Wili | 313 | 2006. április 4. 19:02 | Válasz erre: 289 |
Taki! A beszámolód nagyon részletes és de azt hiszem nem tisztességes dolog, feltételezések alapján bárkit meggyanúsítani, fõként ha nem ismerem. Én is mélységesen elítélem és gerinctelen patkánynak tartom az "igazmondó" álarc mögé bújt illetõt! Mellbe vágott amikor megállapítottad, hogy én vagyok. Mint azt már privátban is megírtam neked, hatalmas élmény volt veletek tartanom. Napokkal elõtte már alig aludtam, úgy vártam mint egy gyerek az indulást. Bizonyára emlékszel még, mielõtt elindultam a túrára, a fórumon megírtam, ez az elsõ igazi endúrós túrám. Azt is említettem, nem szeretném, ha szerencsétlenkedésemmel feltartanálak benneteket. Nem szeretném összetörni sem a motort, sem pedig magam.Ha nem bírom a tempót kiszállok és kész. Minden erõmet és "tudásomat" összeszedve igyekeztem lépést tartani. 1,Soha senkitõl nem maradtam le, mindíg együtt mentem a csapattal, így már itt érthetetlen a gyanúsításod, hiszen az "igazmondónak" ez volt az egyik problémája. 2,Én a második, lassúbb csapattal mentem.Amíg együtt voltunk egyszer sem tévedtünk el 3,A lánc elszakadásáról,csak tegnap este tudtam, amikor a felrakott képeken láttam, mivel amikor ez történt, már nem voltam a csapattal./ vélhetõen még veletek volt az "Igazmondó" az eset megtörténtekor. Nagykõrösrõl földúton mentünk Lajosmizsére, itt csatlakoztunk, majd Helvécia, Orgovány,Soltvdadkert következett. 45 éves fejjel, ennyi tellett. Sokszor hajszál választott el a bukástól, a tempó elsõre egy 250 kg-os géppel keménynek tûnt nekem,Azthioszem sok szerencsém is volt,de mindent elkövettem, hogy ne kelljen rám várni, ne okozzak gondot. Én úgy gondolom ilyen motort két éfle ember vesz magának.Az egyik a sznob bájgúnár, aki azért vesz a milliós motort, hogy a Mc Donalds elõtt kipolírozva sztenderre állítva villogjanak vele. A másik nem normális fajta, aki felteszi a sisakot a /közvetlen környezetén kívül senki nem iis tudja ,hogy motorozik/, és kimegy a földutakra, sárba, mocsokba, szét rázatja a seggét azután lemossa, és amint teheti újra kezdi. Egyébbként a motort használtan vettem, egy Banditot beszámítottak a Wallisnál, a különbözetet pedig havi részletben fizetem.Cascó nincs rajta, és tényleg féltem, mert szeretem. Nagyon boldog voltam, hogy találtam hasonló gondolkodású embereket, akik úgyan abban lelik örömüket, mint én. Az emeberek többsége nem érti, miért megy ki az ember föld utakra, hiszen azért van a flaszter. Még egyszer, én csak köszönettel tartozom ,amiért veletek tarthattam. Hihetetlen élmény volt számomra, mindenkinek nagyon sok kiváló motoros élményt kívánok, nemecsekernõ /Wili/ |
Kóbor | 312 | 2006. április 4. 15:43 |
Az én vasárnapom így nézett ki: Reggel arra ébredtem, hogy néhány elvetemült endúrós melegíti a motorját az ablakom alatt. Félig felültem, majd rögtön vissza is vetõdtem vízszintebe, a párnát pedig a fejemre húztam. Legközelebb tíz óra fele nyitottam ki a szemem, és rövid gondolkodás után megállapítottam, hogy az elõzõ este elfogyasztott sör meghozta hatását, a fejem majd szét robbant. Komótosan összeszedtem magam, és kedvesem kiséretében elindultunk Bcsaba felé. Útba ejtettük az algyõi Halászcsárdát, gondoltam megmutatom neki, hogy milyen is egy igazi tiszai halászlé, de teltház volt, nem fértünk be. Végig az aszfalton maradtam, sóvárogva néztem oldalra a végtelen mezõk felé, de a megnyúlt, csattogó láncommal nem mertem bevállalni egy szóló terepezést. Otthon lecsutakoltam a vasat, majd pedig hozzáláttam a jól megérdemelt félnapos punnyadásomnak :-) Hétvégén lánc csere, olaj csere, légszûrõ tisztítás, fékbetét ellenõrzés, féklámpa szerelés, markolatvédõ fölszerelése következik. (Bakker, teljesen szétverték a kezeimet a belógó ágak, miközben a markolatvédõ otthon figyel a polcon) |
pacel | 311 | 2006. április 4. 12:50 |
Elõször is szeretném megköszönni mindenkinek hogy segítettek teljesíteni a túrát. Az eddig terepen megtett motorozásaim,összesen nem tettek ki annyit mint ez a gurulás. A szervezésrõ annyit hogy alkalmazkodni kell bármilyenek legyenek a körülmények. Szerintem a Taki teljesítette amit ígért, és ha valaki netalán jobban tudná csinálni, akkor vállalja be. Azt hiszem az nem én leszek,mi a Fektivel megmaradunk töltelék motorosak. Ha nem tartottalak fel nagyon titeket szívesen csatlakozom a következõ túrához is.
|
ztaki | 310 | 2006. április 4. 10:25 |
HCC2 beszámoló folytatása 2. nap. Az indulás hajnali fél kilencre volt megbeszélve a Teleki kolesz elõl. Valami csoda folytán sikerült idõben odaérnem, döbbenten tapasztaltam, hogy már mindenki túl volt a motor bemelegítésén is… (Én alig tudtam fel kelni a fáradságtól…) Polya jelezte, hogy õ elfelejtett tegnap tankolni, így neki most nagy szüksége lenne egy benzinkútra és a töltéshez sincs sok kedve… úgyhogy õ kövesen legurul Ópusztaszerig és ott vár be minket. Ez igazából nem tûnt rossz ötletnek, mert Gábor (egy helyi endurós) szintén ott szeretett volna csatlakozni a nagy csapathoz. Indultunk – sajnos az tiszai áradás miatt az alsórakpart le volt zárva, így kénytelenek voltuk az egész városon átvágni. Kisebb kavarásokkal, de megúsztuk. A Tisza töltés meglepõen kihalt és jól motorozható állapotban volt. Húztunk mint a mezes. Egészen az Algyõi hídig… itt egy gyorsforgalmi út és egy vasúti híd ívelt át a Tiszán és szelte keresztben az utunkat… A jól bevált nyomvonalon nem tudtuk áthajtani rajtuk, mert az víz alatt volt. Kénytelenek voltunk átvágni rajtuk – ami meglepõen könnyen ment. Innen ismét a töltésen folytattuk utunkat, ami még szilárd burkolatot is kapott… egy darabon… Egyszer csak a semmibõl elõ került egy félõrült KTM-es – Gábor – aki a környéket ismerve és megsaccolva a sebességünket valahogy méterre pontosan akkor bukkant ki a csuvából, amikor mi épp arra jártunk… Négyre duzzadva folytattuk utunkat. Dóc magasságában tértünk le a töltésrõl és kezdtük toronyiránt venni Hódmezõvásárhelyet. Elõször is átvágtunk a pusztaszeri katonai lõtéren, ahol azért bõven találkoztunk sárral, ja és sárral is. Itt a tuareges fiatal ember felhívta FekeTibi figyelmét, hogy felállva könnyebb endurózni… (ezt késõbb nagyon frappánsan vissza is kapta…). Szóval nem volt egy eseménytelen út – sár és mély (de tényleg mély) kerék nyomok tették izgalmassá és hozták Tiborra a frászt… A találkán természetesen Polya még nem várt ránk… de igen hamar megérkezett. Imarom 5-en folytattuk az utunkat. A társaság jó volt az út is kellemes, úgyhogy mindenkit váratlanul ért, amikor kb. motoblokközépig merültünk a belvízbe… de legalább egy kicsit lehültünk. Ópsztaszer kikerülése eleinte egy nagyon-nagyon kellemes kis hepe-hupás erdei úton történt majd egy ingoványos rét következett. Ezek után ráálltuk az Ópusztaszer-Pusztaszer összekötõ földútra és húztunk északra… Pusztaszeren szinte nem is lassítottunk – irány Pálmonostor. Ide is egy kellemes kanyargós, csak egy-két helyen saras utacska vitt. A faluban megálltunk egyet kocsmázni… A megtalált kocsma igen szocreál volt – hiszem még kb. csak 10 óra körül jártunk, de már csak igen részeg vendégek voltak – be se mertem menni. Szerencsére Balázs szokva van a kihívásokhoz – hozott nekem is inni valamit…  köszi Polya! Valószínûleg a kocsmázásnak köszönhetõen az elõttünk álló szakaszon elég nagyok kavartam, de hát ez van. Gátér és Hódmezõvásárhely köze helyett az utóbbiban kötöttünk ki. De még ezt megelõzõen megmutatta mindenki, hogy milyen messzire tudja a motorja kilõni maga alól a sarat (fõleg a tenere és a tuareg produkciója váltott ki köztiszteletet…). Ja, majd elfelejtettem Polya tankolási/olajzási szándékkal ismét kövön közelítette meg a HMVH-Szentest összekötõ úton lévõ találkahelyet… úgyhogy õ a sárdagasztás eme formáját megúszta. A találkahelytõl a kukarica földek alatt haladtunk a szikes, nyomvályús, csupasz földeken egészen Kecskemétig. Igen jó tempót futottunk, délben már a kecskeméti malomnál lévõ kútnál tankoltunk. Itt kisebb vita alakult ki arról, hogy hogyan kerüljük ki a várost – végül is a tuareges által