az egyik 4 éves, a másik 6. A 4 éves így szól a bátyjához: -Te, szerintem itt az ideje, hogy elkezdjünk káromkodni. Most lemegyünk a konyhába az anyuhoz, és mondunk valami jó zaftosat. Például te mondasz valamit ami "büdös franccal" kezdõdik, én meg kitalálok valamit, amibe lesz egy "bazdmeg". A kicsi beleegyezik, és elindulnak lefelé a lépcsõn. Anyuka éppen reggelit készíti. A 6 éves lép be elõször és így szól: -A büdös francba, én müzlit kérek. Az anya jol eltángálja a bátyót és a lépcsõn felfelé menet még jól a fenekére húz egypárat, majd rázárja a szobaajtót. Anyuka lejön a lépcsõn és megkérdi a 4 évest: -Na és te kisfiam mit kérsz reggelire? -Hát bazdmeg, müzlit biztos nem. |
| Macko | 437 | 2006. február 22. 07:38 |
|
Két barát beszélget a kocsmában. Azt mondja az egyik: - Hallottad, hogy Mike meghalt tegnap? - Nem, mi történt vele? - Tegnap épp a házunk elõtt autózott, amikor nem vett észre egy út szélén parkoló autót.. Nekiment, kirepült a szélvédõn és a csukott ablakon keresztül pont a mi hálószobánkba repült be. Fejjel törte be az ablakot. - Úristen, micsoda halál... - Nem, ezt simán túlélte. Odakúszott a hálószobaszekrényünkhöz, és megpróbált a kilincsbe kapaszkodva talpra állni. Azonban a szekrény felborult, éppen szegény Mike-ra. - Micsoda kegyetlen vég.. - Nem, ezt is túlélte. Kimászott alóla, és kikúszott az ajtón. A lépcsõkorlát mellett megint megpróbált felállni, de a korlát nem bírta a súlyát, és Mike lezuhant a földszintre, a korlát darabjai meg a fejére. - Ezt már biztos nem élte túl... - Dehogynem! Kimászott a konyhába, ahol a tûzhely mellett próbált talpra állni, de lerántotta a fazekat, és a forró víz mind az arcába borult. - A szerencsétlen... - Dehogy, ezt is túlélte. Elkúszott a telefonig, hogy a mentõket hívja. Azonban ahogy felvette a telefont, hanyatt esett, kirántotta a készüléket a falból, a konnektor kiszakadt, és mivel Mike vizes volt, megrázta az áram. - Micsoda szörnyû halál! - Dehogy, ezt is túlélte. - Akkor hogyan halt meg? - Lelõttem. - Lelõtted? Miért? - Hát, bazd meg, ha így folytatja, az egész házat tönkreteszi! |
| chipetke | 436 | 2006. február 22. 00:36 |
|
Szóval akkor? Fekete bikapata kopog a patika pepita kövén v. Fekete bikapata kopog a pepita patika-köveken ... ^_^ |
| kovee | 435 | 2006. február 21. 21:31 | Válasz erre: 434 |
|
Nem gond, nekem is csak olvasáskor volt furcsa. de most már legalább jól mondod el a gyereknek! :-))
|
| Macko | 434 | 2006. február 21. 21:30 | Válasz erre: 433 |
|
Akkor a korral én is hülyülök. Ezt valamikor tinikoromban tanultam, utoljára vagy egy éve írtam le a fiamnak, akkor még nem volt benne hiba. Régen is szar volt a memóriám, de ezt úgy látszik képes vagyok fokozni. Bocs. |
| kovee | 433 | 2006. február 21. 21:26 | Válasz erre: 432 |
|
Az elsõt haverom lefordította: 2 idióta baszogatja egymást! :-) A 2.-ban az uccsó szó nem stimmel: Kis erek- ismerik(kiremsi?) A helyes szó: keresik :-)) Üdv! |
| Macko | 432 | 2006. február 21. 21:17 | Válasz erre: 431 |
|
És amikor fejbõl ledarálod a harmadikat, úgy hogy végig az értelmére koncentrálsz és nem csak bemagoltad, na akkor tényleg tudsz angolul. Mint magyarban az "Egy picike pocakos pocok pocakon pöckölt egy picike pocakos pockot, mire a pocakon pöckölt picike pocakos pocok pocakon pöckölte az õt pocakon pöckölõ picike pocakos pockot." - ha el nem rontotta, mert ezt most fejbõl gépeltem ide gyorsan. Vagy a nagy kedvencem, a leghosszabb visszafelé ugyanúgy hangzó magyar mondat: "Kis erek mentén, láp sík ölén odavan a bánya rabja, jaj Baranyában a vadon élõ Kis Pálnét nem ismerik." |
| Apu | 431 | 2006. február 21. 18:35 |
|
Tesék rendesen megtanulni a nyelvet!!!!!!!!!!!!!!! Angol kezdõknek: Három boszorkány Swatch órákat néznek. Melyik boszorkány nézi melyik Swatch órát? Three witches watch three swatch watches. Which witch watch which swatch watch? Angol haladóknak: Három nemileg átváltoztatott boszorkány három Swatch óra gombját nézi. Melyik nemileg átváltoztatott boszorkány nézi melyik Swatch óra gombját? Three switched witches watch three Swatch watch switches. Which switched witch watch which Swatch watch switch? Angol profiknak: Három svájci boszorkány ribanc, kik nemileg átváltoztatottak szeretnének lenni, svájci Swatch óragombokat nézegetnek. Melyik svájci boszi ribanc, mely nemileg át szeretne változni, mely svájci Swatch óra gobját nézi? Three swiss witch-bitches, which wished to be switched swiss witch-bitches, wish to watch three swiss Swatch watch switches. Which swiss witch-bitch which wishes to be a switched swiss witch-bitch, wishes to watch which swiss Swatch watch switch? Bocs |
| chipetke | 430 | 2006. február 21. 12:37 |
|
A Nõ, mint Webszerver :-) (azért ennyire kocka nem vagyok :D:D:D:D) HTTP Error 400 - Bad Request A férfi a randira virág nélkül érkezett. HTTP Error 401 - Unauthorized Férjnél van. HTTP Error 402 - Payment Required Gyertyafényes vacsora. HTTP Error 403 - Forbidden El a kezekkel! HTTP Error 404 - Not Found Ma a barátnõimmel bulizok! HTTP Error 405 - Method Not Allowed Hátulról nem engedem! HTTP Error 406 - Method Not Acceptable Nem veszem a számba! HTTP Error 407 - Proxy Auth. Required Meg kell kérdezni anyámat! HTTP Error 408 - Request Timeout Tudod, hogy mióta nem hívtál?! HTTP Error 409 - Conflict Ki volt az a szõke nõ, akivel tegnap láttalak? HTTP Error 410 - Document Removed El akarok válni! HTTP Error 411 - Length Required Miii? Ezt nevezed te hosszúnak?! HTTP Error 412 - Precondition Failed Mi az hogy nincs nálad óvszer? HTTP Error 413 - Request Entity Too Large EKKORA nekem nem fér be! HTTP Error 415 - Unsupported Media Type Neem, négyesben szó sem lehet róla! HTTP Error 500 - Internal Server Error ... azon a havi pár nehéz napon ... HTTP Error 501 - Not Implemented Szûz vagyok. HTTP Error 502 - Bad Gateway ... fúúj, sós! HTTP Error 503 - Service Unavailable Fáj a fejem! HTTP Error 504 - Gateway Timeout Ennyi?!... |