mutatott „kerülõt” használtuk, ami szószerint átvágott a városon… (azt a taktikát még sokszor fogom alkalmazni… a rendõrség annyira ledöbbent a pofátlanságunkon, hogy eszébe se jutott megállítani…). Kecskemétrõl egy általam jól ismert földúton motoroztunk Lajosmizsére, ahol is a vasútvonalon való átkelésünket megcsodáló kisebbségi csoport miatt határozottan lassulni kényszerültünk (hihetetlen, hogy ezek a szülõk lazán, hagyják gyerekeiket a sínek között játszani…), oly annyira belassítottunk, hogy már meg is álltunk. Itt vett észre legszemfülesebb motoros társunk, hogy KTM eleje mintha kicsit lapos lenne… A probléma alaposabb kivizsgálásánál kiderítettük, hogy valószínûleg a gumi profiljához oda nem illõ idegen tárgy (egy 6-as rozsdás szög) okozza kellemetlen szituációt. Végig gondolva lehetõségeinket, abban maradtunk, hogy mivel Gábornak és nekem ígyis-úgyis vissza kell még ma mennünk Szegedre, a többieknek meg Ócsára – nem tartjuk egymást fel és külön vállunk. Érzékeny búcsú következett – majd mindenki ment a maga útján. Gáborral bementünk a városban, ahol mázlinkra épp egy kerékpár javító mester háza elõtt kaptuk ki a kereket – az öregúr segítségével is több mint egy óra alatt sikerült a számtalan helyen kilyuggatott belsõt beragasztani. Mivel az esõ is elkezdett szemerkélni úgy döntöttünk, hogy húzunk haza. Húztunk – most már tényleg gyorsan… már-már nagyon gyorsan… ennek következtében Pálmonostor után sikerült egy bála madzagot feltekernem a hátsó kerékre + a láncvezetõbe úgy, hogy kénytelenek voltunk ismét majd egy órás szerelést beiktatunk. (Soha nem hittem volna, hogy egy egyszerû spárga le tudja fogni az 50LE DRz-t – még a kereket is ki kellett szedni, és a teljes láncvezetõt leszerelni….) A lényeg: negyed hétre értünk vissza… Hullafáradt voltam – meg is jegyezte, a kedvesem, hogy ehhez azért õ nincs hozzá szokva… Felhívtam Polyát, hogy megkérdezzem, hogyan alakult a napjuk, kiderült, hogy neki a szokásos láncledobás utáni blokk törése volt, valahol Örkény és Tatárszentgyörgy között… autós segítséggel tudott csak haza jutni. Remélem, hogy a többiek simán hazaértek. Másnap – majdnem kipihenve meglepõdve olvastam Igazmodó kritikáját, akivel azóta magánban leleveleztem egy-két dolgot, de igazából nézeteink nem közelítettek egymáshoz… Hát ez van. Magam részérõl ezután is szívesen részt veszek bármilyen túrán, sõt Polyával már el is kezdtünk gondolkodni egyen – segítsetek! |
ztaki | 308 | 2006. április 4. 08:30 |
Gustaw: a tempó diktálás és az otthagyom a pusztában azért nem ugyan az... 1. Az elsõ HCC túrán amit szerveztél és levezettél - minden elismerésem a tied Bp.-Baja volt a cél... Anélkül, hogy erre nagyon kitérnék gondolom te is belátod, hogy ki miatt nem jutottunk el oda. Az én véleményem az, hogy ha kitûzöl egy célt, akkor azt próbáld is elérni. Nem azt mondom, hogy mindenáron, de legalább lássam rajtad, hogy igyekszel... Szerintem az elsõ túrán nem is gondoltad komolyan azt a bajai uticélt - most õszintén. 2. Ha en résztveszek egy túrán, akkor igyekszem úgy csinálni, hogy a lehetõ legkevesebb gond legyen velem - remélem, hogy a többiek is. Ezért pl. Polyán (akit ugy mellékesen még kedvelek is...) mindig csodálkozom, hogy milyen szar motorokkal el mer indulni... igazából ezzel egy az egybe bebizonyítva, hogy õt végkép nem érdekli, hogy miatt a többség nem tud rendesen haladni. 3. Természetesen minden túrán elõfordulhatnak problémák - pl. mûszaki. Ugye a HCC2 második napját még nem írtam le, de Gábornak defektje lett - vele én maradtam ott... Polyának meg tönrke ment a mocija - õ végülis saját szervezésben ért haza... de mindezek ellenére a többség nyugodtan folytathatta az útját... Soha nem fogom felfogni, hogy miért gondolják egyesek azt, hogy ha van egy probléma, akkor annak a megoldása miatt a végcélt figyelmen kivül kell hagyni... pl. polya motorját nézegetthettük volna 15-en is attól az még nem javul meg. Egyértelmûen meg lett állapítva, hogy nem javitható - el kell szállítani, tehát a többség tovább mehet. Gábor elsõ defektjén látszott, hogy javítható - tehát ott maradtam neki segíteni, de a többeik úgysem fértek volna hozzá - akkor miért nem mehetnének tovább... Stb... remélem érted, hogy mit akarok mondani. Minden prolémát a maga környezetében kell vizsgálni és megoldani - de közben nem elfelejteni, hogy azért vagyunk itt pl. hogy eljussunk Bajára v. Szegedre v. Bamakoba... persze lehet ezt csinálni a motorozás öröméért is - mindenféle cél nélkül, de akkor meg nem határozzunk meg célokat, mondjuk azt, hogy ma motorozunk egy jót és kész... - ilyet is szoktunk csinálni. 4. A HCC2-n a cél Ócsa-Szeged volt 9-kor indultunk és aki tudott az 18-19 között meg is érkezett. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni haladnunk kellett - de mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy a LASABB csapat is beért (ha eltekintünk Koborra fordított idõrõl, akkor kb. a gyorsabbakkal egyidõben...) ennek két oka volt. Egyrészt Orgoványik együtt haladtunk - bevárásos taktika. Másrészt rövidebb utat választottak. 5. Attól, hogy az élboly gyorsan meg a végének nem kell gyorsan mennie - de pl. ha másfélóra alatt tesz meg 1 km-t, akkor azért végig gondolhatná, hogy biztos, hogy ezt akarja-e... 6. Tudtommal senik nem esett el - senki nem törte össze se magát se a motorját. Már a kiirsában is megkértem, hogy mindenki a saját tudásához igazított tempót fusson. A többség tényleg ezt tette - szavam nem lehet. (Talán Zsolt még vissza is fogta magát egy kicsit...) 7. A HCC1-en jol éreztem magam - s remélem, hogy a többiek is... A HCC2-n is jól éreztem magam és remélem, hogy a többiek is... Tehát maradjunk annyiba, hogy motorozni jóóóóóóóóóóoooooo! S a többi engem annyira azért nem izgat... :-) 8. Hogy én mennyi marhaságot tudok összeirni... - azért ha gépíró oktatóm látná, hogy milyen ügyes vagyok... :-) |
gustaw | 307 | 2006. április 3. 23:28 |
Én is pont ezen a véleményen vagyok. Szerintem az emberek manapság mindent túl akarnak szervezni, így pont a kalandot, az utazás lényegét veszítjük el. Én legalábbis mindig az ismeretlent, a szokatlant keresem. Ha csak kimegyek kerülni a határba, biztos, hogy olyan utakat keresek, ami ismeretlen. Anyám szokta mindig kérdezni, hogy mi a francnak kell összevissza kis utakon az erdõben kóvályogni, erre legtöbbször azt szoktam válaszolni, hogy azért mert arra még nem jártam. Ha meg jártam akkor azért, hogy megnézzem mi változott azóta mióta utoljára jártam arra. Ezért feltett szándékom, hogy résztvegyek a Budapest-Bamako Rally-n is. Amikor a HCC ötlete kipattant a fejembõl, nem arra gondoltam, hogy eszetlen száguldozással végighasítsunk erdõn-pusztán, hanem, hogy olyan tájakat ismerhessünk meg ahova a közutak nem visznek el. A sebességet izgalmát én sem tagadom meg, ahol a körülmények engedik természetesen a nagy távolságok miatt gyakran indokolt is, természetesen a csapat összes tagjának biztonságára ügyelve. Én embert nem hagyok terepen, csak legvégsõ esetben és csakis közös megegyezés alapján. Ha kell vontatjuk, szerelünk. Ez az én motoros-túrás-kalandor Ars Poetica-m. Annyit elõre leszögezek, hogy aki legközelebb az általam szervezett túrán fog részt venni annak ezekkel kell számolnia. Nagyon örülök, hogy sikerült elindítani egy mozgalmat, mégha nem is egészen zökkenõmentes a dolog. Nekem az a véleményem, hogy a HCC1-en én megpróbáltam mindig az arany középutat választani. Hiszem, hogy egy ilyen túrára kellenek olyan emberek is mint a ztaki, akik tudják diktálni a tempót, ha kell. Ugyanakkor kell olyan ember is aki azt tudja mondani, hogy álljunk meg egy kicsit, mert a vége nagyon lemaradt. A legfontosabb ami egy ilyen "egymásrautal"t helyzetben elkel az az egymás iránti türelem és szolidaritás. UFF - én beszéltem. |
fektitibi | 306 | 2006. április 3. 20:43 |
Szoktunk olyat csinálni,hogy pl.:észak és kész.A teszkós iránytûmmel mindig oda és vissza értünk.Nekem nem kell navigáció csak elkell fogadni ,hogy néha eltévedünk.Nem baj az csak azt is élvezettel kell csinálni.
|
gustaw | 305 | 2006. április 3. 18:16 | Válasz erre: 302 |
Ja az tényleg én voltam, mentem ki a Fekete Gólyához a rokonokért. Motoros felvezetést kértek :-)
|
polya | 304 | 2006. április 3. 17:16 | Válasz erre: 299 |
mivel a turak ugyis pest kornyekerol indulnak a felmotorozas szempontjabol tok mind1 hogy onnan aztan eszakra vagy delra indulunk. en nem mondom hogy ne menjunk bajara IS, de egy hegyesvolgyes videken mindenkepp erdekesebb turazni foleg nekunk delieknek akik mindig arrafele bolyonganak. egyedul egy esetleges komolyabb technikai hiba ami korulmenyesebb mert meszirol kell hazavinni a motort - de ilyenre meg az en motorom lattan se gondoljatok ;)))
|
polya | 303 | 2006. április 3. 16:54 | Válasz erre: 300 |
nekem csak leesett a lancom, de ezt 12e-res fordulatnal tette ;) de mar meg uton van a kovetkezo oldaldekni ;) ezt az 1et megtanultam kicserelni a motoron mert a legsurubben fogyo kopoalkatresznek szamit ;)))
|
Kóbor | 302 | 2006. április 3. 16:48 | Válasz erre: 301 |
Szombat reggel, fél tíz körül. A laktanyánál a vasúti átjárónál intettünk egymásnak valakivel, aki úgy nézett ki, mint te.
|
Kóbor | 300 | 2006. április 3. 16:35 |
Most látom csak, hogy Polyának is gondjai akadtak a lánccal. Vicces, mikor kint a pusztában a szakadt láncomat nézve szidtam magam, hogy hogy lehettem ilyen barom, hogy indulás elõtt nem ellenõriztem, Polya csak ennyit mondott: "Á, tök fölösleges. Én is megnéztem, megállapítottam, hogy tropa, aztán eljöttem vele." :-)
|
ztaki | 299 | 2006. április 3. 15:50 |
Hali! Akkor mégegyszer a túrával kapcsolatos összefoglalókat a http://hcc.bnet.hu/ oldalon találjátok meg. A következõ túrát valami hegyesebb vidékre tervezzük - Polyának vannak konkrét elképzelései is, de az a terület elõttünk még nagyon ismeretlen... Lehet, hogy jobb lenne ha valaki aki ilyen területen lakik ajánlaná fel, hogy vendégül lát minket egy túra erejéig - igérjük, hogy jó fiúk leszünk és nem fogunk belekötni a szervezésbe... ;-) Ha bárkinek van egy ilyen egy-két napos turához ötlete szívesen felkarolnánk... Ugye a hegyvidéki túrán már lényegében az is elvisz egy napot, hogy felmotorozunk... vagy mifene... Lehet, hogy túl messze van? Lehet, hogy mégis csak helyben kellene?? Sõt lehet, hogy lassacskán a HCC alaptúrát is meg kellene csinálni?? Gustáw? Végülis Bajáról volt szó... Ja az elõzõ linken csináltunk egy FAQ-ot nagyon-nagyon szeretném, ha véleményeznétek... elõre is köszi taki |
benedek | 298 | 2006. április 3. 15:25 |
Helló! Szombati nap ahogy Taki is leirta, a Szanki csapattal majdnem leértünk Szegedig. De vissza fordultunk, mert még sötétedés elött vissza akartunk érni Orgoványra. A Szankiak nagyon rendesek voltak, vissza vezettek bennünket rutinból Kiskunmajsa utánig, megmutatták a helyes utat Móricgátig,(le a kalappal a kb:10éves kissrác elött, aki szó nélkül lemotorozta oda vissza a távot, és soha nem maradt le, sõt álltalában elöl motorozott) ahonnan már mi is rutinból mentünk. Jakabszállásig, ahová már sötétbe motoroztunk be. úgy meg ijedtünk a sötéttöl, hogy a Nádas étteremben bevágtunk egy babgulyást meg egy pacalt. Majd 10 km múlva haza értünk. Vasárnap. a Pénteki Ladánybenei élmények hatásaként(takival voltunk). Elindultunk 6-an Ladánybenére. Nagyon jó volt, találkoztunk több csapattal is, találtunk sok jó helyet. Nem találtam sajnos oda ahol takival voltunk a nagy domboknál. Motorozásban gazdag hétvége volt az biztos. |
Kóbor | 297 | 2006. április 3. 14:16 |
Gustaw, nem veled találkoztam szembe mikor Kecskemétre beértem Bcsaba felõl?
|
gunyi | 296 | 2006. április 3. 13:05 |
szega mindenki, ha a következõ tura május 20-21, az nekem megint kapufa, már most biztos. A franc essen bele. Megennézegettem a képeket, nagyon klafa lehetett, s ha jol latom a terep sem volt tul durva. |
gustaw | 294 | 2006. április 3. 12:54 |
Ezt a kérdést most akkor nem is láttam, hát természetesen a terep vonz inkább. Sõt edzeni kell a Bamako-ra is!
|
ztaki | 293 | 2006. április 3. 12:16 |
Polyának köszönhetõen az összefogalo oldalak elerhetõek a http://hcc.bnet.hu cimen is..
|
ztaki | 292 | 2006. április 3. 12:00 |
Gustaw: ez most azt jelenti, hogy máskor is inkább odamész vagy épp ellenkezõleg?
|
polya | 291 | 2006. április 3. 11:47 |
Most hogy lattuk hogy milyen a szep magyar alfold, nem var mas rank mint szemrevetelezni a hegyeinket is: a kovetkezo tura majus 20-21, start: fot kornyeke cel: salgotarjan, nehezseg 4-5, 95%-ban terep, szallas 1200ft/fo a tav: kb 500km |
gustaw | 290 | 2006. április 3. 10:19 |
Hmm irgumburgum. Mondtam már, hogy szeretem a családi rendezvényeket?
|
ztaki | 289 | 2006. április 3. 09:15 |
Hali! Mindenek elõtt: 1. Kifejezetten élveztem a túrát. 2. Hulla fáradt vagyok.. Mindenesetre megköszönném mindenkinek, aki eljött és annaik is akin nem jött el - csak szorított nekünk... Akkor a kritikákra: igazmondo kritikájára nem kivánok reagálni - igazából nem tudom, hogy ki volt õ és azt sem, hogy végig jötte-e vagy sem. Én jobban adok azoknak a véleményére, akiket ismerek és akik már több hasonló túrán is voltak... Szóval köszi igazmondó - de azért én még balgán ma is csak figyorogva tudok a turára gondolni. Hát akkor összefoglalva: Gondolom nem csak nekem, de jó pár embernek ez a túra nem szombaton, hanem pénteken kezdõdött - amikor is átnéztem a mocit és legurultam Ladánybenére, hogy szombaton idõbe meg tudjak érkezni a találkára. Pénteken kifjezetten úgy próbáltam eljutni Benére, hogy a szombati nyomvonalat követtem - így pl. Orgoványon csatlakozott hozzám Benedek, akivel egy nagyon kellemes endurózás közben lemotoroztunk a szálláshelyre... Mivel magam is ekkor mentem elöször ezen a nyomvonalon - igy elég sokat kellett tájékozódni... amiben igazmondó hiszi vagy nem hiszi... ;-) egészen ügyesek voltunk és a GPS is nagy segítségünkre volt... :-) Reggel felmentem ócsára, ahol már várt Fektibi tenerevel, Zsolt egy Drz-vel + a haverja egy Tuareggel és Linci egy TT250-nel. Az oda felé úton látszott, hogy a rajthely és Tatárszentgyörgy között útszakasz annyira sara, hogy enduró gumival nem igazon lett volna élvezetes, úgyhogy Linci az elsõ km útán úgy gondolta, hogy mindenkinek jobb ha ezt a részt kövesen teszi meg. A többiekkel nagy lendülettel vágtunk bele az elõttünk álló 250 km-nek... a lendületünk az elsõ csatornán átívelõ gátíg tartott, amelyen csak egy lépcsõ megmászásával tudtunk átjutni, de hát azért mindenkinek sikerült. És már lendültünk is tovább - akarom mondani lendültünk volna, ha a tenerésnek nem jut eszébe, hogy a rajthelyen felejtette a hátizsákját benne a pénzével... Õ vissza - megbeszélve, hogy a tt225ös találka helyen bevárjuk... Most jött még egy-két saras rész - meglepõdve tapasztaltam, hogy mindenki ott nyomul a sarkamba - semmi lemaradozás... igy fokazatosan fokoztuk a tempót végül is egy elég gyors 70-80-as utazóra beállva. A találka helyen a tt-re hiába vártunk (csak jelzem igazmondónak, hogy nem mi nem vártunk, hanem õ nem jelezte, hogy nem is áll szándékába megérkezni...) úgy, hogy egy idõ után tovább indultunk bízva abba, hogy a MOL kuton újra együtt leszünk. A táborfalvai katonai lõteren nagyon kellemes kanyargós szakasz következett - itt mindenki kimotorozhatta magából és motorjából azt ami neki a legjobban esett. Az egyik nagy lõdombnál megálltunk kicsit dombot mászni - tibi kipihente a számára gyorsnak tartott tempó fáradalmaid (de azért látszott rajta, hogy qrvára élvezte...). A lõdomb egyik oldala kifejezetten meredek volt - természetesen neki futottunk... itt mindenki elkönyvelhette az elsõ takarását... A Zsolt különben meglepõen könnyedén vette az akadályt (azért az õ véleményére is kíváncsi lennék...!) Férfiasan bevallom, hogy nekem eddig 10-bõl csak 3-szor sikerült feljutnom erre a dombra a meredek hátfala felõl... ebbõl 2-szer most a túrán... A tuareges fickó kb. a csúcs elõtt 2m-rel fektette le a 350-ét - s igazán a nagy kihívás az volt, hogy valahogy leszenvedjük a mocit a domboldalból, mert a meredekség miatt (min. 70°) felállítani képtelenség lett volna.... egyszó, mint száz elégé megízzaztott bennünket ez a kis kitérõ... Lendület tovább... a következõ szakaszt egy kifejezetten kanyargós erdei útra tereltük... nagyon jók voltak a kanyarívek és a kisebb ugratók is... Még lett volna kedvünk (?) egy kicsit ökörködni a környéken, de 2. etap találka idõpontja már közelgett, úgy, hogy nekivágtunk az elõttünk álló gyorsasági szakasznak (egyenes sima földút) és húztuk rendesen a kövesútig... A kövesútat 100 fölötti sebességgel sikerült megközelítenünk... úgy, hogy a megállás kisebb problémákba ütközött... Nézz a szemembe Tibi! ;-)... De végülis mindenki megúszta és a tenerének sem lett semmi baja... Csak jelzem, hogy Tibi esési technikájából sokak tanulhatnának... jó magam is vennék tõle egy-két leckét. Hihetetlen, hogy tudatosan milyen szépen tudja elfektetni azt a nagy dögöt. Polyával már tegnap megbeszéltük, hogy nem megyünk be a MOL kuthoz, hanem ott õ várja be a többieket és elhozza a kövesútról letérõ találkahelyünkre... megcsörgettem és már indultak is. Nekünk közben jól esett a pihenõ mert már kb. 60 km egészen jó kis terepezés volt a hátunk mögött. Balázsék megérkeztek. Polya 125-ös lepusztult honda kétütemûjével... amiben azért mindig sikerült életet lehelnie... szerintem különbe Balázs nem is élvezné ezeket az utakat, ha valami stabil üzembíztos döggel jönne... Igazmondónak ajánlom figyelmébe azokat az embereket, akik hosszabb túrára ilyen felelõtlenül el mernek indulni... persze számíthatnak a segítsgünkre, de azért én mint bunkó paraszt (és pedagógus...) tisztán nevelõi célzattal azért néha szívesen ott hagyom a pusztába, hadd gondolkodjon kicsit, azon, hogy biztos, hogy ezt igy kell csinálni... Szóval jött balázs és kobor (xr 400), jött Wili a GS-sel amit döbbenten láttam, hogy milyen makulátlan állapotban van - Wili te biztos vagy abban, hogy ezt a klassz mocit ki hozod terepre?? Szerencsére a TT-s Linci is megérkezett és jött egy hatalmas Grizli is... két pót tankal - megnyugtató. (Remélem senkit sem hagytam ki...!). Rövid beszélgetés után elindultunk - innen a tegnapi bejárásos túra alkalmával leegyszerûsített sima földútat választottuk... Sajnos az elsõ keresztezõdésben szomorúan kellett tapasztalnom, hogy nagyon szét szakadt a társaság... a következõ kanyarnál ismét összevártuk egymást és megbeszéltük a kezdõkkel is (hangsúlyoznám, hogy a többség már régebbóta együtt motorozott!!), hogy nem kell örült módjára hajtani, mert: 1. a társaság olyan tempóban megy amilyneben akar - a következõ problémás kanyarnál úgyis bevárunk mindenkit... (Csak igazmodó kedvéért - amig nem látsz magad elõtt senkit, addig menjél egyenest, mert ha kanyar lett volna, akkor látnál magad elõtt valakit ui. ott az élbóly bevár... 2. ha mégis letérünk az egyenesrõl, és úgy itéljük meg, hogy a kanyar annyira kikapartatható, hogy egyértelmû nyomot hagyhatunk hátra - akkor meg kövösd a kaparás nyomát és innentõl ismét az 1-es játszik... Vili igazmodó?? A balázs által említette várjuk meg egymás indulásnál - hát embere válogatja. Ha fenti kettõ figyelembe veszed, akkor indokold már meg, hogy minek várjuk meg egymást - hogy nyeljük egymás porát?? Legkésõbb a következõ problémás kanyarnál úgyis feltünik, hogy nem indultál el - akkor meg valaki vissza fog érted menni... Nem olyen bonyolult ez - csak be kell tartani az 1-2... ja és 3. ként azért jó lenne, ha a lemaradott nem kezd el önálló utakat keresni, mert akkor már reménytelen - de ekkor meg õ kavart - nem az élboly... No mindegy... szóval itt tisztáztuk a feltételeket és mentünk tovább a kerekegyházi benzinkútig, ahol mindenki betankolt, és ahol egy kicsit elbeszélgettünk. Sajnos hosszabb megállókra nem igazán mertem idõt szánni, mert látszott, hogy összeségében az átlag sebességünk elégé kihegyezve fog Szegedig eljutattni minket... Tankolás után megpróbáltam elkapni a tegnapi nyomvonalat (ugye tegnap nem kellett a kúthoz bejönni..) Ez elég egyszerûen sikerült is. Itt a szokásos taktikával haladtunk. Az 52-re kiérve egy kis szántó föld (tar) és egy láposbb gyep (a GS-t sikerült talpra állítani...). Közben a lassabakat vezetõ Polyát nem sikerült telefonon elérni - gondolom úton voltak, fogadatlan hivásom sem volt - gondolom nem volt problémájuk. Úgy, hogy mentünk tovább egy laza gyepes szakaszon. Sajnos a tegnapi bejáráson ezen a területen jókorát kavartunk, tehát nem igazán volt támpontunk, úgy, hogy most is volt egy kis kavarás (igazmondónak jelzem, hogy ez volt az elsõ és majdnem az utolsó!). Végülis Helviciánál az Oázis büfénél (?) álltunk meg bevárni a társaságot - megvárva a kecskemétrõl induló quadosokat is Moha vezetésével... (Ugye már a kiirásban is jeleztünk, hogy a Kecskeméti megállót lehet, hogy kihagyjuk... ui. a résztvevõk 80% nem rendelkezett rendszámmal, így úgy gondoltam, hogy nem kockáztatnám be a nagyvárost... Kb. 20 perc alatt mindenki megérkezett / szerintem ez simán a szervezés csúcsa... ;-). A DRL-es négykerekûek szerintem is kicsit állatok voltak. Mint a kiirásban is irtam - lakott területen belül nem állatkodunk - no nekik ez nem ment... szegény gyerekeket rémisztgették óriási durranásaikkal és kapartatásaikkal... Nem vagyunk egyformák... (De ennyire??). Tovább indulva kiderült, hogy sajnos az út annyira felszáradt, hogy hatalmas port kavartunk - gondolo a hátul jövõknek jutott ebbõl a legtöbb... Mivel innen az út egyértelmûen a kisvasút nyomvonalát követte Orgoványig így megint mindenki a saját tempóját motorozhatta. Orgoványon a Megnemmondom Milyen Nevû falatozónál megálltuk falatozni... :-) kb. 1 óra lehetett - csak jelzem, hogy eddig egészen jól tartottuk a kiirást is... (Ugye igazmondó?) Itt csatlakozott hozzánk Benedek (tudjátok, akivel tegnap felderítettük az utat Benéig...) és két haverja - egy drz-s és a felesége egy dr 350-nel. Mivel az utat õk innen ismerték Sotvadkert felé - így õk mentek elõre - s diktálták a tempót. Polya és Moha (aki a természetvédõket képviselte és akinek nagyon sokat köszönhetünk az útvonal véglegesítésében...) vezetésével a lassabban haladók itt leváltak rólunk és külön (rövidebb) úton közelítették meg a Kiskunhalasi megállót... (ami végülis Kóbor láncszakadása miatt nem jött össze... - errõl a szakaszról õk tudnak bõvebben írni...). Mi mentünk tovább - Soltvadkert elõtt úgy döntöttek, a helyiek, hogy az õ tájékozódó képessége már nem elég úgy, hogy megint én mentem elõre a már sokat szidott GPS-sel (aminek a segítségével hibátlanul - ugye igazmondó??) elsõre sikerült átmennünk a Tázlári benzinkútra - ez a szakasz kifejezetten élvezhetõ volt - talán csak a szõlõ lugasokat hagytam volna ki belõle... Itt telefonáltuk polyáéknak jelezve, hogy megérkeztünk és érdeklõdve, hogy õk, hogy haladnak... Azt mondták, hogy köszönik szépen - jól haladnak élvezik és halasnál találkozunk... (Ja közben a grizli és a Gs visszafordultak - mert õk még aznap haza szerettek volna érni... és legnagyobb sajnálatunkra (??? - hala istannek...) a drl-esek is velük tartottak...) A benzinkútnál csatlakozott hozzán (csak igazmodónak jelzem, hogy ez a töketlen szervezés elenére majdnem pontosan a megadott idõben... 2 után...) 3 helyi endúrós (szankiak..) egy apa és a fia (egy tt125-tel!) és egy megnemmondom, hogy ki és mivel - de ott volt... :-) Itt szintén a helyiek vették át a vezetést és egy egészen kellemes úton (Mohának jelzem, hogy a lõter mellett, de nem benne... ui. a tázlári lõteret is a közelmúltban megvásárolta a nemzeti park..) levezettek minket a pirtói dombokhoz, ahol a halasi buckákért agódóknak szintén jelzem, hogy zsolt legnagyobb bánatára és a eleredõ esõ miatt kihagytuk a buckák megtekintését... Az esõ elõl beálltunk egy útba esõ elhagyatott ház teraszára - itt kaptuk a hírt, hogy Kobornak elszakadt a lánca... kb. 30 perces telefonálgatással megegyeztünk, hogy mivel segíteni úgy sem tudunk nekik (bár igazmodó valószínûleg örült volna neki, ha mondjuk még 10 motoros nézi, hogy az elszakadt láncot.... jaj igazmodnó... te...) abba maradtunk, hogy õk megpróbálják kivinni a motort kövesútra én meg ha jól haladunk kb. 1-2 óra múlva vissza megyek értük teherautóval... (Igazmodónak jelzem, hogy vasárnap nincs nyitva motoros bolt.. - arra, hogy pont olyan láncszemet találjunk, ami épp az xr 400-ra passzol igen kicsi lett volna az esély... de végülis õk ezt valahogy csak megoldották..- hogyan is??) Innentõl ismét én vettem át a vezetést - és mily döbbenet már megint nem volt semmi eltévedés... Szerintem a túra egyik legizgisebb szakasza jött (talán csak a táborfalvai volt jobb...). Volt itt minden - volt saras legelõ, kanyargós erdei hepe-hupás út - mély nyomvonalú homokos erdei út, mezõn-tarlón átvágás... Szóval mindneki nagyon élvezte... még a tibi is, már amikor magához tért a fáradságtól... ;-) Talán csak egy kis afér volt, hogy a tt125-nek kicsavarodott a kézvédõrögzítõ csavarja... ja és hogy esett az esõ... :-) Tibi jelezte, hogy a tenere tankja mégsem végtelen jó lenne tankolni, mert lassacskán kifogy - jé a tenere is benzinnel megy?? Úgy, hogy Zsanánál kimentünk a kúthoz... Itt megbeszéltük az orgoványi (3 fõ) és a szanki (3 fõ) társasággal, hogy õk már lassacskán visszafordulnának, mert nem szeretnének este bolyongoni a puszában... végül abban maradtunk, hogy még kb. 20-30 km jönnek és ottan (kb. bordány) tudnak egy rövidebb utat amin haza gurulnak... Ez a szakasz (3 kövesútat keresztetzünk...) nem mondhatom, hogy izgalmas volt - simán legurultuk... Ja! Majd elfelejtettem a végén még bevittem õket az erdõbe (jaj, csak moha meg ne tudja..!) és egy általam bejáratott nagy klasz enduró-triál szakaszon megízzaztottam kicsit a társaságot - amin nagyképûségemhez híven jelzem - azt hiszem egyedül nekem sikerült lefektetni a drz-t... és le a kalappal a többiek elõtt kifejezetten könnyedén vettek - szegény tibi is... :-) Szóval itt leváltak a többiek és megköszönték az általuk kifejezetten jónak titulált vezetést... hát tudja fene - lehet, hogy igazmodó egy másik túrán volt?? Most már közel jártunk szeged, hogy tronyiránt kb. 10-20 km... megcsappanva immár csak 4 motor (tibi, zsolt és a tuareges barátja, ja és a nagyképû taki) begurultuk a városba - még mengéztük a télikikötõ mellett krossz-enduró pályát, de látva hogy a helyi vágányok 10m-eseket ugratva közlekednek - mi meg már alig vonszoltuk magunkat... szóval inkább a szállásra gurultunk... Az adminisztrációt elintézve búcsút vettünk egymástól - közben balázs jelezte, hogy nem tartanak igényt az autós szállátásra - már úton vannak szeged felé... Mentem én is haza... aludni. Nem tudom, hogy igazmondónak feltünt-e, de az ócsa-szeged túra induló és érkezõ társasága valahogy végig egybe volt és egybe is maradt... tehát ... tehát ... tehát... No majd folytatom, ha lesz idõm a következõ nappal... |
polya | 288 | 2006. április 3. 07:26 | Válasz erre: 280 |
sok dologban nem ertek veled egyet: - az hogy az indulasok mennyire gyorsak es milyen a tempo nem a tura szervezeset minositi - kobor(xr400as srac) nem lemaradt hanem a lassu csapattal ment szinten vezetessel es egy percig sem kellett eltevedve ereznie magat valamint ketsegbe esnie hogy ottmarad egyedul szakadt lancal(szerintem) + a gps-eben 1 pontoss track-el amit a szervezoktol elore megkapott!!! - birka helyett legyen inkabb nyul mert - az irany tudatos volt a sebesseg pedig elore megfontolt a birka jelzo nem feltetlen erre utalna - a gps szerintem nem elszomorito - en 90%-ban nap alapjan tajekozodok es meglehetossen jo hanyadban oda jutok ahova szeretnek - de nagyon orultem hogy most volt gps mert amikor attettem tartalekra a motort akkor nagyon nem lett volna mind1 hogy pontossan melyik iranyt kell tartanom a legkozelebbi (altalan nem ismert) benzinkuthoz. -egyben ertek veled egyet - igaz ezt konkretan nem irtad le: amikor egy piheno utan indulunk akkor az elso ember nezzen hatra hogy mindenki elindult-e, sot csak akkor induljon amikor latszolag mindenki utrakesz (amit itt leirtam kizarolag az en velemenyem - sok emberrel turaztam mar egyutt akik kozul vannak tobben akik nem igy gondoljak hanem a gyors,hatarozott indulasokat szeretik, mint Taki) |
gunyi | 287 | 2006. április 3. 07:08 |
hello mindenki, meg kell mondjam õszintén alaposasm sárgulok az irigységtõl, de jo is lehetett ez a cuccos:)))) A következõt nem fogom, legalábbis nem akarom kihagyni!!!!!!!! Mentségemre legyen mondva hogy hétvégén saraztam azért én is egy alaposat, de azért nem 500 km-t! MIndenkinek gratula aki végigcsinálta ezt! Én sárgulok továb:))) |
Linci | 286 | 2006. április 2. 22:45 |
Én Helvéciáig mentem a csapattal, Lajosmizséig többnyire aszfalton. Taki szerint az eleje sáros, a gumim nem igazán erre a terepre való. A megbeszélt pontot elhibáztam, de a mizsei kúthoz oda találtam. Innen már száraz úton elég jól sikerült mennem. Nekem tettszett, de fájt a szívem, szegény motor amit kapott. Remélem mindenki épségbe hazaért. Jók a képek.
|
polya | 284 | 2006. április 2. 22:20 | Válasz erre: 279 |
megvaltozott a hely http://motoros.bnet.hu/kepek/060401-ocsa-szeged-euroring/ -holnap feltolom a mai kepeket is a vegen lesz par euroringes is. nekem tetszett a tura csak nagyobb motorral kellett volna mennem mert szegeny kis 125-os nagyon "elfaradt" a vegere.
|
Kóbor | 283 | 2006. április 2. 21:26 |
Ez ismét egy hatalmas kaland volt, piszok jól éreztem magam! Köszönöm Takinak a szervezést, Mohának és Polyának a kiséretet, nagyon jó kis csapatot alkottunk. Külön megköszönném, hogy a láncszakadás miatti késést ilyen jól, egy szó nélkül tolerálták. Wilinek pedig szeretnék gratulálni, ahhoz képest, hogy most ment elõször terepen, és egy ekkora bálnával tette azt, szenzációsan jól jött, engem az XR jobban megfingatott, mint õt a bömös. Nekem a quados srácok "zajossága" nem jött be annyira, de hát mindenkinek kell hogy legyen valami ebben a túrában, ami nem tetszett. Az egyes számú tanúlsága az volt számomra a bulinak, hogy legközeleb jobban át kel néznem a gépet indulás elõtt. Hogy elfáradtam-e? Hát, este hamar hatott a sör :-) |
fektitibi | 282 | 2006. április 2. 20:45 |
494km életre halálra. Ez igen!!Büszkevagyok magamra!!A tempó számomra életre-halálra ment,durva de jó volt!!Taki nem jól szervezte de a ketté válás után megoldodott minden, csak elöbb kellett volna letisztázni.Vagy kiírni nehéz fokozatra.Nagyon elfáradtam!!Köszi,hogy elmehettem veletek.
|
Kóbor | 281 | 2006. április 2. 20:28 | Válasz erre: 280 |
Hello! Bocs, most hírtelen nem tudlak beazonosítani, te is velünk voltál? Taki nem ment mint a birka, hanem ketté osztottuk a csapatot. Volt egy tempósabb, és voltunk mi. Amikor elszakadt a láncom, beszéltünk telefonon Takival, de mivel nem tudtak segíteni, nem lett volna értelme, hogy miattam vesztegeljenek. A probléma végül megoldódott, és mi is rendben beérkeztünk. Az alább leírt véleményedet egyébként elmondtad neki is élõben? |
igazmondo | 280 | 2006. április 2. 13:06 |
Hú gyerekek ez nagyon dúrva! Nem értem,h van egy emberben ekkora önbizalom. Ennek a túrának a szervezése egy nagy nulla! Alapvetö probléma a Takival volt. Õ vállalta,h vezeti a csapatot. Szerintem mindenki így gondolja ahogy én. Takit nem érdekelte,h a túra 2/3-át elveszitette, mert ment mint egy birka, és kit érdekelnek a többiek. xr400-as srácnak elszakadt a lánca. de hát le volt maradva a taki által vezetett élbolytól. és a taki nem keresgélte. igy járt. Szerintem ha valaki vállalja,h vezeti a túrát, akkor az felelöséggel tartozik mindenkiért. A motorozás tudás megint nulla, tájékozodás gps-el is elszomoritó. egyedül az önbizalom és a nagyképüség az kítünõ. De lehet,h mi vagyunk a hülyék. (sok ember véleménye)
|
polya | 279 | 2006. április 1. 23:52 |
az elso nap kepei: http://motoros.bnet.hu/incoming/ocsa-szeged-elsonap/ |
ztaki | 278 | 2006. március 20. 14:33 |
Lehetséges útvonal: http://www.hal.efk.u-szeged.hu/hcc/ocsa-szeged/ |
ztaki | 277 | 2006. március 20. 07:00 | Válasz erre: 273 |
Atyszucs: Persze, hogy beveszünk... Csatlakozzatok bátran. Legalább meglátjuk, hogy szeretnénk-e quadot venni... ;-)
|
Szabadsag-Vandora | 274 | 2006. március 18. 00:51 |
Sziasztok! Nálam is készült pár kép,ime: http://www.kep.tar.hu/drvandor/50244933?o=0#2 |
Atyszucs | 273 | 2006. március 18. 00:03 |
Sziasztok! Nem tudom, hogy bevesztek-e minket is a csapatba, mert mi is ott voltunk a túrán, igaz, hogy quadokkal. Egyébként Nagykõrösrõl indultunk Zoli barátommal. Röviden: klassz társaság, fantasztikusan jó útvonal, 210 km, utána 3 nap kemény izomláz. Köszönöm nektek.
|
faki | 272 | 2006. március 17. 12:34 | Válasz erre: 271 |
Ztaki! Ehhez szerintem célszerû lenne egy új témát felvenned a fórumokhoz is (vagy csak túl bonyolult vagyok :-)). Egyébként gratulálok a túrátokhoz és egy kis lelkesítõ a nagyvasasoknak: http://faki.uw.hu/tmp/tr2000.wmv (~27 MB) |
ztaki | 271 | 2006. március 17. 07:49 |
Mindenkit szerettel meghivok a "Enduróval az országban Ócsa-Szeged oda-vissza" c. túrára ld. a TÚRÁK menü alatt....
|
Kóbor | 270 | 2006. március 13. 14:00 |
Egy másik fórumon megírtam, hogy az én szemszögembõl hogyan festett a buli, íme: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=52780067&t=9120668 :-) |
polya | 269 | 2006. március 13. 13:59 | Válasz erre: 265 |
gunyi: majd ha az rmx-el jovok akkor lehet hogy visszakerem ;)
|
gustaw | 268 | 2006. március 13. 13:36 |
Már körvonalazódnak a tervek a következõ menettel kapcsolatban, azt megpróbáljuk úgy szervezni, hogy nagyobb vasakkal is el tudjatok jönni, illetve azok is be merjék vállalni, akik nem igen merészkedtek még terepre. Nekem személy szerint nagyon bejött a dolog, és úgy látom a visszajelzésekbõl, hogy volt értelme kiagyalni a dolgot. Nem szerveztük túl, mégis úgy gondolom mindenki megtalálta a számítását. A következõ napokban megpróbálom feltenni a honlapomra a túra képeit és egy kis leírást is felrakni hozzá. Ha kész van jelzem! Guszti, földúton mentél haza tõlünk? :-) Majd rakd fel a telcsis képeidet is valahova! |
kveker2 | 267 | 2006. március 13. 13:25 |
Minden elismerésem Nektek, akik végigcsináltátok ezt a túrát. Elnézve a képeket, nem volt gyalogmenet. Ha lesz második turnus (egy kicsit szikkadtabb körülmények között), majd írjátok meg. Zoli |
ztaki | 266 | 2006. március 13. 10:05 |
Gustaw - ha van idõd készíts egy túra értékelést... szívesen segítünk. A www.hal.efk.u-szeged.hu/hcc oldalon lévõ dolgokat meg ha gondolod leszedheted és beaplikálhatod a hcc "hivatalos" honlapjába... ;-) |
gunyi | 265 | 2006. március 13. 09:36 |
polya, én még tartozom neked 1,5 liter benzinnel - még jóhogy eszembe jut 2 nappal a túra után gustaw, neked meg jövök egy méter benzincsõvel |
Kóbor | 264 | 2006. március 13. 08:58 |
Akkor így utólag én is bemutatkoznék, hamár így jelzés nélkül bepofátlankodtam magam én is a csapatba Lajosmizsénél. A polgári keresztnevem Tamás, Békéscsabán lakok. Motoros pályafutásomat egy GSX600F nyergében kezdtem, ahonnan 2002 májusában egy Opel Astra kiütött. A halálközeli élmények megtapasztalása után úgy döntöttem lemondok a motorozásról, de mint azt a Fókusz címû mûsorból nemrég megtudtam, az ilyen élményen átesõ emberek többsége élete hátralevõ részében csillapíthatatlan bizonyítási kényszert érez, így a következõ nyáron gyártottam magamnak egy 250-es Mz-bõl egy „Hycomattot” és újra nyeregbe szálltam. (Erre azért volt szükség, mert a balesetben maradandó sérüléseket szereztem) Miután az Mz-vel megtanultam motorozni egy Pegaso 650IE, majd egy Caponord következett. Rengeteget túrázok, nyugis, mindig a biztonságra törekvõ motoros vagyok. Õsszel vettem egy XR400R-t, hogy télen se unatkozzak, és a hóban való ökörködések után most végre a társaság jóvoltából azt is megtapasztalhattam, hogy milyen egy off-road túra, és nagyon bejött! :-)
|
ztaki | 263 | 2006. március 13. 08:46 |
Hali! Hát nem tudom, ki hogyan érezte magát, de azt kell mondanom, hogy ennek is meg volt a maga szépsége... ;-) Az általam készített képeket felraktam a http://www.hal.efk.u-szeged.hu/hcc/ címre. Lehet a képekhez egy-két mondatot irni is... tessék. |
fektitibi | 262 | 2006. március 13. 07:31 |
Sziasztok!Sajnos messze lakunk egymástól.De nagyon várom a következõ csapatást,megyek fékbetétet venni.Sziasztok
|
gunyi | 261 | 2006. március 13. 07:17 |
itt a hétfõ, itt van ujra! naon jó volt ez a hétvége minden szempontból!! azt kivanom ne legyen roszabb sosem, egy picit érzem a lágyékom körül az izmokat, de hál istennek nagyobb fájdalmaim nincsenek. Jok legyetek! |
Kóbor | 260 | 2006. március 12. 17:31 |
Én most értem haza, Szentesen megaludtam. Sikeresen szarrá fagytam ma is, úgy látszik ez az év már ilyen lesz. Igaz, csak egy rövid szakaszra csatlakoztam a társasághoz, de a jelenlegi kondíciómhoz ez épp elég is volt. Az elején fostam piszkosul, de a végét már nagyon élveztem. Király volt! Köszi srácok! |
fektitibi | 259 | 2006. március 12. 13:23 |
Gunyi!A hátsó betétemet el is hagytam a vas is elkopott.Hazafelé kétszer leállt a a pocsolyában mert vízet szívott be és perceket álltam a vízben.Nagyon fáj mindenem,de mikor megyünk megint, persze ha nagyon nemtartottalak fel titeket.Tudod mi csak túra mocisok vagyunk.Köszönöm szépen ezt a szép napot nektek!!!!!!!!!!!!!!!!!
|
polya | 258 | 2006. március 12. 13:22 | Válasz erre: 249 |
gunyi szerintem karbit is allitasd be xr600-nak nem szabadna ilyen sokat enni.
|
Szabadsag-Vandora | 256 | 2006. március 12. 00:08 | Válasz erre: 250 |
Sziasztok! Én is haza értem,bár az utolsó voltam.Nagyon jó túra volt.Pl az elején volt olyan szakasz,ahol egy kilóméter per órát tudtunk haladni.A kacsacsõrû nem bírta a sarat és rérdig elmerült.De úrrá lettünk a dagonyán és kijutottunk a mûútra. Bevallom férfiasan,hogy egy ekkora vas nem nagyon való ilyen sármezõbe. Aztán szervíz úton megközelítettem egy újabb találkozási pontot.Innen már homokos terepen mehetteünk és én is sok örömömet leltem benne.A Polya készített ugyan pár kompromittáló képet egy hibáról.De lényeg,hogy azonnal rájöttem és kijavítottam,Így talán helyreáll a BMW nimbusz.Lelazult akkusaruja mindenkinek lehet. Mi még a Gustawwal lementünk Bócsára,de közben Ztakit elkalauzoltuk a neki megfelelõ irányba és fél kilenckor érkeztünk Kecsóra.Finom vacsi Gustaw feleségétõl és nekem irány haza. Remélem az eredeti elhatározásnak megfelõ gödökkõi szakaszt megtesszük majd jobb idõben. Köszönet a túra résztvevõinek és köszönöm a sok segítséget,amit az eldobott vas felállításában nyújtottak. Nagy élmény volt. |
polya | 255 | 2006. március 11. 22:34 | Válasz erre: 254 |
szerintem 5-10fos nem osszeszokott letszamnal nem realis 1nap alatt bajanal messzebb menni terepen.
|
gustaw | 254 | 2006. március 11. 22:15 |
Mi is gondoltunk rá, de akkor már messzebb kellene menni, és úgy május magasságában amikor már nincsenek belvizek.
|
polya | 253 | 2006. március 11. 21:29 |
2 het mulva 1 hasonlo - esetleg azzal a kulombseggel hogy lemegyuk bajaig:) bajan szervezni valami olcso szallast es vasarnap vissza?
|
atus | 252 | 2006. március 11. 21:15 | Válasz erre: 250 |
Irigylésre méltó !!!!!!!!!!! Gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!!!
|
atus | 251 | 2006. március 11. 21:15 | Válasz erre: 250 |
Irigylésre méltó !!!!!!!!!!! Gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!!!
|
polya | 250 | 2006. március 11. 21:05 |
Na papirkutyak a mai nap is bizonyitotta hogy a meteorolusoknak nem erdemes hinni: a korareggelt leszamitva vegig verofenyes napsutesben mentunk... Akiket pedig a beigert rosszido nem tudott elrettenteni: kosz a turat nagyon jo volt a mai 200km, es kellemesek az esesek ;) hazafeleh kihuztam a sarbol egy renault 25-ot. kepek/track-ek a turarol itt: http://motoros.bnet.hu/webftp/incoming/060311-bp-baja/ vagy itt http://motoros.bnet.hu/webftp/kepek/060311-bp-baja/ |
gunyi | 249 | 2006. március 11. 19:27 |
hello mindenki, én is nagy nehezen hazaértem, még kicsit kóvályogtam. Az utolsó 30 km-en betonon jöttem haza, mert Akasztó felé olyan belvizek vannak hogy ránézni is rossz volt. Csengõdön találkoztam egy régi ismerõs csajjal, s eldumáltunk vele sötétedésig... fektitibi remélem veled még motorozunk egyszer:) ja, igen leamortizáltam a fékbetéteimet (hátsó vason volt 80 km után, s 90%os bizti volt mikor elindultunk), az elsõ sem sokat bír már, s zsír uj volt mikor elindultunk. Hátsó féktárcsám is gatya, nemtom lehet-e még szabályoztatni. Azt mondom hogy nagyon megérte, kösz mindenkinek! |
fektitibi | 248 | 2006. március 11. 18:35 |
Na mi már vissza is jöttünk eljutottunk Lajosmizséig és úgy döntöttünk vissza fordulunk, mert a vissza úton ránk sötétedik és az erdõben nem kéne sötétben mocizni.Egy órára értünk le.De az igazi élménybeszámolót majd a mi "vándorunk"fogja megírni.
|
gustaw | 247 | 2006. március 10. 21:07 |
Ja, tényleg volt benne! Belátom tévedtem, de legalább spóroltam egy kicsit. :-)
|
gustaw | 245 | 2006. március 10. 18:47 |
DEDE!! Addigra remélem odaérek... Miért ti erre jöttök Kecsó felé? Most már itthon vagyok, és töltöm a telcsimet. :-) Meg szerelem a gumimat... |
gunyi | 244 | 2006. március 10. 17:52 |
starthely pedig ahogy mondod gustaw. reggel nyolc, de én ztakival fél 7kor indulok ladánybenérõl - remélem 8ra ott leszünk:)) - te nem jössz velünk kecskemétrõl? ócsai körforgalom mellett van vhol egy marha nagy vendéglõ, elvileg ott futunk majd össze. |
gunyi | 243 | 2006. március 10. 17:50 |
sajna gps még nincs, nemtom mikor lesz. fényképezõ sincs csak hugomnak, õ meg bizony nem nagyon akarja odaadni:( |
gustaw | 242 | 2006. március 10. 17:27 |
Fényképezõt, GPS-t hoz valaki? Starthely akkor Ötös számú fõút, Ócsai körforgalom? Indulás reggel 8? |
gustaw | 241 | 2006. március 10. 13:42 |
Hoppá, kicsit nem figyelek rátok és máris megváltoztatjátok a starthelyet? :-) Guszti akkor légyszives írjatok konkrét startheyet és idõpontot! Le van merülve a telcsim, a céges telefonon elérhettek, vagy hagyjatok üzenetet (06/76-505844 Majer Viktor-t keressétek)! Taki hányra legyek Benén? Ja, megvan a rücskös gumi!! |
gunyi | 240 | 2006. március 10. 12:58 |
sziasztok, akkor ezt ugy veszem hogy a végleges indulási idõpont és hely. Én már reggel 7körül ott leszek, mert komámnak is dolga van aki visz fel engem. De várlak benneteket, csõ |
ztaki | 239 | 2006. március 10. 08:58 |
Hát többen jelezték, hogy egy-két hét múlva õk is szívesen jönnének - szeritem fogjuk fel úgy ezt a mostanit, hogy feltérképezzük a terepet a pár hét utáni túra elõtt... Talán nem is bánom, hogy most igy elõsre nem jövünk össze olyan nagyon sokan... |
Szabadsag-Vandora | 238 | 2006. március 10. 08:54 | Válasz erre: 237 |
Sziasztok! Vettem az adást az új rajt poziciót illetõen.Azért ezt a gödöllõi szakaszt máskor próbáljuk ki,mert ez a legizgalmasabb része. Nálam lesz egy elég komoly szerszámkészlet és tartalék üzemanyag is. |
gunyi | 237 | 2006. március 10. 08:47 |
szega, valaki hozzon szerszámkészletet azért. én már leirtam mi lesz nálam
|
ztaki | 236 | 2006. március 10. 08:26 | Válasz erre: 235 |
Ja-ja... Õk ketten lejönnek - mi páran meg felmegyünk... |
gunyi | 235 | 2006. március 10. 08:14 |
szega taki, hello mindenki, akkor ugy néz ki hogy egy harmadik indulási pont lesz csak-csak. Szabadsag-vandora és tibi lejön akkor bugyiig mindjárt reggel, mi pedig ott fogjuk õket bevárni, s suhanni velük tovább? Nekem persze tök jó az ugy is. Taki még ma hivlak. |
ztaki | 233 | 2006. március 10. 08:06 |
Akkor a mostani indulást nevezzük elõutazásnak - feltérképezésnek stb... A jelenlegi álláspontunk (ezt nevezhetjük már-már véglegesnek is...). Inulás reggel 8-kor a régi 5-ös és a bugyi-ócs összekötõ út keresztezõdésétõl (körforgalom). Résztvevõk: Fktibi - tenerével (Gyál) + talán valaki valamivel... gunyi - honda xr 600 (Harta) gustaw - bmw 650 (Kecskemét) ztaki - drz400 (Szeged) szabadság vandorai - valami óriási bmw polya - még maga sem tudja, de nem fogunk rá várni... ;-) Tegnap csak a rend kedvéért gurultam egyet - szerintem terepgumi nélkül elég gázos lesz - légyszi, légyszi, légyszi ha nincs tegyél fel, mert különben korcsolyázni fogsz végig... Minden jellegû észrevételt 13:00-ig várok, ha addig nem lesz kritika, javaslat, akkor a fenitek szerint indulunk. Üdv: taki |
Szabadsag-Vandora | 232 | 2006. március 10. 06:32 |
Sziasztok Megszállottak! Üdvözöljük a kíváncsiskodókat is. A rajt helye a pólus Center Western City felóli oldalán a hosszú parkolónál lesz.Most cuccol ki oda a Magyar Nemzeti Cirkusz. Mellette van egy hosszú parkoló,én ott leszek a Fekti Tibivel. Akkor mindent bele. |
Szabadsag-Vandora | 231 | 2006. március 9. 16:55 |
Jó estét,jó motorozást! Akkor folytatnám a ki, kicsoda címû, remélem egészestés film vetítését. A Szabadság Vándora vagyok. Nevem kissé költõien hangzik, bár a híres dalcím némileg igaz rám nézve .Nem szeretem ,ha beleszólnak az életembe és jórészt mindig azt tettem, amit akartam. A motorozást én is tiniként kezdtem annak rendje és köbcentre való beosztása szerint. Lásd a Hogyan lettem motoros c topik indító hozzászólása. Ahogy telt-múlt az idõ lett egyre több kedvem a magányos kóborlásokhoz. Ehhez társult idõvel, vagy a görcsösen szorított alma emlékének és a kék-fehér embléma iránti tiszteletnek a kézzel fogható eredménye a BMW motorok szeretete. Tény, hogy a márka imázsát jócskán megalapozták a háborús történetek és a svájcisapkás szódás bácsik, akik ezzel a brummogóval hordták az innivalót. Elsõ motorom mégsem BMW volt, hanem egy kis Babetta, majd egy komolyabb kis Simi, amivel a fehérvári homokbányába körözgettünk. Aztán lettek a túrák egyre több tartalommal megtöltöttek. A katonaságot már egy saját kezûleg rendbe hozott P21 el kezdtem és az utána következõ idõszakot is azzal folytattam. Itt aztán megtanultam a szerelés csinját-binját. A terepen való motorozást is egy élmény ihlette. Az akkoriban szárnyait bontogató Spektrum Tv-n volt egy kisfilm egy –talán én is ilyen leszek valamikor-kb 60 éves pasiról. Barátunk Ausztráliát szelte át egy motororral-na, milyennel? Igen az elsõ új kiadású kacsacsõrûvel, vagyis csak az 1100-assal.A film tanulsága szerint a még pislákoló tábortûz mellett nyitogatta a csipáját és a hálózsákjából elõbújva beleszippantott a nagy „semmibe”. Nos, ez a nagy semmi az Ausztrál horizont volt. Ahogy az operatõr hõsünk szemével szétnézett egy kengurut és néhány nagyobbacska gyíkot is megpillantott. Akkor értettem meg azt az életérzést, hogy József Attila üveggolyóját megkapni és benne mindig mást látni az élet olyan felfogása, ami egyenlõ az igazi szabadsággal.Az ilyen szippantások élményei talán az égi motoros mezõkön is érzõdni fognak… A névválasztást pedig a jó 15 évvel ezelõtt elkezdett kamionos élet is megerõsítette. Azóta kilométerekbõl már a második milliót is legyûrtem ….. De vissza a motorohoz és a terepre. A barátunk ezután jó vadnyugati elõdeihez híven a parázson megfõzött egy kávét és lassan útra kelt. Természetesen a sivatagnak megfelelõ állat és növényvilág kísérte. Aki már látott filmet Ausztráliáról az értheti ezt az érzést. Ami még szintén nagy lökés volt az a Szelíd Motorosok c film .Akkoriban nem nagyon értettem a hippi mozgalmat, de mára világos, hogy dekadens módon ellenszegülnek a társadalom által ránk kényszerített normáknak .Mindenkinek joga van a szabad életvitelhez. A ma napságot jellemzõ terepezést a közelben lévõ Gödöllõi dombság hívogató lankái és a fentiek együttese adja. Volt már olyan, hogy Debrecenig a Virágkarneválra csak földúton mentem a régi R80 asommal. Ahol megláttam egy falu tornyát, arra vettem az irányt a kukoricásban vagy a lucernamezõk mellett. Néha a „kocsmáknál” kérdeztem meg, hogy mi a település neve. Sátrazás a Tisza-tó mellett a horgászokkal…. Szeretek a természetben kint lenni, patakok mellett sátrazni és este tábortûz mellett üldögélni. Tavaly lett volna egy „Egyéjszakás kaland” endúró túrám, de a munkáim és a kevés érdeklõdés miatt elmaradt. Majd idén bepótoljuk. Ilyen túrához, mint amire készülünk már régebben is kedvet éreztem és ha jól összejön a társaság még én is indítanék egyet-kettõt. De ezzel talán mások is így vannak, akik szívesen mutatnák meg "birodalmukat". |
faki | 230 | 2006. március 9. 11:45 |
Itineríráshoz javás progi: http://rbeditor.valleyfield.se/en/index.php
|
xeno | 228 | 2006. március 8. 16:08 | Válasz erre: 223 |
Gustaw! A gumira rá van irva ,mert felteheted tömlõ nélküliként is, de a felniden a küllõlyukaknál elszökne a levegõ. Tehát ahhoz olyan felni kell(öntött). De mindenképp új belsõ kell, mert a gyári összegyûrõdne,túl vastag. A gumis persze, hogy felteszi, de túl sokat ne várj tõle. Szombaton jó idõtök lesz de addig... Aki cross-gumi nélkül megy az olyat fog szopni, h elmegy a kedve a tereptõl egy idõre. De azért sok sikert! Az tuti ,hogy emlegetve lesz a túra jódarabig:) |
gunyi | 227 | 2006. március 8. 14:14 |
én benne lennék a hungarian bajában, jó ötlet - bár még nem hallottam a versenyrõl. Még mindig az az egyetlen gondom hogy az én vasamon nincs rendszám, igy elég korlátozott a versenyeken való indulásaim esélyei. Megkérdeztem a tereprallye versenyben való részvétel feltételeit, s természetesen oda is kell a renyó, igy arrol is kénytelen voltam lemondani. Legjobb megoldás persze a motorcsere amin vannak papírok, de ahhoz az akarat kevés:) |
gustaw | 226 | 2006. március 8. 12:25 |
Jó hallani rajtam kívül másnak is vannak versenytervei. Mi lenne, ha alkotnánk egy amatõr tereprally csapatot és mondjuk indulnánk a Hungarian Baja-n a Motorozz.hu színeiben?
|
gunyi | 225 | 2006. március 8. 12:23 |
ja bocs, hozok még tartalék 520as O-ringes patentszemet meg kombináltfogót + csavarhúzót.
|
gunyi | 224 | 2006. március 8. 12:21 |
sziasztok, tényleg nagyon jó ötlet ztakitól. akkor én is bemutatkozom: gergõ vagyok, Hartán lakom Bács-Kiskun megyében. 3 éve endurozom aktívan, betonon szinte csak autóval megyek vagy haver mocijával (azon van rendszám). Idén szeretnék elindulni egy versenyen is, nem tom mi lesz még belõle. Jelenleg egy XR600R boldog tulaja vagyok, elõtte 2,5 évig XT600am volt, mind2-t csakis terepen használtam. Abszolute igaz a mondás hogy aki egyszer belekóstolt az enduro feelingbe, nemigen akar lemondani róla. Nem vagyok egy hudekurváramegyekmindenholtöknyélenmintazökör gyerek de nem szeretem a tötymörgést. Itt bács megyében - merthogy elég lapos minden, már nem akkora élvezet az offroad, ezért keresem a kalandot, s a kihivást. Meglehetõsen kevés dolgot hozok a túrára: láncspré, gyertyakulcs, defektjavító XR gyári szerszámkulcs meg víz+kis kaja. Jok legyetek, csõ mindenkinek, s atöbbiektõl is várjuk a bemutatkozást. |
gustaw | 223 | 2006. március 8. 11:17 |
ztaki küldte nekem a következõ levelet és kérte, hogy tegyem közzé. Ötletes dolgot ír le benne, kérlek olvassátok el és reagáljatok. A túráról és a HCC-vel kapcsolatos képeket véleményeket szívesen közzéteszem a honlapom HCC szekciójában majd. Az üzenetet küldte: ztaki Tárgy: Ezt elküldhetnéd a részvevõknek... A küldés dátuma: 2006-03-08,10:56 Az üzenet szövege: Sziasztok! Taki vagyok Szegedébõl. Örömmel vettem észre, hogy rajtam kívül vannak még motorosok, akik szeretnek motorozni és ebben egy kis kihívást is látnak (de legalábbis keresnek maguknak...). Egyszó mint száz. Szombaton én is ott leszek a rajtnál - remélve hogy sikerül addigra felérnem. Mit szólnátok hozzá, ha mielõtt elindulnánk bemutatkoznánk egymásnak? Olyasmire gondoltam, hogy ki honna, mivel, miért jön... hányéve motorozik... Esetleg a motoros tapasztalatairól egy-két mondat, egy-két kép... Ki mit hoz a túrára (pl. ha valaki elhozza a teljes szerszámkészletét, akkor én ezzel nem terhelném magam..., de pl. ragasztó és gumileszedõt viszek... vagy tudja fene...) Gondolom a szervezõ szivesen felrakna az igy osszejött anyagot a saját lapjára - de legrosszabb esetben én is felrakhatom valahova. Szóval én szívesen vennék egy-két mondatot rólatok - ha már igy "össze leszünk zárva"... Irjátok meg ide - vagy küldjétek a ztaki@nexus.hu címre. Részemrõl mindjárt el is kezdtem. Ennyi volt a levél. Pépépe, most elgondolkodtattál, de szerintem akkor sem tömlõs...na majd nemsokára kiderül! |
Pépépe | 222 | 2006. március 8. 08:38 | Válasz erre: 218 |
gusztaw! Biztos hogy belsõ nélkül van most szerelve a motorod? Gyári kereked van, nem? Arra ha jól tudom nem lehet tömlõ nélkül szerelni, mert középre vannak fûzve a küllõk. ott meg elszökne a levegõ.... A nagyvason már a szélére vannak a küllõk fûzve abba nem kell tömlõ. Tehát a gumid lehet, hogy tubeless de szerintem van benne tömlõ....
|
Szabadsag-Vandora | 219 | 2006. március 8. 03:20 | Válasz erre: 215 |
Faki ,Gustaw4 Kösz mindenkinek az útvonalteveket.Sikerült a másodikra megnyitni és talán péntekre ki si nyomtatom.Most per pill kint vagyik Hollandiában,de péntekre otthon leszek.Fektitibi és a többiek4Szerintem legyen nyolc a rajt.Azért mégis van,aki messzirõl jön,.De ha akarsz gyere 7re és fõzünk teját a skacoknak. Itt plusz 6 fok van hajnali három után.Na,csá. |
gustaw | 218 | 2006. március 8. 00:47 | Válasz erre: 216 |
A mostani kaucsukom tubeless, úgyhogy mindenképp kell raknom bele valami hozzáillõ slagot.
|
fektitibi | 217 | 2006. március 8. 00:06 |
Ma is edzettem.Szombatra lebeszéltem az emberemmel bejön és csinál nekünk meleget méghozzá sokat!!!!!!!!!!Ha nem bírjuk Gyálon megpihenünk!!! szombat 7 óra polus!!! Ne késsetek mert megfagyunk a várakozásban!"az edzés ma jégerre érvényes".Ha bütykös guma kell hívjatok!!!!!!!!!!!!!
|
gunyi | 216 | 2006. március 7. 15:50 |
belsõ gumit akkor vegyél hozzá egy belevalót, mert a gyári gumiméret tömlõje szélesebb, mintsem amit befogad a 70es szélességû gumi. már lehetne szombat:) bár nem valami biztató az idõjárásjelentés |
gustaw | 215 | 2006. március 7. 15:40 |
Na most jöttem a gumisgyerektõl, õ azt mondta fel lehet rakni a 70/100-ast a felnimre. Igaz ez tényleg nem a helyes méret, de ameddig megjön a pótkerekem addig jó lesz, azt meg utánna úgyis átfûzetem 21+18"-ra. Arra már lesz bütykösguma :-) ! Faki a trackekbõl képeket csináltam azt küldem át a Gusztinak, mert a Mapsource fájlokat nem tudta megnyitni, de még nekem sem mondott róla semmit. |
faki | 214 | 2006. március 7. 13:30 | Válasz erre: 200 |
Szabadsag-Vandora! Gondolom, megkaptad a tracket, bár visszajelzés Tõled se jött. :-( Ha majd esetleg le akarod tesztelni a terepet, tudok ajánlani egy aszfalthoz közeli helyet. A Pécel-Isaszeg közötti út keresztezése után van egy rövid rossz minõségû aszfalt. Ennek a végétõl ha el tudsz 2-3 km-t menni a folyamatosan enyhén emelkedõ úton, akkor jó eséllyel belevághattok az egész szakaszba. :-) Csak ne egyedül próbáld ki! Kenõszappanos, vízmosásos szokott lenni, de viszonylag hamar kiszárad, mert nincs árnyékban. Ha hosszabban is mennél, akkor a Nagytarcsa-Pécel közötti részt is érdemes lehet ilyen céllal megnézni. |